Budapest, XV. kerületi blog

Pesty Frigyes (1823-1889) történész-akadémikus a XIX. század közepén adatgyűjtésbe kezdett Magyarország településinek helyneveire vonatkozóan. Az adatgyűjtés célja az volt, hogy a földrajzi nevek összegyűjtése és magyarázata jóvoltából a magyarság múltját jobban megismerhessük. A gyűjtés során Pesty adatlapokat küldött a településeknek - köztük Rákospalotának is. A visszaérkező válaszokból nem csak a XIX. században még élő, használatban lévő földrajzi neveket ismerhetjük meg, hanem azt is megtudjuk: a település múltjáról a kor embere vajmi keveset tudott: egyszerűen feledébe merült.

Pesty adatgyűjtése egy kérdőív segítségével zajlott, melyet a Magyar Tudományos Akadémia, az Erdélyi Múzeum Egyesület és a közigazgatási intézményrendszer támogatásával küldött szét 1864-ben. Ne feledjük: az adatkérés kiküldésének évében még Nagy-Magyarországra kell gondolni, melyet számos nemzetiség lakott (maga a kérdőív német, román és szlovák nyelven is elkészült). Pesty hatalmas adatmennyisége azonban sosem került egységes kiadásra. Egyes megyék, települések a levéltárban őrzött kérdőívek és válaszok alapján külön-külön adták ki nagyjából az 1970-es évektől kezdődően a saját névgyűjteményüket. A mai Budapestre vonatkozó információk a Budapesti Történeti Múzeum kiadásában jelentek meg 1986-ban Létay Miklós szerkesztésében.

Idén is megrendezi az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ a Budapest100 nevű rendezvényét, vagyis a százéves fővárosi házak ünnepét. Bár a Csokonai Művelődési Központ többször csatlakozott a rendezvényhez, más százesztendős épületet a kerület nem tudott bemutatni. Pedig Rákospalota és Istvántelek területén több mint száz épület lett kész 1914-ben, ám a házak, illetve a telkek jelentős része sajnos ma már beazonosíthatatlan. Közzéteszem a teljes listát, hátha valaki megtalálja rajta a saját (vagy a szomszédja) házát.

Feltett szándékom volt, hogy a levéltárban őrzött építési iktatókönyv alapján összeállítom a kerület százéves házainak listáját. Ezt azonban meghiúsította az a tény, hogy az 1914-es és a mai házszámozás a legtöbb esetben nem egyezik, gyakorlatilag visszafejthetetlen melyik épület hol áll ma - feltéve, ha áll még egyáltalán. Az utcanévváltozások sem segítik a nyomozást, hiszen például a mai Régi Fóti út, Rákos út és a Szentmihályi út ma nem ott kezdődik, mint 1914-ben, vagyis az 1-es - és ezzel együtt a többi - házszám máshová került. Ráadásul Rákospalota mindmáig egyedi házszámozási szisztémája miatt előfordult, hogy a kialakulatlan telekrendszeren épített lakóházaknak egy ideig házszámuk sem volt. Sajnos Pestújhely építési iratai dátum szerint nem nézhetők át, több év kiadott engedélye a tulajdonosok neve szerint betűrendbe szedve várja, hogy valaki átnézze és dátum szerint sorbarakva feldolgozza őket.

Nagy találatról számolt be egy egyszerű kommentben Masek János, a határkövek legújabb kori felderítője (honlapja a pestihatar.uw.hu  címen található). Meglelte a 91-es számú Pest-Palotai határkövet. Ez azért nagy szó, mert ez a kő az 1995-ös Szentpétery-féle összeírásban sem szerepel, vagyis eddig nem tartotta számon senki. A korábbi határköves bejegyzésben írtam, hogy 9 olyan kő maradt fenn, amely Palota határát jelölte. A Masek János által meglelt kővel tehát tízre emelkedett Rákospalota máig álló határköveinek száma.

Igaz, a megtalált kő nem annyira látványos, mint néhány társa, hiszen a több mint egyméteres példányt a tetejéig befedi a megemelkedett talajszint. Megtalálni tehát annak ellenére nehéz volt, hogy - a pontos helyszín ismeretében rákeresve - a Google Streetwiev szolgáltatásában is látható, vagyis neten szörfölve is feltűnhetett volna a vájtszeműeknek. A kő nem szerepelt dr. Szentpétery Tibor határköveket illetően alapműnek számító gyűjteményében sem, tehát úgy tűnik ő is elment mellette (ahogy az előző bejegyzés anyaggyűjtése közben én magam is). Persze, tény, hogy a követ - vagyis a tetejét - bárki láthatta, hiszen közterületen van, de bizonyára kevesen ismerték fel, és úgy tűnik még kevesebben publikálták - tudtommal először Masek János honlapján jelent meg.

Nem vagyok híve az évvégi negédeskedésnek, a mostanában felhangzó "boldog..." kezdetű kívánságokat meglehetősen kiürültnek tartom, így jókívánságok helyett, de az olvasói kitartást respektáló írásként fogadjátok ezt a rövid összefoglalót a blog működésének közel másfél éve alatt el nem készült posztok történetéről.

Tavaly augusztusban nyitottam a blogot, emlékszem előtte hónapokig készültem rá. Részletes tervem volt a feldolgozandó témákról, koncepció a feldolgozás mikéntjéről, a megjelenések gyakoriságáról. Ez a bejegyzés a félszázadik a blogban, másfél év alatt ennyi történetet mondtam el. Kezdetben még hetente igyekeztem új témát feldolgozni, a blog egyéves évfordulóján láttam be, hogy nem bírom tartani a magam diktálta tempót, azóta cirka kéthetente jelennek meg új posztok. Ötletből, témából nincs hiány, rengeteg feldolgozatlan és érdekesnek tűnő történet jár a fejemben, számos bejegyzéshez gyűjtöttem elegendő anyagot - sokkal inkább az erre fordítható szabadidő jelenti a szűk keresztmetszetet. A tartalomjegyzékben egy külön szakasz tartalmazza a jövő cikkeit, de ezeken túl fejben is őrzök néhányszáz felgombolyításra érdemes történetszálat. Ha úgy tetszik, a blog akár örökéletű is lehet, annyi mindenről lehet írni...

Van egy kis szocreál lakótelep a Kolozsvár utca legelején, a villamosvégállomás közvetlen szomszédságában, melyet átadását követően  Széchenyi-lakótelepnek neveztek el. László Tamás, építész, jelenlegi polgármester még korábban úgy írt róla a "Közös akarattal" című könyv Pestújhely építészetét ismertető tanulmányában, hogy barátságos arányú, zöldbe ágyazott lakóegység, mely mintája lehetne számos mai, alacsonyabb színvonalú lakóparknak. Egyetértek vele: az 1953-1956 között épült lakótelep részben a beépítési terv jó arányainak, részben az őt körülvevő zöldnek köszönhetően élhetőbb, mint több hasonló telep.

A szocialista realizmus, vagyis a szocreál a közhiedelemmel ellentétben nem "minden, ami a szocializmusban épült". Ez egy jól körülírható esztétikai jelző, amit keletkezésekor erős politikai felhangok kísértek. A szocialista realista építészetet Magyarországon 1951-ben hirdette meg a frissen alakult Magyar Építőművészek Szövetsége. Ekkor ez a stílus már évtizedek óta uralkodó volt Szovjetunóban. Sztálin halálát követően Hruscsov 1954-es beszédének hatására enyhült a művészeteket és az építészetet préselő nyomás, a szocreált felváltotta a modernizmus. Magyarországon ez az enyhülés néhány év alatt végbement, a hatvanas évek elejétől a szocreál már nem volt jelen az építészetben. A szocialista realista építészet tehát Magyarországon hozzávetőleg 1951 és 1956 között - alig öt éven keresztül - hatott a tervezőkre.

Idén volt hatvan éve, hogy a magyar válogatott 6:3-ra legyőzte Angliát idegenben. A később aranycsapatként ismertté vált válogatott tagja volt Budai II. László is, Rákospalota talán legismertebb futballjátékosa, a kerület legnagyobb stadionjának, a REAC-pályának a névadója is. Budai II. Rákospalotáról indult, Rákospalotára érkezett, 2013-ban múlt 30 éve, hogy elhunyt.

Budai II. László (Bednarik László) (Rákospalota, 1928. július 19.–Budapest, 1983. július 2.)

Bednarik László néven látta meg a napvilágot Rákospalotán 1928-ban. 12 évesen még a Rákospalotai TK-ban játszott, majd 14 évesen a BRSC csapatához került  - ami a nevében lévő R betű dacára nem rákospalotai, hanem rákosfalvai, vagyis zuglói csapat volt. 1947-ben igazolt a Hutter Olaj SC, a későbbi Növényolaj Kinizsi SK, vagyis a növényolajgyár focicsapatához - még ekkor is Bednarikként. Ebből a csapatból válogatták be az ificsapatba, majd - akkori edzőjének patronálása mellett - egy év múlva a Ferencváros igazolt játékosa lett. Itt találkozott Kocsis Sándorral, akivel később legendás párost alkottak. A világháború utáni új rendszer a sportot is átszervezte, a Fradit rövid időre az élelmezési dolgozók csapatával, az ÉDOSZ-szal egyesítették, a jobb játékosok pedig a Honvédhez kerültek - ez lett Budai II. igazi csapata.

Az 1873-ban frissen létrehozott főváros vezetőnek - ha nem is az első, de az egyik - intézkedése volt, hogy a Pest város elöljárósága által korábban kihelyezett határköveket összeírta, kiegészítette, megszámozta, vagyis mai szóval: update-elte a városhatárt. Ekkor még kereken száz darab kő jelezte az új város körvonalait a Duna bal partján, mintegy 29 kilométer hosszan. Palota határára mintegy 20 kő jutott, vagyis Pest határának közel ötöde érintette Rákospalota községet. Ezekből a palotai határkövekből ma már nagyon kevés van meg, érdemes számbavenni őket.

A határkövek minden, a város helytörténete iránt érdeklődő kedves tárgyai: stramm alkotmányok, melyek évszázadokat képesek átvészelni. Sok településnek a határkövek jelentik a legrégebbi fennmaradt tárgyi emlékeket. Gondozásuk ráadásul nem kerül(ne) sokba, nem kér mást, mint egy kis odafigyelést, egyszeri konzerválást és némi megbecsülést. Palota határköveit azonban nem nagyon tartjuk számon: zömük magárahagyatottan álldogál ott, ahol 167 évvel ezelőtt kihelyezték. Ráadásul az 1950-es városhatár meghúzásakor mindegyik kívül került a mai XV. kerület határain - némelyik néhány centiméterrel, mások sokszáz méterrel, azaz ma már egyik palotai határkő sincs a kerületben: a XIV., XIII. és a IV. kerületbe kerültek - ez utóbbiaknak egész jó sora van, az ottani városvédők nagy becsben tartják.

Az M3-as autópálya bevezető szakaszának átadására 1982-ben került sor. A meglehetősen durva beavatkozás Herminamező, Alsórákos (vagyis Zugló) és Rákospalota városszövetébe azonban nem a Kádár-korszakban született kíméletlen mérnöki és városszervezői idea volt. Az Andrássy út meghosszabbítására már 1906-ban is született javaslat, de a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tervére 1932-ig várni kellett. Ekkortól azonban következetesen vitték tovább azt az eljárást, aminek a végeredménye egy, Rákospalotát kettészelő út megépítése lett volna. Ha nem tör ki a II. világháború, talán ma már természetes adottságként tekintenénk erre az útra.

Az 1930-as évekre Rákospalota már város, de még nem része Budapestnek. A parcellázások már zömmel megtörténtek, a felosztható-belakható területek többsége elkelt. Házak ugyan még nincsenek minden telken, de tervek, elképzelések már léteznek a beépítésekre. Ebben az időszakban rukkolt elő a Fővárosi Közmunkák Tanácsa az Andrássy út meghosszabbításának tervével. Az elképzelés pontosan a mai M3-as autópálya bevezető szakaszának nyomvonalával megegyezően, vagyis a mai Rigmus (akkor: Szilágyi Dezső) - Alkotmány - Gábor Áron utcák vonalában szélesítette volna ki az utcákat a Szentmihályi útig. Onnan azonban a ma ismert vonalvezetéstől eltérően egy teresedésből két irányba ágazott volna az új út: az egyik átlósan a Mogyoród útja - Régi Fóti út kereszteződéséig haladt volna, a másik szintén átlósan szelte volna át a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket Sikátorpuszta irányába. Ekkoriban azonban autópályáról még szó sem volt: az ország első autópályahálózati terve majd csak 1941-ben készül el id. Vásárhelyi Boldizsár doktori disszertációjában, az ezt megelőző időszakban országutakban gondolkodtak a mérnökök.

A mai Újpalotai lakótelepet felépítésekor még két lakótelep alkotta: a munkacímként Páskomligetiként futott, majd Újpalota névre keresztelt nagyobb, és a Frankovics Mihály utcainak nevezett kisebb lakótelep. Noha ugyanannak a tervezőirodának a részben közös tervezőgárdája álmodta meg mindkettőt, szinte ugyanazon a helyen közel azonos időben épültek, mégis két lakótelepként tartották őket számon.

Kezdjük a névvel: miért Frankovics, ha a névadó közterületet a rendszerváltáskor már átkeresztelték Drégelyvár utcára? Egyszerű a válasz: a lakótelep hamar integráns részévé vált Újpalotának, egy idő után már felesleges lett volna megkülönböztetni egymástól a kettőt. Mire az utcanév megváltozott, már senki nem tartotta számon, hogy ez Újpalota, amaz meg "a Frankovics", vagy: "a Drégelyvár". Ha ma rákeresünk a Drégelyvár utcai lakótelep kifejezésre, csak ingatlanirodák találatait hozza a Google - nem eresztett tehát mély gyökeret ez a megkülönböztető elnevezés.

Nincs. Pedig sokan így tudják, nemrég képviselőtestületi ülésen, és ismert helytörténeti munkában is előkerült már az a állítás, hogy kerületünkben mindegyik vértanúról neveztek el utcát, ám ennek nincs alapja. Ma Budapesten egyetlen olyan kerület van, ahol utcanévben őrzik mind a 13 aradi vértanú emlékét, ez a szomszédos IV., vagyis Újpest. Rákospalotán is volt ilyen irányú törekvés, de végül a megvalósítás csonka maradt, vagyis egyszerre egyidőben a 13 hős honvédtisztről nem volt közterület elnevezve.

A 13 aradi vértanút talán mindannyian fel tudjuk sorolni, noha nevüket írják-írták többféleképpen, emlékezetünkben minden bizonnyal így élnek ők: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly. Őket végeztette ki Haynau 1849 október 6-án Aradon. Ugyanezen a napon végezték ki Batthyány Lajost Pesten, az Újépületben - a Batthyány örökmécses jelzi az ítéletvégrehajtás helyét. Aradon további négy honvédtábornok halt meg, de az ő földi létük befejezése nem erre az októberi napra esett: Ormai Norbert (augusztus 22.), Kazinczy Lajos (október 25.) Hauk Lajos (1850. február 19.) és Lenkey János, akit nem kivégeztek, hanem megőrült az aradi börtönben és iszonyatos kínok közt halt meg 1850 februárjában.

Van egy eldugott templom három lakótelep árnyékában: a MÁV-telep, a Rákos úti pontházak és a Rákos úti új MÁV-lakótelep veszik körül a Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve plébániatemplomot. A templom hivatalos címe Mozdonyvezető utca 2., s a kerület eldugott egyházi épületei közé tartozik, mert a lakótelepi házak takarásában az útról nem látható. Minden templom története egy közösség generációinak története is. Azoké, akik akarták a templomot, sokat tettek érte hogy felépüljön, s azoké, akik azért fáradoztak, hogy fennmaradjon. A Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve plébániatemplom ebben a hónapban ünnepelte felszentelésének 75. évfordulóját: ez éppen három generáció történelme.

Az első világháború végére a MÁV-telep zöme kiépült. Az Istvántelki Főműhely dolgozóinak a száma meghaladta az ezret, az ott dolgozók folyamatosan benépesítették a környék városrészeit: Istvántelket, a MÁV-telepet, Rákospalota-Újfalut és a Széchenyi-telepet (a későbbi Pestújhelyet). 1920 körül alakult meg a MÁV-telepi katolikus közösség, akik a közeli Rákos úton kialakított kis kápolnát használták liturgikus összejöveteleikre. Templom azonban csak távol, Öregpalotán volt, s egyre többször nehezményezték az idősek, betegek, gyermekesek által nehezen abszolválható két kilométeres távolságot. Az 1920-as években több ízben is kérelmezték saját templom építését, ez azonban a  Magyarok Nagyasszonya templom részéről jelentős ellenállásba ütközött.

Az alábbi, 1981-ben készült kép - egy buszbaleset helyszínelése a XV. kerületben - egy számítógépről került elő, eredeti forrása nem ismert - minden bizonnyal a BKK vagy a BKV archívumából került ki, majd jutott el palotai lokálpatriótákhoz. Közlekedésbarátoknak küldtem el, hogy segítsenek azonosítani az eseményt. Szinte minden információt kiderítettek, így az alábbi posztot tulajdonképpen ők írták, én csak kiegészítettem - ezúton is köszönöm a segítségüket.

1981. január 26-án szállították be a GE-05-96-os forgalmi rendszámú autóbuszt a BKV legendás Sallai főműhelyébe baleset utáni karosszéria-javításra. Ezt megelőzően történt az a halálos kimenetelű baleset, aminek a helyszíneléséről szóló képet láthatjátok alant. A baleset helyszíne a mai Károlyi Sándor (akkor: Ifjúgárda) út, az Anyácska utca közelében. A kép jobb oldalán látható kőkerítés a leánynevelő telkének a sarkát mutatja, a fotós tehát kifelé, a  későbbi szemétégető felé fordulva készítette a képet.

Nem először jelentkezem kerületi filmes helyszínt bemutató poszttal. Korábban olvashattátok már a 78-as körzet szinte minden jelenetét bemutató írást, és az Ittforgott blogon jelent meg a XV. kerület filmes helyszíneiből merítő válogatás is. Most szintén egy régi film következik, amit sajnos ritkán játszanak a tévében. Sötét tónusa miatt nehéz a részleteket észrevenni, de érdemes nyitott szemmel figyelni, mert hangulatos képek láthatók benne Rákospalota-Újfalu Sódergödör nevű városrészéről.

Szabó István 1979-ben készült Bizalom című filmje nem tartozik a könnyen emészthető alkotások közé, talán a lélektani dráma megnevezés illik rá leginkább. Kevés külső jelenet látható benne, de ezek körülbelül felét Rákospalotán a Beller Imre utcában és környékén forgatták. Bár a neten nem könnyű elérni a filmet, néha vetítik. Ha legközelebb elcsíped, érdemes olyan szemmel nézni, hogy a képkockákon felfedezd a hetvenes évek végének Rákospalotáját.

A lakótelepen van egy épület, ami annyi különlegességgel bír, hogy fiatal kora ellenére még a védetté nyilvánítása is felmerült. Ez a ház az egyetlen a lakótelepen, amely nem panel, ez a legmagasabb lakóház egész Budapesten (országosan bronzérmes Pécs és Szolnok után), és mint sokan tudják, egy komplett víztorony van benne, ami azonban ma már nem működik. Az épületről szólt már igen jó cikk építész tollából (klaviatúrájából), ebben a posztban olyan információkat igyekeztem összegyűjteni, amik kevésbé ismertek.

 
Az újpalotai, a tervezés időszakában csak "42-es jelű víztározós magasház" nevet viselő, ténylegesen a Nyírpalota út 71. szám alatt található épület tervezését megelőzően alakult ki az a koncepció, hogy a telep víztornyát egy lakóházba fogják építeni. Ennek praktikus okai voltak, egyrészt a kerületben egyáltalán nem volt víztorony (most sincs olyan, ami működne), másrészt a 15 ezer lakásos lakótelepre beköltözők fele 11 szintes, középmagas épületben él, ahol 30 méter fölött vannak a vízvételi helyek. Nem mellesleg: ebben az időben zajlott Budapesten a magasházak vitája. A városrészek számára - a középkori templomtornyok mintájára - ikonikus, jellegzetes épületek elhelyezését szorgalmazta az új építészgeneráció. Ebből a szempontból Újpalota ideális hely volt egy magas épület számára.

1997-ben megszűnt, tehát ma már nem közlekedik a 67-es villamos, és abban az időben már nem is volt túl nagy jelentősége a kerület életében, hiszen csak a MÁV-telepig járt. Azonban a két világháború között, mikor még csak az Öv utcáig közlekedett, annyira fontos vonalnak számított, hogy helyi politikusok minden választáskor kampányígéretet tettek arra, hogy meghosszabbítják Palotáig a vonalat. Mire azonban kiért hozzánk, már több versenytársa is akadt, legfőképpen a busz.

A 67-es villamos története egybeforr az Erzsébet királyné útja villamosközlekedésének történetével, a járat ugyanis elsősorban Zugló közlekedéstörténetének része. Az Andrássy út 1876-os elkészültét követően  a város elkezdett terjeszkedni a Városligeten túlra, a mai XIV. kerület irányába. A korábbi kertészetek helyén lassan villák, egyszerű bérházak épültek. Akkoriban ez a terület még a VII. kerülethez tartozott közigazgatásilag, bár a városrész neve Szugló formában már létezett. A XIV. kerület mint önálló közigazgatási egység névleg csak 1930-ban, a gyakorlatban pedig 1935-ben alakult ki, ami jól mutatja a város fejlődésének, terjeszkedésének történetét.

Nagy siker volt, mikor a Facebookon található Rákospalota Anno képei csoportban előkerült ennek a térképnek egy kisebb felbontású változata. Volt aki nem is kérte, egyenesen követelte a jobban látható példányt, ugyanis alighanem ez az utolsó olyan térkép, ami még önállóan ábrázolja Rákospalotát és Pestújhelyet, ráadásul számos olyan apró részlet van a térképen, amiknek felismerése sikerélményt ad böngészés közben. Egy többrészes sorozat indul most, amiben apránként sorra veszem a térképen található intézményeket, látványosságokat (persze csak azokat, amikről én is tudom micsodák).

Az itt látható térkép 1941-ben, a M. Kir. Honvéd Térképészeti Intézetben készült, s Kókai Lajos könyvkereskedése adta ki Budapesten. Kókai régi könyves volt Budapesten, 1873-ban alapították cégüket, protestáns irodalmat adtak ki, később a honvédtérképészek bizományosaként térképeket is megjelentettek. A háború alatt propagandakiadványokat is megjelentettek, ezért a háborút követően a Kamermayer Károly utcai üzletüket bezáratták, kiadói jogukat elvették. Egyébként van egy kevésbé látványos térkép is, amit igazán utolsónak lehet tekinteni, és külön ábrázolja Pestújhelyet és Rákospalotát. Ez utóbbit 1936-ban készítette a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, és 1950-ben kézzel aktualizálták: átjavították benne az utcaneveket, kihúzták azokat az intézményeket, amelyek megszűntek a világháború után.

A De ki volt az a pancamári? után itt az ideje egy másik legendát is körüljárni: ki volt Rädda Barnen? Merthogy sokan azt hiszik, egy személyről kapta az utca a nevét, holott Rädda Barnen nem ember, hanem egy svéd gyermekmentő szervezet neve. Mindamellett nem ciki, ha valaki eddig azt hitte, hogy személy volt, mert 1947-ben az utcanévadók is ebben a tévedésben voltak.

A Rädda Barnen egy nemzetközi gyermekmentő és segélyező szervezet, melyet Svédországban alapítottak 1919-ben, az első világháború után. A svéd kifejezés azt jelenti (a Google fordítója szerint), hogy menteni (rädda), gyermekek (barnen), magyarul tehát úgy fordítható, hogy "Mentsétek meg a gyermekeket". A szervezet ma a szintén 1919-ben alapított Save the Children nevű, angliai székhelyű nemzetközi szervezethez tartozik.

A nyolcvanas évek elején adták át az akkor az Ifjúgárda útról elnevezett, egyutcányi lakótelepet. A telephez óvoda és bölcsőde is épült valamint a meglévő iskolát bővítették, a tervekben szereplő kereskedelmi és szolgáltatóközpont azonban nem valósult meg. Akkor - 1983-ban - igen modernnek számított a lakótelep, de még ma is jól tartja magát. Az északi részén található házakat nagyon szépen felújították, a telepet körülvevő és benövő zöld pedig annak ellenére is élhetővé teszi ezt a lakótelepet, hogy kimondhatjuk: bizony a város szélén, a "világ végén" található. A rákospalotai lakótelep érdekessége, hogy Veszprémben tervezték, veszprémiek építették veszprémi panelekből.

 
Rákospalota Kertváros nevű városrészében állt családi házak közé ékelődve, a Közvágóhíd, Csővár, Szántóföld, Vácegres utcák és Vácduka térrel övezve egy különös zárvány: mezőgazdasági művelés alatt álló területként említi az 1969-ben megjelent XV. kerületi adattár. Erre a zárványra már a '70-es évek elején is lakótelepet álmodtak, nem is akármilyet: kb. 600 lakásos, négy darab 9 emeletes pontházból és négyszintes társasházakból állót. Az Általános Épülettervező Vállalat (ÁÉTV) 1972-ben el is készítette a beépítési tervet - ez azonban sajnos már nem volt fellelhető a levéltárban. Ez a lakótelep-építés azonban elmaradt - ugyanebben az időben folyt Újpalota építése, talán a kettőt már nem bírta volna el az akkori építőipar.

Pestújhely "alapító atyái" közül Gerecze Péter nevét nem őrzi utca, de néhány éve felavatták emléktábláját a Pestújhelyi úti iskola falán. Gerecze nem egyszerűen csak az elsők között volt, aki telket vett, majd házat épített Pestújhelyen, de a település közéletének meghatározó alakjaként emlékezhetünk rá. Igazi tudós volt, régész, műemlékvédő, építészeti örökségünk feltárásában és dokumentálásában végzett munkáját ma is számontartják.

Gerecze Péter (Dés, 1856. május 23. - Pestújhely, 1914. november 2.)

Gerecze 1856-ban született az erdélyi Désen, középiskolai tanulmányait Szamosújváron és a megyeszékhelyen, Kolozsváron végezte. Egyéves bécsi tanulmányút és a hadkötelezettség teljesítése után visszatért, és beiratkozott a Kolozsvári Tudományegyetem bölcsészkarára. 1881-ben végzett magyar, német és pedagógia doktori szigorlattal. A Pécsi állami főreáliskola (ma: Széchenyi István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Sportiskola) tanáraként kapott állást - tizenhárom évig dolgozott itt magyar, német és történelemtanárként. Pécsi évei alatt számos külföldi utat tett elsősorban Németországba, ahol képtárakat, gyűjteményeket látogatott, illetve művészettörténeti előadásokat hallgatott.

Természetesen mindenkinek Újpalota jut eszébe, ha meg kell neveznie egy lakótelepet a kerületben. Ezzel nincs is baj, de érdemes egy kicsit körülnézni, mert építészetileg igen sokszínű a kerületi lakótelep-paletta.  Hogy szükség van-e ilyesféle összeírásra? Meggyőződésem, hogy igen, hiszen a lakótelepek zöme a kerület háború utáni építészetének legmarkánsabb produktuma, ráadásul - ez éppen az adatok felkutatása kapcsán derült ki számomra - igen rosszul dokumentált, és számos téves adat látott napvilágot velük kapcsolatban. Az itt található adatokat folyamatosan korrigálom, bővítem, s ha elegendő információ gyűlik össze a kerületi lakótelepről, önálló posztban is közzéteszem majd.

Nem akarok túlságosan elmerülni a lakótelep definíciójának boncolgatásában, azaz nem fogok tudni válaszolni egyértelmű mondattal arra a kérdésre, hogy "mi a lakótelep?" Amióta léteznek a világon lakótelepek (vagyis az elmúlt több mint száz évben) számos definíció született erre a fogalomra, de mindegyik az alapvetést megszülő tudományterület keretein belül akarta megfogalmazni ezt a jelenséget. Lehet nézni a lakótelepeket statisztikai (demográfiai), szociológiai, építészeti szempontból is, és igen valószínű, hogy másként fogalmaz egy amerikai, másként egy kelet-német és másként egy magyar szakember, ha megkérdik tőle mit ért e kifejezés alatt. Én magam azt vettem figyelembe, hogy egynél több, építészetileg egységes, egyidőben felépült házból létrejött lakókomlexum legyen az, ami ebbe a listába kerül. Ennek megfelelően az alábbi lakótelepeket "találtam" a kerületben (nagyjából az építési évük szerinti sorrendben), és az alapadatokat folyamatosan javítom, illetve kiegészítem, ahogy új információk birtokába jutok.