Budapest, XV. kerületi blog

Idén volt hatvan éve, hogy a magyar válogatott 6:3-ra legyőzte Angliát idegenben. A később aranycsapatként ismertté vált válogatott tagja volt Budai II. László is, Rákospalota talán legismertebb futballjátékosa, a kerület legnagyobb stadionjának, a REAC-pályának a névadója is. Budai II. Rákospalotáról indult, Rákospalotára érkezett, 2013-ban múlt 30 éve, hogy elhunyt.

Budai II. László (Bednarik László) (Rákospalota, 1928. július 19.–Budapest, 1983. július 2.)

Bednarik László néven látta meg a napvilágot Rákospalotán 1928-ban. 12 évesen még a Rákospalotai TK-ban játszott, majd 14 évesen a BRSC csapatához került  - ami a nevében lévő R betű dacára nem rákospalotai, hanem rákosfalvai, vagyis zuglói csapat volt. 1947-ben igazolt a Hutter Olaj SC, a későbbi Növényolaj Kinizsi SK, vagyis a növényolajgyár focicsapatához - még ekkor is Bednarikként. Ebből a csapatból válogatták be az ificsapatba, majd - akkori edzőjének patronálása mellett - egy év múlva a Ferencváros igazolt játékosa lett. Itt találkozott Kocsis Sándorral, akivel később legendás párost alkottak. A világháború utáni új rendszer a sportot is átszervezte, a Fradit rövid időre az élelmezési dolgozók csapatával, az ÉDOSZ-szal egyesítették, a jobb játékosok pedig a Honvédhez kerültek - ez lett Budai II. igazi csapata.

Nevében a római II-est is itt kapta a Honvédban, mivel a nála hét évvel idősebb Budai László már 1946 óta tagja volt a csapatnak (ő Budai I. László néven vonult be a hazai futballtörténelembe). Első válogatott mérkőzésére, a 6:1-es Magyarország - Ausztria meccsre még a Fradiból érkezett 1949-ben. Első válogatott gólját szintén '49-ben szerezte a Svédországgal játszott 2:2-re végződött meccsen. Budai II. jobbszélsőként Kocsis Sándorral alkotott halhatatlan párost. Ők a Fradiban találtak egymásra, nagyon összeszokott kettőst alkottak: Kocsis, a csatár, Budai a jobbszélső. Edzés után rendszeresen órákig bentmaradtak a pályán, hogy csiszolják összjátékukat, a labda beadását a jobb oldalról és a góllövést. Réti Anna 1967-ben megjelent "Mi lett velük?" című könyvében "eltűnt" sportolók sorsát írta meg. Budai II. László is kapott egy fejezetet, ahol Réti remek összefoglalását adta a sportoló szerepének, ars poeticájának:

Budai ugyanis felismerte, hogy társai káprázatos labdarúgók. Briliáns technika, szélvész gyorsaság, váratlan húzások, eredményes befejezések - ilyenek voltak csapattársai. Ezekhez a kiszámíthatatlan, spontán megoldásokhoz szükség volt egy biztos játékosra, aki ha fúj, ha esik, ha akadályozzák, akkor is feltartózhatatlanul rohan a jobbszélen, az alapvonalon, és a kapu előtt lágyan vagy félerősen beíveli a labdát. Pontosan, ahol Kocsis áll.

A felállásból következik, hogy Budai II. nem gólkirályként szerzett hírnevet, de az ő alájátszása nélkül Kocsis - illetve általában a válogatott - sem tudott volna ilyen sikereket elérni. Összehasonlításként: Kocsis 68 válogatott mérkőzésen 75 gólt szerzett, Budai II. 39 meccsen tízet. Budai szerényen, alázattal és nagy akaraterővel vállalta sorsát, hogy nem csatárként, nem parádés gólok berúgójaként ismerik, hanem a gólhelyzet egyik előkészítőjeként. Sebes Gusztáv volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya (korábban edzője) 1949 és 1956 között, és ő alkalmazta a 6:3-as meccsen is az úgynevezett 4-1-1-4-es felállást, vagyis hogy a négy támadó és négy védőjátékos közt összekötők is szerepeltek. Budai II. és Sebes viszonya ellentmondásos volt: Réti szerint a szövetségi kapitány taktikai elképzeléseinek egyik megvalósítóját látta Budai II.-ben, másutt viszont arra emlékeztetnek, hogy Budait többször is mellőzték a válogatott keretből, így például az Anglia elleni 7:1-es magyar győzelemmel végződött visszavágón is, sőt, előfordult, hogy két évig egyáltalán nem játszott nemzeti színekben. Ennek ellenére tagja lehetett az 1952-es Helsinkiben rendezett olimpia aranyérmes, és az 1954-es futball világbajnokság ezüstérmes labdarúgócsapatának.

A Népsport címlapja 1953. november 26-án (a meccs 25-én volt). Budai az alsó sorban balról az ötödik (forrás: sportmarketing.hu)

1956 novemberében a Honvéd csapata az aranycsapat legendás játékosaival Bilbaoba utazott (2:3). Nem tértek haza a forrongó Magyarországra, a nemzetközi szövetség megszervezte, hogy a visszavágót Brüsszelben játszhassák (3:3). Január elején, miután a csapat nem kapta meg otthonról a hozzájárulást, hogy Dél-Amerikában turnézzon, a játékosok elszakadtak egymástól: Budai II., és néhány másik játékos hazatért, a többség továbbutazott Rio de Janeiroba. Kocsist a kinttartózkodás ideje alatt 100 ezer dollárért szerződtette az olasz Fiorentina, Budainak 80 ezer dollárt kínáltak, de nemet mondott. Budai II. és Kocsis pályán kívül is nagy barátságban voltak, de kapcsolatuk megszakadt Kocsisék emigrálásával; többet már nem játszottak együtt, és nem is tartották a kapcsolatot (Kocsis néhány évvel Budai II. halála előtt öngyilkos lett).

Budai 1959-ig válogatott kerettag maradt, majd egy makacs húzódás miatt már csak a Honvédban játszhatott 1961-ig. Ekkor egy banális közlekedési balesetben ismét megsérült - egy motorkerékpáros ütötte el, pont a lábának ment neki -, az orvosok nem javasolták, hogy tovább terhelje a sérült testrészt. Még aktív labdarúgó korában Budai elvégzett egy edzőtanfolyamot, így a honvédos pályafutása lezárását követően az Egyesített Tiszti Iskola (ETI), majd a Kossuth Lajos Katonai Főiskola Sportegyesületénél (KKFSE) edzőjeként dolgozott. 1979-ben nyugdíjba ment, akkor még egy rövid időre Fótra szegődött edzősködni (fel is jutott a Fót az NB II-ből az NB I-be). Édesanyja még 1970-ben, édesapja tíz évre rá, 1980-ban hunyt el. Budai II. 1983-ban agyvérzést kapott, amit nem élt túl. A honvédos sportmúltja miatt katonatiszt lett, ekként dolgozott edzőként (rövid ideig a fővárosi helyőrség katonai rendészetének állományában volt), sírfelirata szerint alezredesi rangig jutott.

Budai II. a bal oldali képen épp beadja a labdát, jobb oldalon 1961-ben századosi uniformisban mutatja díjait a fényképésznek (a bal oldali fotó Réti Anna: Mi lett velük? c. könyvében jelent meg, a jobb oldali egy 1961-ben megjelent újságcikk innen)

Budai ízig vérig rákospalotai volt. Nagy álma, hogy szülővárosában házat építhessen, megvalósult. Ez az álom egy bizonyára nehéz döntés meghozatalára kényszerítette: 1956-ban nem írta alá a 80 ezer dolláros szerződést, csak hogy hazajöhessen. Valóban nem volt olyan csillogó neve a nagyvilágban, mint Puskásnak, de Rákospalotán nem feledkeztek el róla: 1999 óta viseli nevét a legnagyobb kerületi pálya, a REAC-stadion. 2013-ban a palotai helytörténeti fasorban egy fát is kapott.

Források:

Réti Anna: Mi lett velük? (Sport, Budapest, 1967)
Budai II László (1928-1983) – a jobbszélső (Gépnarancs, 2011. szeptember 1.)
Szegő Péter: Harminc éve lett öngyilkos Kocsis Sanyi (HVG, 2009. július 22.)
A Magyarvalogatott.hu statisztikája
Bácskai László: Mi van velük? (1961. november 11.)