Nem vagyok híve az évvégi negédeskedésnek, a mostanában felhangzó "boldog..." kezdetű kívánságokat meglehetősen kiürültnek tartom, így jókívánságok helyett, de az olvasói kitartást respektáló írásként fogadjátok ezt a rövid összefoglalót a blog működésének közel másfél éve alatt el nem készült posztok történetéről.

Tavaly augusztusban nyitottam a blogot, emlékszem előtte hónapokig készültem rá. Részletes tervem volt a feldolgozandó témákról, koncepció a feldolgozás mikéntjéről, a megjelenések gyakoriságáról. Ez a bejegyzés a félszázadik a blogban, másfél év alatt ennyi történetet mondtam el. Kezdetben még hetente igyekeztem új témát feldolgozni, a blog egyéves évfordulóján láttam be, hogy nem bírom tartani a magam diktálta tempót, azóta cirka kéthetente jelennek meg új posztok. Ötletből, témából nincs hiány, rengeteg feldolgozatlan és érdekesnek tűnő történet jár a fejemben, számos bejegyzéshez gyűjtöttem elegendő anyagot - sokkal inkább az erre fordítható szabadidő jelenti a szűk keresztmetszetet. A tartalomjegyzékben egy külön szakasz tartalmazza a jövő cikkeit, de ezeken túl fejben is őrzök néhányszáz felgombolyításra érdemes történetszálat. Ha úgy tetszik, a blog akár örökéletű is lehet, annyi mindenről lehet írni...

Újságíróként megtanultam, hogy amíg elvarratlan szálak vannak egy történetben, nem érdemes határidőket vállalni, de a szerkesztői nyomás ezt a tudást kiegészítette azzal, hogy mindig annyira kerek egy történet, amennyire a rendelkezésre álló információk engedik megírni. Vagyis attól, hogy valaminek nem jutsz a végére, az még lehet teljes sztori, s a történet része az is, hogy elmondd: ezt vagy azt nem tudtad meg, nem derült ki. Van azonban néhány téma, amiket egy-másfél éve görgetek magam előtt, nem jutok velük egyről kettőre, pedig érdemes lenne teljessé tenni. És van, ami végül elkészült, mert váratlanul belefutottam a sokat keresett adatokba. Ezekről szól ez a mai poszt.

A 3-as kilométerkő története

A Fő úti kilométerkő 2012-ben.

Még tavaly, a Fő út fotózása közben botlottam bele - szinte szó szerint - ebbe a régi kilométerkőbe. Az van rajta, hogy 201-es út, 3. kilométer. Nagyon szépen fel van újítva, valaki gondosan karbantartja, kapott védőrácsot is, és a mellette álló lámpaoszlopra fel volt mázolva, hogy "MŰEMLÉK". Elkezdtem utánajárni a ma már ismeretlen út és kilométerkő történetének. Azt térképek alapján hamar kiderítettem, hogy ma már nincs 201-es számú út (kb. 1950-ben számozták át), s azt is, hogy a Fő útnak ez a szakasza 1974 óta nem is része az országos közúthálózatnak. Megkerestem a hazai országutakat gondozó Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, ahol nem tudtak semmit, és általában a közutak városi szakaszaival nem is foglalkoznak. A kerületi önkormányzat munkatársával telefonon tudtam beszélni, ő csak orientálni tudott, hogy merre érdemes továbbérdeklődnöm, viszont felhívta a figyelmem, hogy a kilométerkőnek megvan a testvére is, a 4-es számú a Kossuth utcában. És valóban, pont egy kilométerrel odébb csendesen meghúzódva áll ennek a rég megszűnt országútnak a 4-es kilométerköve.

A BKK-Közút - mint a főváros területén lévő utak gondozójának - munkatársa, Csapláros János egész úttörténeti esszével örvendeztetett meg. Sajnos a kilométerkövekről nem volt sok információja, sem a kihelyezésük idejéről, sem a későbbi sorsukról, mai gondozójukról nem tudott. A vállalat másik munkatársa, Csabay Csilla pedig kifejezetten örült a találatnak, és további tippekkel segített. Irány a Közlekedési Múzeum! A múzeum könyvtárában terjedelmes könyvészeti forrás található általában a hazai utakról és kilométerkövekről, bár ez a 201/3-as konkrétan nem szerepelt sehol, de a múzeum munkatársa, Krizsán Sándor sokat segített az országút nyomvonalának kiderítésében, valamint néhány további tippet is kaptam a hogyantovábbhoz (és hát azok a gyönyörű térképek...).

Krizsán Sándor korábban részt vett a Budapesti Városvédő Egyesület (BVE) munkájában, és halványan derengett neki, hogy a kilométerkövet az 1980-as években az egyesület tagjai újították fel. Valóban, Ráday Mihály Új városvédőbeszédek c. könyvében meg is emlékezik erről. A BVE-n belül előbb a rákospalotai csoporthoz irányítottak, ahonnan azonban semmilyen információt nem kaptam, majd a közlekedési csoport következett. Ők újították fel a kilométerkövet az 1988-ban, s egy emléktáblát is kihelyeztek, mely ma már "természetesen" nincs meg, és a szövegére sem emlékezett senki. A közlekedési munkacsoport mai vezetője szerint mindenki, aki '88-ben résztvett a munkában szétszéledt, vagy már elhunyt, a fotódokumentáció pedig szétszóródott, így a kő felújításáról nem maradt semmi az utókornak (dehogynem, a legfontosabb: maga a kő).

A 3-as "tesója", a 4-es kilométerkő a Kossuth utcában.

Irány a Pest Megyei Levéltár! Minden hazai útnak volt egy úgynevezett törzskönyve. Ebben gyűjtötték össze az úttal kapcsolatos munkálatok iratait, terveit, dokumentációját. A levéltárban nagyon szépen ki vannak gyűjtve a megyei utak anyagai, kivéve... Kivéve a rákospalotai-újpesti utakét. Ezeket a törzskönyveket egy papírlap szerint 1948-ban kiemelték a kötegből, és áttették egy másik, azóta már megszűnt hivatal (Államépítészeti Hivatal) iratai közé, ahol persze a törzskönyv már nem volt meg. Apróbb javítások, érdekességek dokumentumai azonban előkerültek, de azok is általánosabb leírások voltak, konkrétan a kilométerkövekről semmi információ nem volt. Tovább a Magyar Nemzeti Levéltárba (volt: Országos Levéltár). Ott arról értesítettek, hogy a második világháborúban az utakkal kapcsolatos anyagok megsemmisültek. Igen ám, de a levéltár 1945-ben kapott találatot, melynek következtében 3100 folyóméternyi iratanyag veszett oda, ám a 201-es út iratanyaga 1948-ban még megvolt a megyei levéltárban, akkor emelték ki onnan. Természetesen egyáltalán nincs garancia arra, hogy a törzskönyvből kiderül bármi új a kilométerkővel kapcsolatban, de valahogy úgy érzem, amíg ez az irat nem kerül elő, nem érdemes belevágni az írásba. Itt tartok most, még vannak elvarratlan szálak, de csökken a remény, hogy valaha többet tudok meg erről a kőről. Ha van információd róla, esetleg résztvettél a '88-as felújításában, dobj egy e-mailt kérlek!

Kádár János Pestújhelyen

A pestújhelyi Apolló utca 61. Ez volt(?) a Szabó-kocsmák egyike (kettő is volt, a másikat a Pestújhelyi úton már lebontották). Lehetséges, hogy Kádár János itt dolgozott pikolófiúként az 1920-as években.

Buza írta a Pestújhely könyvében, hogy Kádár János valamikor - még félig-meddig gyerekként - Pestújhelyen dolgozott egy kocsmában. A kocsma épületét - írja Buza - azóta lebontották. Majd évekkel később a Budapest folyóiratban megjelent egy helyesbítő írás arról, hogy Kádár nem a Buza által vélelmezett kocsmában dolgozott, hanem egy másikban, amelyik ma is áll. Közben próbáltam annak is utánaolvasni, Kádár miként került Pestújhelyre és vajon milyen emlékei lehettek? Nyilván nem túl jók - ezt Buza is írja -, mert az önvallomásaiban, életrajzi könyveiben gyakorlatilag meg sem említi, vagy csak egy mondattal elintézi a pestújhelyi éveit. Cirka öt Kádár-könyvet olvastam át, mai kiadásút és régen megjelentet is, anélkül, hogy különösebben közelebb kerültem volna a válaszhoz. Annyit azért tudok, hogy Kádár keresztanyja, Bogáromi Lajosné révén kerültek ide, vélhetően náluk is laktak. A ház ma is áll a Nádastó utca közelében, igaz, már jelentősen átalakították, nem emlékeztet semmi, hogy valamikor milyen nagy ember töltötte is gyermekkori éveit. Kádár az 1920-30 közötti tíz évből tölthetett Pestújhelyen néhányat, és úgy hagyta maga mögött a városrészt, hogy csak a keresztanyja életében tért vissza néhányszor. Erre egyébként a még ma is élő szomszédok is jól emlékeztek, Kádár érkezése előtt ugyanis a tanács mindig kicsit rendbeszedte az utcát: kitakarították, kijavították az apróbb hibákat. Sőt, arra is emlékeztek, hogy valamelyik Kádár-könyben szó van a pestújhelyi évekről. De melyikben? Ez a cikk arra vár, hogy valamelyik Kádár-életrajzban rábukkanjak néhány sorra a kommunista vezér pestújhelyi gyerekkorából.

A csendes rákospalotai mentőállomás

Valamikor régen magam is dolgoztam az Országos Mentőszolgálatnál, sőt, amikor oda beléptem, két mentőállomáson volt üresedés: a rákospalotain és a Bázisnak is nevezett angyalföldin. Akkor ez utóbbit választottam - honnan tudhattam volna, hogy két évtizeddel később ez milyen információhiányt fog okozni, mikor a palotai mentőállomás történetét meg akarom írni?! A rákospalotai mentőállomás 2013-ban került a hírekbe: a XV. Mentő utcából költözött át  Pestújhelyre (úgy látszik a kerület intézményeinek ez a sorsuk: ami palotához kötődik, az előbb-utóbb Pestújhelyen köt ki: a Rákospalotai Múzeum Pestújhelyen található, és ettől az évtől kezdve a rákospalotai mentőállomás is pestújhelyivé lett). De hogy került a Mentő utcába? 1967-ben lett a MÁV-telepi Testvériség utcából Mentő utca, a névváltozást a mentők felbukkanása indukálta. Azt tudjuk, hogy a múlt században a Kossuth utcában volt a tűztorony, a mentők pedig a tűzoltóságból váltak ki valamikor. A Czakó-féle monográfia említ egy Rákos úti mentőállomást is, de mikor? Miért? Hol? A fellelhető összes könyvészeti forrásból kijegyzeteltem a mentőkre vonatkozó igen-igen töredékes adatokat, és megkerestem a Mentőmúzeumot. Az igen-igen kedves és segítőkész munkatársak emlékezetből nem sokat tudtak hozzátenni, de a mentők szaklapjának digitalizált változatához szabad hozzáférést biztosítottak.

Filmhíradó-részlet 1945-ből. Új mentőautót kap Rákospalota. Ha nem jelenik meg a videó, vagy nem tudod lejátszani, próbáld meg itt: Filmhíradók Online

Az Országos Mentőszolgálat 1948-as megalakulását megelőzően a Vármegyék és Városok Önkéntes Mentőegyesülete látta el a mentés szervezési feladatait, lapjuk a század első negyedétől a világháború végéig adott szakmai híreket a társult szervezetek életéről. De a rákospalotaiak hallgattak. Újpest, Pesterzsébet és számos más város egyesülete szinte valamennyi lapban szerepelt valamilyen hírrel, de Palota csak a statisztikákban kapott helyet - abból pedig nem lesz történetmesélés. Megvan a múzeumnak az OMSZ 1948 után született belső utasításainak, hírleveleinek digitalizált változata is, azonban Palota, és az 1967-es mentőállomás-nyitás nem szerepel ezek közt sem. Közben azért volt találat másutt: 1938-ban jelent meg a Rákospalota-Rákosvidék című könyv, melyben a helyi mentők és tűzoltók egy-egy fejezetet kaptak. 1938-ig tehát vannak személyi jellegű hírek, de az azt követő időszakról csak egy filmhíradó-részletet találtam. Még hátravan azonban a Magyar Nemzeti Levéltár vonatkozó iratanyagának áttanulmányozása, amire egyelőre nem tudtam időt szakítani. Majd erre is sort kerítek, ám addig is ha van információd a mentőállomásról (különösen a Rákos útiról), vagy ott dolgoztál, és vannak személyes emlékeid, örülnék, ha megkeresnél.

Ismeretlen lakótelepek

Szocreál timpanon a Kolozsvár utcai lakótelep egyik épületének bejáratánál.

A lakótelep-sorozat legnagyobb talánya sokáig a Kolozsvár utcai szocreál lakótelep volt, olyannyira, hogy még az építész nevét sem tudtam, egyetlen forrás sem említ róla semmit. A lakótelepnek neve sincs, Kolozsvár utcai, illetve Őrjárat utcai lakótelepként is emlegetik, a Google-találatok zöme persze ingatlanhirdetés. Belügyminisztériumiként ismert ez a néhány háznyi kislakótelep, talán érthető, hogy semmi nem került nyilvánosságra róla. A lakótelep-ügyekben megkerülhetetlen Körner Zsuzsa és Ferkai András könyveiben sem említik, igaz, nem tartozik a főváros jelentősebb telepei közé. Mígnem egyszer a Budapest Fővárosi Levéltár digitális anyagai közt találtam egy utalást "Rákospalota lakótelep" névvel. Fogalmam sem volt mi lehetett ez, kikértem. A valaha talált legteljesebb lakótelepi tervdokumentáció volt a kezemben, és hát pont a Kolozsvár utcai lakótelepről. Újpalota is jól dokumentált és archivált, de a Kolozsvár utcai egyenesen pazar... Valóságos helytörténeti kánaán, azóta meg is írtam a lakótelepről szóló cikket. Azonban a tervezőépítész, Fábián István épp akkoriban hunyt el, amikor a levéltárban rábukkantam az iratokra, családja pedig nem tud a hagyatékban őrzött további információkról - így maradt a levéltárban lelt dokumentáció. Ha csak néhány hónappal korábban bukkanok rá, vagy a levéltárban a helyén lett volna ez az iratanyag, még talán beszélhettem volna Fábián Istvánnal. Nem vagyok azonban ilyen szerencsés a Bezsilla-kerti BM-teleppel, a Rákos úti pontházakkal, a Szilas parkkal és az olajgyári munkásházakkal: egyiknek sem tudom a tervezője nevét, az olajgyári telepről pedig azt sem, hogy pontosan mikor épült. Bár nem reménytelen a vállalkozás, azért nem egyhamar fog ezekből bejegyzés születni. Ha van információd a fenti lakótelepekről, ne habozz elküldeni :)