Többb mint száz éve kezdték építeni, nemsokára pedig elkészültének centenáriumát ünnepelhetjük. Fennállásának cirka első fele volt a fénykora, hatvan éve került lejtmenetbe, mégis: ma is szép, ma is lakható, élhető. Hasonlítgatják a Wekerletelephez, noha jóval kisebb annál, nem az első vasutastelep Budapesten, de a legnagyobb. Egy részét már elbontották, beépítettek a területébe háromszor is, negyedszerre pedig egy autópályával kettészelték. Mégis mindent túlélt, s bár egyre rosszabb állapotban van, mégis Rákospalota egyik meghatározó városrésze: a MÁV-telep. (A telep utcaszerkezetéről és elnevezéseiről külön cikkben olvashatsz.)

A vasút fénykorában, a XIX. század második felében a járműpark karbantartására létrehozott főműhely a Nyugati indóház közelében épült, nagyjából a mai Ferdinánd-híd környékén. A vasútvonalak - és ezzel együtt a vasúti járművek - bővülésével ez az üzem egyre szűkebbnek bizonyult, míg végül a főműhely államosítását követően annak kiköltöztetése mellett döntött a MÁV. A belső városrészben a műhelyt bővíteni már nem lehetett, részben a helyhiány, részben pedig amiatt, hogy a füstös és zajos üzemet a főváros tanácsa is jobbnak látta volna a városhatáron kívül. Az új hely kiválasztásának szempontjai közt nyilvánvalóan szerepelt, hogy vasútvonal mellett feküdjék, de - legalábbis a legendárium szerint - a Károlyi család érdekérvényesítő-kijáró, összeköttetéseiket megmozgató tevékenysége is szerepet játszhatott. Az új főműhely a nemrég lecsapolt Gyáli-tó helyén, a mai Istvántelek területén kezdett felépülni, amit a Károlyiaktól vett meg a vasúttársaság. A talajjavító munkálatok (feltöltés, talajerősítés) után az épületeket 1903-ban kezdték felhúzni, és 1905-től fokozatosan adták át az üzemcsarnokokat.

A történet másik szála a palotai szőlőhegyről indul, ami a legelőterület közepén helyezkedett el, s 1750 óta adott helyt a környék gazdái szőlőinek. Hogy a szőlő az 1880-90-es évek filoxérajárványa, vagy az 1863-66 közti fagyok miatt pusztult-e ki, ma már kicsit bizonytalan, az azonban tudható, hogy mikor a MÁV megvásárolta a területet, azon már szőlőtermesztés nem folyt. Az 1900-as évek első évtizedére - a főműhely, illetve a telep építésének időszakára - Palotaújfalut már jórészt felparcellázták, bár még foghíjas volt az utcaszerkezet is, és a felosztott telkek közül is számos olyan volt, amin nem volt épület. Ezért is kellett a főműhelytől kicsit távolabb, ám ahhoz mégis célszerűen közeli területet vásárolnia a MÁV-nak.

A MÁV-telep földszintes házainak egyike. Ma már egy sem látható belőlük, mindet lebontották - igaz, meglehetősen alacsony komfortfokozatúak voltak. A kép az 1970-es években készülhetett (forrás: Czoma László (szerk.): Tanulmányok Rákospalota-Pestújhely történetéből).

Hogy megértsük a városrészt életrehívó szándék nagyszerűségét, érdemes a századelő munkáltatói gondolkodásmódját felidézni. Ha van értelme felidézni a vadkapitalizmus kifejezést, akkor erre az időszakra - az ipari forradalom, a technológiai fejlődés hazai, kicsit kései évtizedeire - mindenképpen ráilleszthetjük. Mai szemmel elképesztő társadalmi egyenlőtlenségek, alulfizetett és kihasznált alkalmazottak, a nyugdíj- és a társadalombiztosítás hiánya jellemezte a korszakot. Nem véletlen, hogy a munkásmozgalom, a munkásöntudat a XIX. század végén, a XX. század elején terjedt. Az iparban egyedül a tulajdonos szociális érzékenységén múlt, hogy milyen juttatásokat nyújtott a munkásoknak. Ez még akkor is igaz, ha ma már hajlunk rá "boldog békeidőknek" nevezni a világháború előtti "ferencjóskás" korszakot. Ebből a környezetből kiemelkedik a MÁV paternalista szemlélete, az 1870-től létező nyugdíjpénztár, az egyenruha, az ingyenes utazási lehetőség, lakbértámogatás, sőt: szolgálati lakás. Ugyanakkor a feltétlen hűség és kötelességteljesítés - ma munkavállalói lojalitásnak és munkamorálnak nevezzük ezeket - elvárt volt.

Egy 1928 körül megjelent, igen részletes Rákospalota térkép MÁV-telepre vonatkozó részlete. Érdemes belenagyítani, házhelyre, telekre pontos rajz látható a telepről és közvetlen környékéről. (A térképet Budapest Főváros Levéltára térképtárából mentegettem ki, a kis "célkereszteket" a megjelenítő szoftver tette bele. A MÁV-telep utcái című posztban van egy másik térkép, amely a mai állapotokat mutatja hasonló részletességgel.)

A MÁV tehát munkáslakótelepet kívánt építeni a főműhelyi alkalmazottai számára. Az első építési ütem (1907-9 közötti kezdettel) a mai Rákos út - Szent Korona útja - Ozmán utca - Széchenyi út által körbezárt négyszögben zajlott, ahol 30 darab, egyenként négylakásos földszintes ház épült. Ma már egy sem látható közülük, de hasonló épületek nemrég kaptak helyi védelmet a Gubó utcában - azokat a posztógyár építtette munkásainak. Ezekhez a MÁV-telepi lakásokhoz nem tartozott wc és fürdőszoba, de ez nem ütött el a századelő építési-higiéniai kultúrájától. Az 1914-ben megkezdett második ütemben két- és háromemeletes tisztviselőházakat húztak fel az Ozmán utcától keletre. Itt már a lakásokban vízöblítéses wc-t találni, amiben azért is érdemes észrevenni a korát messze megelőző szemléletet, mert egész Rákospalotán még évtizedekig nem volt vezetékes víz és csatorna. Minden lakáshoz egy önálló kertrész tartozott, amiben akkoriban kisebb háztáji kiskerteket alakíthattak ki a lakók, továbbá gazdasági épületeket húztak fel, ahol pedig tyúk- és sertéstartásra is lehetőség volt. Az 1920-as, 30-as években közel kétezer ember lakott a telepen.

A MÁV-telep egy Wesselényi utcai lakóháza. A felső képen az utcafrontról, az alsón a belső udvar felől készült a kép.

Az épületeket típusterv alapján építették, a tervezők nevét - akárcsak számos vasútállomás építészmérnökéét - nem jegyzik az elérhető források (van egy egész hosszú listám arról, hogy ha beszabadulok a MÁV-levéltárba, miknek szeretnék utánanézni, ez is köztük van). Stílusuk a századforduló magyaros-szecessziójának szép példája - jelzi a telep centenáriumára kiadott könyv szerkesztő-szerzője, Mojzes Ildikó. A MÁV-telep nagyszerűségéhez hozzátartozik, hogy számos kiszolgáló létesítményt is épített és tartott fenn a MÁV: 1911-re készült el az elemi iskola, amely az első állami iskola volt a községben. A Wesselényi utcában egy kisebb piac épült az 1920-as években, a telep közepén pedig kertészet működött. Mivel fürdőszoba nem járt a lakásokhoz, egy tisztasági fürdő is épült - igaz, a főműhelyben. A telepnek saját rendőrörse volt, gondnoka, kertészei, az itt lakókat orvos és fogorvos is szűrte, gondozta. Bár az ország más vasutastelepein épült kultúrház, itt végül nem: a főműhelyben jött létre a munkáskaszinó épülete, odaszerveződött a dolgozók kulturális élete. 1935-ben katolikus, 1944-ben református templom épült a hívőknek.

Ma sem nehéz idilli képet készíteni a telepen: a Szent Korona útja - a telep autópályával kettészakított - főutcája télen.

A telep lejtmenete 1945-ben kezdődött. A MÁV ingatlanok állami tulajdonba kerültek, már nem a foglalkoztató vállalat, hanem a mindenható állam vigyázta a lakókat. Ahogy Buza találóan megjegyzi könyvében: a telepi házak állami kezelésbe kerültek, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy sorsukra hagyták valamennyit. Az 1970-es években a Szent Korona útja mellett a kertészetből leválasztottak egy területet, és 4, egyenként 12 lakásos blokkházat húztak fel. Ezek a lakások nagyobbak voltak, mint az átlagos MÁV-telepiek, 70 négyzetméter körüliek, lakóik pedig elsősorban a főműhelyi tótumfaktumok közül kerültek ki: vállalati- és pártvonalon jeleskedők. Ekkoriban bontottak el három földszintes és egy emeletes házat. A Rákos út mellett további földszintes házakat bontottak el, hogy alagútzsalus tizenegy emeletes épületet húzzanak fel helyettük. 1973 végéig három 65 lakásos nagyházat húztak fel, és további öt megépítését tervezték a következő tervidőszakban (összesen hét darab készült el ezekből). Majd jött az M3-as autópálya és a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium, valamint az OTP rendezésében felépült lakótelep a Széchenyi úttól kezdődően: az 1980-as évek első felében tűnt el az utolsó földszintes ház is. Mielőtt azonban megsiratnánk ezeket a földszintes épületeket, emlékezzünk: komfort nélküli, korszerűtlen lakóház volt valamennyi udvari wc-vel, fürdőszoba nélkül. Hogy a telep egységének jelentős elemei voltak, az kétségtelen, de hogy a XX. században jó volt-e bennük lakni, az már kétséges, mint ahogy az is, hogy volt-e remény a korszerűsítésükre állami vagy kerületi pénzen. A MÁV-telep területe az építkezések hatására jelentősen módosult, a mai, új lakótelepi rész már nem tartozik a telep területéhez.

Egy kép a MÁV-telep tervezett rehabilitációja utáni rendezett állapotról. Jól kivehetők a kertek, amik az egyes lakásokhoz tartoznak. Ma már főleg rekreációs célt szolgálnak, de valamikor kis háztájik voltak itt (forrás: Nirmana építésziroda)

A MÁV-telep maradéka tulajdonképpen egész jól átvészelte a rendszerváltást és az állami lakásgazdálkodásból való kivezető út stációit. 1993-ban fővárosi védettséget kapott - tehát nem lett műemlék, hanem helyi védelmet élvez. Ez nem befolyásolta jelentősen az átépítések ütemét, bár a telepi óvoda lebontása, elköltöztetése utáni botrány valószínűleg meggátolta egy kisebb lakópark beépítését. Jelenleg megannyi társasházként működnek az épületek, a lakások magántulajdonban vannak, lakóik saját ízlésük szerint alakítgatják őket. Az egységes kezelés már a múlté, bár van terv a rehabilitációra. 2008 óta egy civil szervezet, a MÁV Telep Baráti Köre is próbál tenni a telep egyre tompább fényének megőrzéséért, javításáért. Nem kétséges, hogy a telep gazda nélkül szép lassan elveszti eredeti arculatát, egységes képét. Hogy ez a leépülés mennyi időt vesz igénybe, nem tudni, de amíg a jelenlegi viszonylagos egységesség még megtalálható, érdemes egy sétát tenni arrafelé.

Fotók, érdekességek még a MÁV-telepről és a főműhelyről:

A MyBudapest blog két posztot is szentelt a telepnek
A Budapest Színterei blog tízperces videóban mutatja be az Istvántelki járműjavító magárahagyatottságát

Források:

Mojzes Ildikó (szerk.): 100 éves a rákospalotai MÁV-telep (Rákospalotai Múzeum 2007)
Buza Péter: Palotai tegnapok (Csokonai Művelődési Ház Budapest, 1995)
Fejes Antal: Istvántelek története (Újpesti Helytörténeti Értesítő V. évf. 5. sz. 1998. szeptember)
Dr. Czoma László: Tanulmányok Rákospalota és Pestújhely történetéből (Akadémiai Kiadó 1974)
A kiajánló kép az Egy nap a városban blog Séta az őszi Budapesten posztjából származik (további jó képek ott)