Budapest, XV. kerületi blog

Gyorsan elárulom: nem a lakótelep alatt rejtőzködik egy nagy lyuk, hanem a városrész barlangászainak lokálpatriotizmusa mutatkozott meg 1980-ban Répáshután, mikor egy általuk felfedezett barlangot Újpalotáról neveztek el. Bár nem állítom, hogy ne lehetne információt találni a barlangról, de nem egy közismert tény, hogy a városrész nevét egy természeti képződmény viseli.

A lakótelepen 1976-ban alakult sportegyesület, ahol számos szakosztályt alakítottak ki az évek során: body-building, rallye, darts, túra, príma torna sportágak szerepeltek a palettán - és persze történetünk szempontjából a legfontosabb a barlangászok. Maga a klub ma is létezik, az Újpalota Sportegyesület rövidítését megőrizve USE Fighters néven önvédelmi sportokkal foglalkoznak, a többi szakosztály az eltelt évek alatt kikopott a szervezett helyi sportéletből, vagy más egyesülethez, klubhoz került. Egyébként az egyesületnek mindig is a küzdő- és erősport volt a fő profilja, edzőteremmel kezdték, minden más eköré szerveződött.

A kerület lakótelepeit bemutató sorozat első része jó rég, tavaly szeptemberben jelent meg, a második epizódnak tekinthető MÁV-telep is fél éve. Azóta sok anyaghoz jutottam, így a sorozat most folytatódik. Az Epres sori nem tartozik a jelentősebb lakótelepek közé, és nincs is róla túl sok információ, de ez más lakótelepekkel is így van sajnos. Az Epres sori lett a háború utáni Rákospalota első lakótelepe, és annak ellenére, hogy a település központjába került, mára úgy tűnik egész jól beilleszkedett a városképbe.

A lakótelep tervein a hatvanas évek közepén kezdtek dolgozni, s 1966 novemberében zárult le a munka. A terveket a Budapesti Városépítési Tervező Iroda (Buváti) két neves mérnöke készítette: Rudnai Gyula és Gáspár Tibor. Rudnai korábban számos állami tervezővállalatnál töltött be vezető beosztást, majd haláláig a Buváti főmérnökeként tevékenykedett. Az ő nevéhez több ismert fővárosi épület és lakótelep is köthető, így például másokkal közösen ő tervezte a ma képviselői irodaházként ismert, korábban az MSZMP-székházként funkcionáló, a Margit híd pesti hídfőjénél álló épület (Fehér Ház) háború utáni felújítását, átépítését is. Szintén ő volt, aki a Buvátin belül folyó munka jellegváltását szorgalmazta, ami a tömeges lakásépítés elterjedése miatt volt szükséges. Rudnai betegségét, majd halálát követően az addigra egy Ybl-díjat is begyűjtő Gáspár lett a Buváti főmérnöke. A díjat a Thälmann - ma Fiastyúk - utcai és a Váci út-Dagály utca sarkán lévő lakótelepek, valamint a Múzeum körút 23-25 szám alatti lakóház tervezésével érdemelte ki. Lehet mondani, hogy amilyen kis lakótelepről van szó, olyan nagyágyúk dolgoztak rajta. - legalábbis ami az adott kort illeti.

Ma akár a parlament előtti Kossuth Lajos téren is állhatna az abból a szoboralakból készült kompozíció, amit Barcza Lajos szobrászművész 1906 és 1908 között készített a rákospalotaiak felkérésére. Nagy kérdés, hogy Barcza az országos Kossuth-szobor pályázatra vajon a rákospalotai szoborból kidolgozott művel indult, vagy a monumentálisabb alkotás alapján készült a kerületben ma is látható szerényebb mű. Az Országház elé ugyan végül nem került Barcza-féle Kossuth-szobor, de Rákospalotán, az akkor éppen Szabadság térnek hívott, a Fő út és a Széchenyi tér metszéspontjában álló terecskére igen - s áll ma is.

Az 1867-es kiegyezést követően az országban Rákospalotán szökkent szárba először a nemzeti függetlenség kossuthi eszméje egy egyesület formájában, 1881-ben. Szintén Rákospalotán emeltek először márványból Kossuth-szobrot. Van tehát mire büszkének lenni, de vajon ismerjük-e kellőképpen az 1848-as eszme emlékét? Néhány poszttal korábban megírtam Székely Elek történetét, és azt, hogy síremléke, mely 1898-ban tetőző Székely-kultusz középpontja volt, mára elveszett. A Széchenyi téri Kossuth-szobornak ennél azért jobb sors adatott.

A Vasárnapi Újságban 1908-ban megjelent tudósítás képanyaga a Kossuth-szobor leleplezéséről.

A Liva-malom története Rákospalota, sőt, egész Budapest kínosan végződő históriáinak egyike. Még húsz évvel ezelőtt is megvolt mind az épület, mind a gépészeti berendezés egy része, sőt, civil figyelemben sem volt hiány, értékeit számontartották, de a megmentéséért tett erőfeszítések végül nem vezettek eredményre. Az épületeket kirabolták, a berendezéseket széthordták és az egészet felgyújtották. Ma egy tető nélküli romhalmaz, nagyon nehéz benne felismerni a korábban műemlékké nyilvánított mezőgazdasági épületet.

1882-ben a község vezetői tárgyalásokat kezdeményeztek Károlyi Sándorral az úgynevezett regálejogok megváltásáról. Ez azt jelentette, hogy egyes "intézmények" bérbeadásának a jogát a földesúr eladja a községnek, amely továbbértékesítve azt bevételre tesz szert. Három évvel később, 1885-ben sikerült megegyezniük két kocsma és az akkor még csak Öreg-malomként ismert vizimalom bérbeadásáról: egyszeri 65 ezer akkori forintért kerültek át ezek a jogok a községhez (számolgattam az akkori keresetek alapján, ez nagyságrendileg 65 millió mai forintnak felel meg, tehát nem lehetett rossz üzlet malmot és kocsmát üzemeltetni). A malom első bérlője: Kozma Pál.

Az utcákkal egyébként is sokat foglalkozunk, most nézzünk meg mi volt a helyzet Rákospalotán a huszas években a külterületi utakkal. Olyan kifejezéseket próbálok itt megmagyarázni, mint az izgalmasnak hangzó vicinális út, a hivatalosnak tűnő törvényhatósági út, vagy a nyakatekertnek mutatkozó közdűlőút. A magyarázat közben megmutatkozik majd Palota vidéki városi mivolta, a mezőgazdaság jelentősége és az utcahálózat fejlődésének egy pillanata is.

1925-öt írunk, Rákospalota két esztendeje város, Pestújhely pedig közel másfél évtizede önállósodott település. Rákospalota Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez, azon belül a váci járáshoz tartozik. A vármegye alispánja két évvel ezelőtt valamennyi megyei települést felszólította, hogy írják össze a közdűlőutakat, és terjesszék fel a listát hozzá. De mik is ezek a közdűlőutak? Közdűlőútnak - vagy községi útnak - azt az utat nevezzük, ami a település belterületét köti össze a mezőgazdasági művelés alatt álló területekkel, vagyis a település külterületével. Nem tartoznak tehát ide egyrészt a belterületen húzódó utcák, hanem épp a településről kifelé haladó, de más települést el nem érő utakról van szó, másrészt a csak egy-két gazda érdekét szolgáló kisebb szolgalmi utak sem számítanak közdűlőnek, hiszen azokat nem a "köz", hanem csak néhány földtulajdonos használja.

A BKK tájékoztatása szerint június 1-jétől, vagyis szombattól megszűnik a 173-as és 173E jelű buszjárat, szerepüket a részben meghosszabbított, részben átszámozott 7-es buszcsalád veszi át: a 7-es, 7E, a 107E és a Bosnyák térig közlekedő 7A. A 173-as (lánykori nevükön: 73-as) buszok az újpalotai lakótelepen élők mindennapi közlekedésének meghatározó és megkerülhetetlen  járatai voltak. Összeszedtem, amit tudni lehet róluk.

Az 1969 márciusi Budapest folyóiratban a Fővárosi Tanács V.B. közlekedési főigazgatóság főelőadója a következő ígéretet tette: a III. ötéves tervben (ennek kezdőéve 1970) a Páskomliget-lakóteleppel (ez az újpalotai lakótelep első neve volt) összefüggésben 27 db többlet-autóbuszt állítanak forgalomba és a meglévő vonalak sűrítése mellett új járatok indítását is tervezik (meglepő módon itt még nem a 73-as buszra gondoltak, hanem a régi 69-es villamost felváltó 177-esre).

Hogy kerül egy, a XV. kerülettel foglalkozó blogba Istvántelek? Hiszen az Újpesthez tartozik! - kiálthat fel az olvasó, de rögtön elárulom: a tárgyalt városrész 1950-ig Rákospalota város fennhatósága alatt állt. Sőt, Istvántelek azon kevés városrészek egyike, melynek keletkezési időpontját napra pontosan meghatározhatjuk: Károlyi István adománylevele szerint 1873. február 27-én került ez a földdarab egy egyesület tulajdonába Palotán. A mindössze 150 magyar holdnyi (647 ezer négyzetméternyi) terület Rákospalota legkisebb lakó- de legnagyobb ipari övezetévé vált, mielőtt Budapest IV. kerületéhez csatolták volna.

Istvántelek mai területe a XIX. század első feléig nem volt önálló városrész, nem voltak természetes határai és nem volt neve sem. Területe egybeforrt a Rákospalota lakott városrésze és a Duna partja közti homokos síkság fedte külterülettel. 1840-ben alapították Újpestet (akkor: Új-Megyert), 1846-ban pedig átadták a váci vasútvonalat. A vasúti sínek képezték a később létrejövő Istvántelek egyik határát, Újpest pedig a következő fél évszázadban megállíthatatlanul terjeszkedett Rákospalota - és ezzel együtt Istvántelek - irányába. A terület mezőgazdasági művelésre alkalmatlan volt, a mai Istvántelek déli végén, a körvasút és a Váci vasút kereszteződésének környékén, valahol a Chinoin mai gyáráig húzódva állt a Gyáli-tó, ami egy mocsaras, vizes terület, vagy inkább vizenyős rét volt. A tó vizét a Gyáli-patak vitte le a Dunáig, ahová a mai újpesti Bocskai utca vonalában torkollott. A Gyáli-tó cirka száz év alatt részben természeti folyamatok hatására kezdett szikkadni és száradni, részben a terület akkori urai, az Újfalussyak kívánságára egy úrbéres szívós munkával csapolta le a mocsárvidéket. Így a környék meghatározó tájeleme szép fokozatosan csökkent, s száz esztendő alatt el is tűnt. A Gyáli tó emlékét csak az újpesti Tó utca elnevezés őrzi.

Lukácsy Sándor emlékezete ma már egyre halványul: szülőhelyén semmi nem őrzi emlékét, Rákospalotán, ahol villájában élt, egy, nevét rosszul megörökítő utca található. Pedig egykor országosan ismert volt kertészetekkel kapcsolatos munkájáról, publikációiról, számos város kertkultúrája, parkjai létrehozásához vették igénybe szaktudását. Nem véletlenül adták neki a "nemzet kertésze" és a "homok hőse" neveket.

hutirai Lukácsy Sándor (Tápiósáp, 1815. január 20. - Budapest, 1880. december 14.)

Lukácsy 1815-ben született Tápiósáp (ma: Sülysáp) községben nemesi származású, katolikus családban. A család sokat költözött, testvérei Lajos (Hutiray Lajosként lett ismert tisztje az 1848-49-es szabadságharcnak) és Hutiray Károly már Vágfarkasdon (ma: Szlovákia, Vlčany) látták meg a napvilágot. Lukácsy gyerekkoráról, családi életéről keveset tudunk. Első felesége Platthy Kamilla 1848-ban elhunyt, Czillinger Franciskával kötött második házasságából született egyetlen gyermeke, Aladár. Második felesége annak a Czillinger Lajosnak a nővére, aki egy időben szintén Rákospalotán élt, uradalmi gazdatiszt volt a Károlyiaknál, majd a szabadságharc katonájaként századosi rangig jutott. Törökországba emigrált, ahol cipészként dolgozott, majd 1869-ben tért vissza és Rákospalotán halt meg. Lukácsy jogot végzett, s ekként kapott állást Károlyi István fóti birtokán, ahol uradalmi ügyészként dolgozott. Feladatai közé tartozott a Károlyi-birtokkal kapcsolatos jogi természetű ügyek intézése. A mai IV. kerület úgy tartja számon, mint az 1840. április 5-én zajlott Új-Megyer (ma: Újpest) község alakuló közgyűlésének levezetőjét (Burg Károllyal együtt), Újpest alapítólevelének egyik megszövegezőjét. Károlyi 1831-től kezdve pesti polgároknak adott bérbe földeket, ahol mezőgazdasági tevékenységet folytattak, nyaralókat, vincellér-és serfőző házakat építettek. Ezeket a bérleti szerződéseket is Lukácsy gondozta.

Igen jó dolog bloggerekkel barátkozni, különösen, ha az illetőnek olyan kimeríthetetlen térképtára van, mint a MyBudapest szerkesztőjének. Az elmúlt száz év szinte valamennyi évtizedéből kaptam már tőle Rákospalota és Pestújhely térképet, a két nagy levéltár (MOL és BFL) digitalizált térképtára jóvoltából pedig kiegészült ez a kollekció néhány további érdekes darabbal. Nézegettem, összehasonlítgattam őket, megfigyeltem az egyes városrészek átalakulását, eközben jött a gondolat, hogy a Fő út metamorfózisáról írjak. Íme:

Alighanem kevés olyan városrész van Budapesten, amelyiknek a történelmi főutcája nem vezet sehonnan sehová, márpedig be kell látni, a rákospalotai Fő út ilyen: a Kossuth utca egyik T alakú kereszteződésből indul mintegy mellékutcaként, majd a Sződliget utcát követően zsákutca lesz belőle - legalábbis az autók számára. (Na jó, még talán egy ilyen városrészt tudok említeni a fővárosban: Pestújhelyet. A Pestújhelyi út a vasúti töltést és a Szerencs utcát köti össze, a 124-es buszokon kívül talán nincs is más jármű, amelyik végighajtana rajta.) Vizsgálódásunk tárgyának van egy másik érdekessége is: ha a kerület egészét nézzük, hamar feltűnik: a Fő út és a Fő tér nem találkoznak sehol. Ennek a két, nevében legfontosabbnak jelölt közterületnek semmi köze egymáshoz, a kerület két városrészében, két különböző korban jöttek létre. Van tehát annyi érdekessége ennek az útnak, hogy megvizsgáljuk közelebbről.

Az Újpalotai utcanevek: dűlőnevek felújítva cikkben már szóba hoztam néhány lakótelepi utca nevét. A mai cikkben néhány, korábban nem említett utcanév magyarázatát igyekszem megadni, illetve egy közterület, a Kőrakás park egy különálló bejegyzésben szerepelt, mint a palotai eredettörténet egyik - ma már biztosan tudjuk, csak legendának bizonyult - része.

A korábbi írásban három bekezdésben tárgyaltam a fővárosi utcanevek hányatott sorsát. Ezt nem akarom megismételni, akit érdekel, kérem lapozzon vissza. Konkrétan az újpalotai utcanevekhez kapcsolódva viszont érdemes megismételni, hogy 1969-ben a telep építésének megkezdésekor létrehoztak egy bizottságot utcanév javaslatok megtételére. A bizottság két tagból állt: egyikük Padisák Mihályné Paál Mária volt, a tanács népművelési osztályának vezetője, aki a kerület közművelődésért oly sokat tett, másikuk a Rákospalotai Múzeum akkori vezetője, W. Somogyi Ágnes. A Fővárosi Tanács kérése az volt, hogy 50-60 utcanévjavaslatot gyűjtsenek össze, de ezek közt ne legyen  személynév. Végül egy 150 tételből álló lista született, ebből választották ki a ma is élő utcaneveket (és végül persze két személynév is odakeveredett, amiket a rendszerváltozás után meg is változtattak).

Az újpalotai lakótelep 2001-ban. A térkép el van forgatva, a Drégelyvár-Nyírpalota út tengely jellege így jobban érvényesül.

A 10-es egy 1985-ben megszűnt villamosjárat volt, ami Rákospalotát kötötte össze Megyerrel Újpesten keresztül. Lássuk be: ez a villamos alapvetően újpesti járat volt. Sok szálon indult a története, s ezek zöme bizony a IV. kerülethez kötődik. A villamos így, ezzel a számjelzéssel 1954. szeptember 6-tól 1985. május 31-ig járt, tehát mindössze 31 évig közlekedett, de az előzményei alapján igen régi vonal, és egy ideig Rákospalota Fő útjának meghatározó villamosa volt.

A 10-es villamos története két szálon indul. Az egyik kicsit távolinak tűnik, az újpesti váci úton kiépített villamosközlekedéssel függ össze. 1910-ben 87-es jelzéssel járt villamos a Váci úton az újpesti vasúti összekötő hídtól a Béla utcáig (itt ma is van buszmegálló, pont eggyel a Tungsram után, kifelé). 1938-ban adták át Újpesten a Tungsram strandot (a Tungit, ami valamivel kijjebb, a Rév utca magasságában volt), s Aschner Lipót, a gyár alapító-igazgatója (nem mellesleg: a strand létrehozója) anyagilag is hozzájárult, hogy a villamosvonalat meghosszabbítsák a fürdőig. 1947-ben újabb bővítésre került sor: a 87-es immár a Megyeri Csárdáig járt. Később ez lett a 10-es villamos újpesti végállomása.

A napokban ért véget a 78-as körzet című filmsorozat ismétlése a Duna TV-n. A helyiek biztos tudják, a nem idevalósiaknak mondom: a hatrészes sorozat Rákospalotán játszódik, a külső helyszíni felvételek itt készültek a kerületben. A film 1982-ben készült, a felvételeken visszaköszön a 31 évvel ezelőtti Rákospalota, de nem csak a képeken, hanem a városrész lakóit foglalkoztató problémák formájában is. Nem nehéz felfedezni az 1987-ben kezdődött népszerű sorozat, a Szomszédok és a 78-as körzet közti késői párhuzamokat: mindkettő egy-egy városrész (Gazdagrét, Rákospalota) életét, mindennapjait mutatja be az ott élők szemével. (A cikket 2013. március 18-án és április 28-án frissítettem néhány felismert helyszín bemutatásával.)

Aki nem ismerné a sorozatot, röviden összefoglalom: Molnárnét (Schütz Ila) megválasztják a 78-as körzet lakóbizottságának elnökévé. A földszintes, kertes házas övezet 300 lakójának képviseletében szokatlan vehemenciával lát munkához az új elnök. Férje (Sztankay István) azonban úgy érzi, a magánéletük rovására megy az elvállalt funkció, a sorozatban állandóan ellenpontozza felesége lelkesedését. A hat epizód hat problémát jár körül - néha meglepő aktualitással -, ugyanakkor kiviláglik a tanácsi apparátus bürokratizmusa, az egész rendszer nehézkes és groteszk működése. Nem volt egy Oscar-díj várományos film, de humorral, vicces gegekkel ma már különösen bájossá teszi az akkori időket.

Ez ugyan még nem helytörténet, de majd egyszer az lesz. A Nyírpalota úton van egy igen hosszú, 11 lépcsőházas, tízemeletes épület - az ország egyik leghosszabb panelháza. Egészen egyedi, a panelfelújítások homlokzati divatképétől teljesen eltérő arculatú épületként tartom számon, többször is láttam már, amikor a környéken barangoltam. Az épület ablakkávái különböző színűre vannak festve, bizonyos nézőpontból egy kifejezetten sokszínű háznak tűnik, míg máshonnan nézve semmi különös nem látszik rajta. Nemrég találtam rá a neten az arculati koncepcióra: megér egy bejegyzést.

Tulajdonképpen egészen véletlenül bukkantam rá a neten a ház homlokzatát tervező építészpáros oldalán a munka leírására. A koncepció Bulcsu Tamás építész és Fortvingler Éva építész-művészettörténész fejében született. Mint Bulcsu Tamás érdeklődésemre elmondta: a panelházak homlokzatfelújításához általában kevés építészmérnöki közreműködés szükséges, gépészeti, tartószerkezeti és tűzvédelmi szempontokat szokás megterveztetni, a munka zömét a kivitelező irányítása alapján végzik el. A Nyírpalota úti szövetkezeti ház esetében a kivitelező kérte fel őket arculattervezésre.

Már csak a képviselőtestületnek kell megszavaznia a 2013-as kerületi költségvetést, és végleg eltűnik a kerület utolsó sárga keramitos útburkolata. A pestújhelyi Gergő utcával foglalkozott már korábban az Urbanista is, illetve az Életképek című helyi lap 2012 július 2-i számában már tavaly beígérték, hogy felszámolják a burkolatot.  Az utca burkolata egyébként 102 éves, javításra szorul, de amúgy ép, egységes. Kis utca- és burkolattörténelmi cikk.

A pestújhelyi utcácska eredeti neve Gergely, illetve Gergelyi volt. Pestújhely - vagyis az elődtelepülés, Széchenyi-telep - alapítói ugyanis az első közterületneveket még maguk és családtagjaik keresztneveinek felhasználásával ötlötték ki. Buza már többször idézett könyvében valószínűsíti, hogy a három alapító egyikének, Bezsilla Nándornak az apósáról, vagy sógoráról, Gergelyi Kálmánról kaphatta az utca a nevét, aki maga is, mint "háztulajdonos" szerepelt az első telektulajdonosok listájában. Bezsilla feleségét hívták Gergelyi Paulának, és lám, milyen következetes koncepció volt: Paula tér is volt az első időkben. Tessék, így neveztethetsz el magadról utcát: alapíts egy falut :)

Egyáltalán miért Palota a városrész neve? És mióta? És miért éppen Kőrakás park az újpalotai lakótelep egyik közterületének a neve? A két elnevezés bizony kapcsolatban van egymással, bár bizonyos, hogy az egyik névmagyarázat csak legenda, történelmi valóságtartalma nincs. De melyiknek?

 
Palota

A települést 1281-ben említik először írásban, akkor még Nyír néven. A nyír szavunk a Tótfalusi-féle etimológiai szótár szerint  még a népvándorlás korából származik, mocsár, vizenyős rét a jelentése. Településnévben, földrajzi fogalmakban gyakran előfordul, ezzel a jelentéssel kapcsolható össze a Nyírség elnevezés, de nyilván mindenkinek beugranak "nyír" kezdetű helységnevek (Nyíregyháza stb.) is. Tehát azt a települést, ami talán ezer éve áll itt, kezdetben Nyírnek hívták. 1346-ban azonban már Palota a neve, illetve egy másik közeli - ma már nem létező - falu, Párdi (Pardeu) nevével összevonva Párdipalota a megnevezés a korabeli iratokban. Az eredetmítosz szerint a névváltozás oka az volt, hogy a falu akkori ura, Lóránd, egy palotaszerű udvarházat építtetett magának, ami annyira feltűnő és jellegzetes építménye volt a környéknek, hogy elkezdték a falut is Palotának nevezni.

És akkor annyi Rákospalota után jöjjön egy kis Pestújhely. Van a Pestújhelyi tér sarkán egy szép, régi, zöldre festett kerekes kút. Ilyet már utcán nemigen lehet látni, legalábbis Budapesten én nem találkoztam még másikkal (azért ha van, írjátok meg). Akárki akármit mond, ez a kút akár a szimbóluma is lehetne a városrésznek. Ha lenne Pestújhely címer, én biztos a kutat tenném be a közepére. És persze, mint mindennek, ennek a kútnak is története van.

Pestújhely, illetve az elődtelepülés Széchenyi-telep infrastruktúrája meglehetősen elhanyagolt volt - nem mellesleg: az anyaközség Rákospalotáé is (mi több: Pest és Buda sem állt túl jól) -, így sok más mellett vezetékes vízzel sem rendelkezett. Az elszakadásnak is ez volt az egyik oka, a helybéliek sokat emlegették, hogy hiába fizetnek adót Palotának, csak nem lesz jobb a helyzetük. Pedig voltak nagyszabású tervek, a terület felparcellázása idejéből, 1898-ból már csatornázási tervezet is ránkmaradt.

Ismeritek azt a kifejezést, hogy pancamári? Ha ritkán, de mai is használják. Eredetileg a rákospalotai kofákra mondták, aztán kis jelentésmódosulással a kofákra általában, majd a "mindenféle nőkre". Nem is vették jónéven a palotai lányok asszonyok, ha felhangzott jelenlétükben a pancamárizás. Egy 1913-ban született palotai néprajzi leírásból kiderül, hogy egy híresen szép palotai leány állt e szó hátterében: Pánczél Mária.

Pánczél Mária valamikor az 1800-as évek első évtizedeiben születhetett - ezt biztosan nem tudni, de 1868-ban hunyt el -, amit azért érdemes feljegyezni, mert a sírhelye már az 1910-es években sem volt meg, tehát nincs fejfa, amiről ez leolvasható lenne. A Pánczél család tőzsgyökeres rákospalotai família, 1770-es, majd 1882-es jobbágyösszeírásokban is szerepel a nevük, igaz, nem mindig Pánczélként, hanem Pánczír (Mihál), Panczér (István) formában. Nem is voltak szegények, a Pánczír ágnak szántóföldje, rétje, háziállata is volt - az is igaz, hogy faluról lévén szó, ez még nem jelent gazdagságot, annyijuk volt, mint a legtöbb parasztnak, de legalább nem voltak zsellérek. Szóval a Pánczél igazi ősi palotai család volt.

Töprengtem mi legyen az év utolsó posztja, az eredetileg ide szánt, a rákospalotai Fő útról szóló cikk csak nem akar elkészülni, azonkívül, hogy még kutakodnom kell néhány kérdésben, egy csomó rosszul sikerült fénykép miatt vissza kell mennem fotózni is, szóval ez majd 2013 egyik posztja lesz. Mivel augusztusban indult a blogom, még azzal sem tudok nagyon vigéckedni, hogy mi volt az év legolvasottabb - népszerűbb cikke. Így aztán arra jutottam mutatok néhány érdekes, szintén helytörténettel foglalkozó blogot - amolyan blogszomszédokat.

A hazai blogoszférának elég bőséges termése van regionális hálónaplóból, ám a helytörténet mint tematika meglepő módon meglehetősen elhanyagolt. Szinte valamennyi helyi blogban jelenik meg olykor egy talált régi képet, vagy aktuális évfordulót feldolgozó cikk, ám ezek összességében sajnos kevés helyet biztosítanak múltbéli témáknak. Főként azokat a blogokat ajánlgatom itt, amelyeken rendszeresen, koncepciózusan jelennek meg helytörténeti tematikájú írások, és amelyek egy-egy terület (általában város, városrész, település, vagy kerület) vonatkozásában jelentetnek meg cikkeket. (Gyorsan megjegyzem azt is, hogy számos blog foglalkozik helytörténettel, de vagy nagyobb terület vonatkozásában, vagy éppen csak az építészetre, közlekedéstörténetre stb. koncentrálva. Őket majd egy más alkalommal ajánlgatom.)

Többb mint száz éve kezdték építeni, nemsokára pedig elkészültének centenáriumát ünnepelhetjük. Fennállásának cirka első fele volt a fénykora, hatvan éve került lejtmenetbe, mégis: ma is szép, ma is lakható, élhető. Hasonlítgatják a Wekerletelephez, noha jóval kisebb annál, nem az első vasutastelep Budapesten, de a legnagyobb. Egy részét már elbontották, beépítettek a területébe háromszor is, negyedszerre pedig egy autópályával kettészelték. Mégis mindent túlélt, s bár egyre rosszabb állapotban van, mégis Rákospalota egyik meghatározó városrésze: a MÁV-telep. (A telep utcaszerkezetéről és elnevezéseiről külön cikkben olvashatsz.)

A vasút fénykorában, a XIX. század második felében a járműpark karbantartására létrehozott főműhely a Nyugati indóház közelében épült, nagyjából a mai Ferdinánd-híd környékén. A vasútvonalak - és ezzel együtt a vasúti járművek - bővülésével ez az üzem egyre szűkebbnek bizonyult, míg végül a főműhely államosítását követően annak kiköltöztetése mellett döntött a MÁV. A belső városrészben a műhelyt bővíteni már nem lehetett, részben a helyhiány, részben pedig amiatt, hogy a füstös és zajos üzemet a főváros tanácsa is jobbnak látta volna a városhatáron kívül. Az új hely kiválasztásának szempontjai közt nyilvánvalóan szerepelt, hogy vasútvonal mellett feküdjék, de - legalábbis a legendárium szerint - a Károlyi család érdekérvényesítő-kijáró, összeköttetéseiket megmozgató tevékenysége is szerepet játszhatott. Az új főműhely a nemrég lecsapolt Gyáli-tó helyén, a mai Istvántelek területén kezdett felépülni, amit a Károlyiaktól vett meg a vasúttársaság. A talajjavító munkálatok (feltöltés, talajerősítés) után az épületeket 1903-ban kezdték felhúzni, és 1905-től fokozatosan adták át az üzemcsarnokokat.

A történet másik szála a palotai szőlőhegyről indul, ami a legelőterület közepén helyezkedett el, s 1750 óta adott helyt a környék gazdái szőlőinek. Hogy a szőlő az 1880-90-es évek filoxérajárványa, vagy az 1863-66 közti fagyok miatt pusztult-e ki, ma már kicsit bizonytalan, az azonban tudható, hogy mikor a MÁV megvásárolta a területet, azon már szőlőtermesztés nem folyt. Az 1900-as évek első évtizedére - a főműhely, illetve a telep építésének időszakára - Palotaújfalut már jórészt felparcellázták, bár még foghíjas volt az utcaszerkezet is, és a felosztott telkek közül is számos olyan volt, amin nem volt épület. Ezért is kellett a főműhelytől kicsit távolabb, ám ahhoz mégis célszerűen közeli területet vásárolnia a MÁV-nak.

A MÁV-telepnek nem csak az utcaszerkezete, de utcáinak az elnevezése is sokat változott az elmúlt száz évben. Előfordult durva beavatkozás, de az is, hogy ezt utóbb szentesítették és ma már védik az eredményt, sőt, van olyan megoldás, ami ma már jobbnak tűnik, mint az eredeti volt. Nézzünk körül kicsit hogy alakult az utcák sorsa! (Magáról a MÁV-telepről külön posztban olvashatsz.)

A MÁV-telep utcái egyszerűen ölelték körbe az épületeket, sakktábla-szerű hagyományos mintát adva a kolónia térképi ábrázolásának. Buza könyve szerint az 1930-as években egy ízben "belső átrendezés" történt a telep belső útjainál, ekkor egyesítettek korábban két önálló közterületként ismert utcát is. Az úthálózat tekintetében a legnagyobb változást azonban a lakótelepek beépítése és az M3-as autópálya bevezető szakaszának 1982-es  megnyitása okozta. Ebben az időszakban számos épületet lebontottak (gyakorlatilag valamennyi földszintes MÁV-lakóházat), és a telep egyik közterületén, az Alkotmány utcán vezették az autópálya kétszer három sávos vonalát (a Wesselényi utcán túleső autópálya-szakaszt Gábor Áron utcának hívják). Ezzel a beépítéssel három utcát is megszüntettek:a Mozdony, a Szeles és a Kazánkovács utcákat.