Budapest, XV. kerületi blog

A sorozat második epizódja előtt egy mulasztásomat pótlom: nem említettem, hogy a XV. kerületi önkormányzat honlapján is van egy gyűjtemény "Kerületi arcképcsarnok" címmel. Úgyszintén az önkormányzat honlapján tallózhatók a kerület díszpolgárait bemutató oldalak. Babits idén 100 éve költözött el Rákospalotáról - történetesen épp novemberben. Következzen róla - egyik kedvenc költőmről -, a Rákospalotán egy évig lakó Babits Mihályról szóló írás.

Babits Mihály (Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest, 1941. augusztus 4.)

Akik még emlékeznek a Babitsról tanultakra, felidézhetik: az akkor gimnáziumi tanárként dolgozó költő valóságos száműzetésként élte meg, hogy az Erdély legtávolabbi részén, az Olt folyó partján fekvő, elszigetelt Fogaras iskolájába helyezték. A három év (1908–1911) amit ott töltött, utóbb hasznosnak bizonyult, hiszen fogarasi magányában idejét a tanításon kívül csak a költészetnek és a nyelvtanulásnak szentelhette. Ebben az időszakban már foglalkoztatta az írás, első kötete, a Levelek Iris koszorújából 1909-ben, a második - Herceg, hátha megjön a tél is! - 1911-ben jelent meg. Babits, aki filozófusnak készült, végül Fogarason kötelezte el magát a költészetnek.

Van egy kis erdősáv a kerület északi végében, a Löffler-telep mellett - egyébként nem is messze a városközponttól. Már korábban felkeltette az érdeklődésem, ugyanis házak között, telkeken állnak a fák. Utca, ház, utca, erdő, megint egy épület…. körülbelül így lehet leírni a Kosd utcai (vagy korábbi írásmóddal: Kozsd utcai) erdősáv kinézetét.

 Az erdő valóban telkeken fekszik, melyek szélessége cirka egy házhelynyi, bár igen hosszú - amolyan nadrágszíjparcella. A telkek akkurátusan körbe vannak kerítve, kis rozoga kapuk is épültek, a kerítésen belül sövény, mintha csak lakna ott valaki. Épp csak postaládát nem találni és a házszám sincs kiírva, de azért a szomszéd házak alapján ki lehet következtetni: a két keresztutca által három részre osztott erdő (egyik) lakcíme XV. Bogáncs utca 12., vagy Szántóföld utca 4.¹ Tulajdonképpen ez az erdősáv jelzi a Löffler-telep végét és Palota viszonylag új kialakítású ipari-munkahelyi negyedének kezdetét.

Miért szereti az ember Rákospalotát? Biztos van rá ezer válasz, engem - mint másutt lakót - ezek az apróságok is magukkal ragadtak. Férfiember vagyok, de valaminek a báját még én is képes vagyok észrevenni. Olyan hangulatos - de lehet, csak vicces, érdekes, meghökkentő vagy különleges - képeket válogattam össze, amik számomra szerethetővé tették ezt a városrészt. Szívesen veszem mások saját készítésű képeit is, kifejezetten örülnék, ha a kerületet több szemmel láttatva tudnánk bemutatni. Remélhetem hogy a következő "Szerethető városrészek" posztot a Ti képeitekből állítom össze?

Apránként valamennyi tömegközlekedési vonal bemutatását szeretném, de a 25-össel kezdem. Nem csak azért, mert ez a két legrégebben a kerületben közlekedő buszjárat egyike - melynek a viszonylatszáma sem változott meg - hanem személyes okokból is. A bevezetőben említettem, hogy sok évig utazgattam a kerületen keresztül, s ezeknek az utaknak a jórésze a 25-össel történt. Számomra is régi ismerős tehát ez a buszjárat.

A kerület tömegközlekedésében nagyjából a gazdasági világválságig a villamos- és HÉV-közlekedés volt a meghatározó. A villamosok ugyan közvetlen összeköttetést teremtettek Újpesten keresztül a Nyugati, Rákosszentmihályon át HÉV-ként pedig a Keleti pályaudvarral, dél, azaz Zugló irányába nem volt közvetlen kapcsolat. Ha magunk elé képzeljük ezeket az oldalirányba mutató összeköttetéseket, bizony látjuk: minden kapcsolat jelentős kerülőt, jelentős időveszteséget jelentett, ráadásul a településen belül sem volt biztosított az észak-déli összeköttetés. A városközpont - Ófalu - a település észak-keleti fertályán terül el, a rajta "csüngő" városrészekből nehézkes volt a feljutás.

Külön problémát jelentett Pestújhely, melynek 1912-ig egyáltalán nem volt tömegközlekedési kapcsolata a fővárossal (sőt, Rákospalotával sem) annak ellenére, hogy a 67-es villamos (1930-ig 65-ös jelzéssel) már ott kopogott a bejáratnál: az Erzsébet királyné útja végén, a körvasút sornál volt a végállomása. Buza könyve megemlíti, hogy 1922-től egy helybéli fogorvos közlekedtetett autóbuszjáratot az Erzsébet királyné úti villamosvégállomás, és Pestújhely között körforgalom jelleggel, majd a '20-as évek második felétől két további vállalkozó is magánjáratot indított. Ezek azonban még mindig nem mennek sem Rákospalotára sem pedig be a városba.

Egy régóta tervezett sorozat első írását olvashatjátok most. Nem kizárólag a kerület szülötteit, vagy az itt élő hírességeket szeretném apránként bemutatni (persze őket is), hanem azoknak az életéről is szót ejtek, akiknek a munkássága hatással volt egy városrészre, a kerületre. A sorozat nyitó cikke Tenke Tibort mutatja be, aki az újpalotai lakótelep tervezőcsapatának vezető építésze, Újpalota városrendezője és több épületének tervezője volt. De - mint a cikkből is kiderül - nem csak Újpalota kötődik a nevéhez: Budafokon egy kísérleti lakótelep, s (kevesen tudják) a káposztásmegyeri lakótelep első díjas, ám soha meg nem valósult terve is az ő asztalán született.

Tenke Tibor (Sopron, 1924. szeptember 19. - Budapest, 1984. október 16.)

A magyarországi – és ezen belül persze a fővárosi – építészet határvonalainak egyike datálódik az 1960-as évekre. Az építészet és az építészek kilábaltak az állami és pártérdekeket, szimbolikákat megtestesítő szocreálból, lassan fordultak a modern felé. Ugyanakkor ez a tömeges lakásépítés kezdetének időszaka is. Abban az időben Budapesten 100 igényre évente négy lakáskiutalás történt, nyilvánvaló volt, hogy a leromlott, és még sok helyen a II. világháború, illetve 1956 nyomait őrző lakásállomány rehabilitálásával, felújításával reálisan nem lehet az igényeket kielégíteni, tömeges lakásépítésre van szükség. A lakótelepépítések irányába történő elmozdulás kényszere korábban felbukkant már: az Örs vezér téri (Kerepesi úti), a Thälmann utcai (ma: Fiastyúk utcai) - s hogy maradjunk a kerülethatárokon belül - a rákospalotai Széchenyi lakótelepek már álltak.

A XV. kerület három városrészből áll: az ősi Rákospalota, a fiatal Pestújhely és a modern Újpalota alkotja. De vannak további településrészek is, így például az Üdülő- vagy Nyaralótelep néven ismert vidék, Újfalu, Kertváros, MÁV-telep, a Kolozsvár utcai szocreál lakótelep stb. Ebben a posztban kísérletet teszek néhány fogalom és a határok tisztázására.

A településrész és a városrész valójában ugyanazt jelentik, nincs különbség ezek között, általában városrészként a nagyobb területi egységeket emlegetjük, a köztudatban is ezeknek a neve terjedt el jobban. Önkormányzati rendeletekben előszeretettel használják a városrész kifejezést a nagyobb, településrészt a kisebb egységek jelzésére, de láttam már "arculati egység" néven is emlegetni egyik-másik negyedet. Hivatalos városrészi címe csak a kerület három nagy alkotóelemének, Rákospalotának, Pestújhelynek és Újpalotának van: ezeknek a neve kerülhet fel az utcatáblákra. Ezeken belül azonban vannak kisebb városrészi egységek, amiket különböző szempontból el lehet különíteni.

Az épületek védettsége után közterületek neveinek védelmével is foglalkozott a kerületi közgyűlés még szeptemberben. Némi vita után 22 XV. kerületi utca nevét javasolják védetté tenni (a lista a cikk alján található), vagyis ezeket - ha a Fővárosi Közgyűlés is rábólint - nem lehet később megváltoztatni.

Új utcanévvédelmi rendelet meghozatalát tervezi a Fővárosi Önkormányzat 2013-tól. A korábbi, a Fővárosi Tanács által 1989-ben hozott rendeletet, valamint számos, még az 1960-as években hozott tanácsi határozatot felváltó új jogszabály szerint a védett utcaneveket nem lehet megváltoztatni (a régi rendeletnek is ez volt a lényege). A főváros előzetesen körkérdést intézett a kerületekhez, hogy mely közterületek neveit szeretnék védeni, ezért került szóba nálunk is a közgyűlésen.

Négy teret mutatok most be, hármat Palotáról, egyet Pestújhelyről. Bevallom kettőnek csak a neve ragadta meg a figyelmem, egynek a története érdekes, egyet pedig - bár rengetegszer jártam arra - mindig máshova képzeltem, mint ahol valójában van - felteszem, nem egyedül vagyok így vele. Hát akkor következzenek: Régi tér, Érdekes tér (a nevük miatt), Emlék tér (a történetéért) és a Kovácsi Kálmán tér, amelyik nem is ott van, ahol sejtenénk.

Az itt tárgyalt közterületneveknek a fele a Rákosi-korszakban született: 1953-54-ben zajlott Budapesten a legnagyobb utcanév átkeresztelési hullám. Bár már az újpalotai utcanevekről szóló cikkben írtam egy rövid áttekintést az utcanévváltoztatásokról, a lényeget egy mondatban kiemelem: nincs a miértre adható válasz, ha azt keressük miért Régi egy tér és miért Érdekes a másik. Nincs dokumentációja az akkori utcanév-szüleményeknek, de el kell ismernünk: bármilyen gyökértelenek, a település múltjához nem kötődőek ezek az elnevezések, némelyik ötletes, jól hangzik.

Régi tér: emlék egy régi Palotára

A Régi tér persze már régen nem tér, az az egy üres házhely, ami miatt a teresedés adódott, beépült. Palotaújfaluban, azon belül a Sódergödörben kell a teret keresni, noha ma már az egész nem más, mint egy L alakú utca. Eredetileg nem is volt neve, ahogy kiépült a környék, adódott egy teresedés, amit az 1930-as években kereszteltek el Szent László térnek (nem összekeverendő a tőle kevesebb, mint száz méterre található Szent Imre térrel, mely utóbb egyszerűen beleolvadt a Széchenyi térbe). A Szent Lászlót váltó, sehova nem kötődő, ám épp egyszerűsége okán különösen hangzó új utcanevet, a Régi teret 1953-ban találták ki.

Szeptemberben alkotta meg a képviselőtestület azt a rendeletet, amelyik a helyi védettséggel kapcsolatos szabályokat tartalmazza. A rendelettel együtt 136 XV. kerületi épület védettségéről is határoztak, valamint kimondták egész utcaszakaszok, kisebb telepek, sőt, egy kislakótelep védettségét is. A védett épületek Rákospalotán és Pestújhelyen találhatók, Újpalotán végül nem határoztak meg óvásra méltó épületet - bár egy esélyes azért volt...

Az épített környezetének védelme egy meglehetősen bonyolult rendszert jelent, amibe belefér a műemléki védelem (ilyen például az Észak-Pesti kórház női és férfi szociális pavilonjai), a fővárosi helyi védelem (például a MÁV-telep) és a kerületi védelem, mely utóbbi most született meg. A kívülálló számára nem túl logikus struktúra olyan nehezen érthető helyzeteket szül, mint például két Sződliget utcai villa esete, ahol a 9. szám alatti épület fővárosi, a 19. ellenben már kerületi védelmet kapott.

Számos ma is ismert termék, és márka fűződik a Rákospalotai Növényolajgyárhoz, mely 166 évig volt a település egyik meghatározó  létesítménye, hiszen az Istvántelki Főműhely utáni második legnagyobb ipari üzeme volt Palotának. A gyárat 1840-ben alapították és 2006-ban zárták be: ma már csak biztonsági őrök vigyázzák álmát, amíg lakópark - vagy valami más - nem épül a helyén.

Malomból olajgyár

A rákospalotai gyár egy malomként indult, eredettörténete pedig két szálon futott: 1770-ben egy malom újjáépítéséről adtak hírt, mely a Szilas-patak partján állt. Felsőmalomnak hívták ezt a létesítményt, s egy bizonyos Kanitz Joachim vette bérbe, hogy 1818-ra köré építse posztógyárát. 1840-re Kanitz vállalkozása tönkrement, s az üzem profilt váltott: olajos magvak feltörésére használták a patak zúgójának erejét. Egyszer még, 1848-49-ben ismét posztógyárként működött az üzem, mivel a szabadságharc hadseregének egyenruha-ellátásához erre volt szükség, ám hamar visszatértek a magok feldolgozásához - s a későbbiekben ettől nem is tágítottak a ma már ismeretlen akkori tulajdonosok. (A rákospalotai céhjegyzékből igen kevés név maradt fenn, s egyáltalán, Palota kiegyezés előtti időszakának ipara meglehetősen ismeretlen terep a gazdaságtörténettel foglalkozóknak). A XIX. században számos faluban működtettek olajmalmokat a dió, mák, napraforgó és repce feldolgozására, a kapott végtermékből pedig sokan öntöttek gyertyát vagy főztek szappant.

Bevallom eredetileg nem akartam ilyen jellegű posztot írni, de a nagy példakép, a Fővárosi blog egy egész sorozatot szentelt a témának, ami hallatlan népszerű lett, s ezt persze megirigyeltem tőle. Ezért végül itt is lesz sorozat belőle, bár elhúzom majd amennyire csak lehet, tehát nem a jövő héten lesz a folytatás. Egyébként közterületnevekkel szeretnék majd foglalkozni más kontextusban is.

Néhány alapvetéssel érdemes tisztában lenni az utcanevek kapcsán. Az egyik általános érvényű, nem csak a XV. kerületre igaz: az utcaneveket mifelénk dömpingszerűen változtatgatják. Az első nagy utcanévváltoztatási hullám nem érintette a kerület városrészeit: 1873-ban történt, Budapest létrejötte, vagyis a három város egyesítése után az azonos nevű közterületeket (pl. Temető utca, Fő utca stb.) cserélték le, hogy lehetőleg ne legyen túl sok egyforma név. A következő, kisebb hullám az 1918-1919-es forradalmak idején zajlott (általában a Habsburg uralkodóneveket viselő közterületeket érintette), ám a megváltoztatott utcanevek zöme nem volt hosszúéletű, a következő rezsim sokat visszacserélt a régire. Az 1930-as években, a német-olasz orientáció időszakában apránként történtek névváltoztatások, ezek már a kerület elődtelepüléseit is érintették. Így például Mussolini tér volt Rákospalotán (ami akkor már város volt) és Pestújhelyen is (ami még önálló község volt). A II. világháború végén a demokratikus Magyarországon nácítlanították a közterületeket, de mindmáig a legnagyobb és legmélyebbre ható utcanévváltoztatások a Rákosi-korszakban történtek (zömében 1953-1954-ben).

Pestújhely - leánykori nevén Széchenyi-telep - 1910. március 26-án, a helyi képviselőtestület első ülésén jogilag is önálló községgé alakult, kivált Rákospalotából. Az idevezető út azonban számos jogi csűrés-csavarással, telekpanama, és az infrastruktúra elmaradottságának állandó felemlegetésével volt terhes.

Gyorsan leszögezem: több fontos fordulópont és dátum is szerepel az önállósodással kapcsolatban, a fenti március 26. csak egy, a lehetséges ünnepnapok közül. Így 1909. január 9. az önállósodási kérelem benyújtásának időpontja, 1909. október 27. a belügyminiszteri rendelet megszületése az önállósodás engedélyezésével kapcsolatban, 1909. november 15., "népgyűlés" a Simon-féle vendéglőben, mely kimondja, hogy a Széchenyi-telep kiválik Rákospalotából, s 1910. március 8-a, mikor az új képviselőtestület megválasztására sor kerül. A városrész százéves fennállására szervezett ünnepségsorozatot 2009-2010-ben rendezte az önkormányzat, ebbe szinte valamennyi fenti dátum fordulója belefér.

Rákospalota 1923-ban lett várossá. Az aktusra nem kevés töprengés és vajúdás  után került sor, ám kevesen tudják: hamar megbánták a dolgot a városatyák, és a hazai közigazgatás történelmében valószínűleg egyedülálló módon 1931-ben már kérvényezték: csináljuk vissza, inkább mégis maradnának falu.

Rákospalota várossá válását több tényező befolyásolta, több siettette, egy pedig hátráltatta. A századfordulón - 1902-ben - a fővárosban már szó volt Nagy-Budapest létrehozásáról. A közel fél évszázaddal később megvalósult elképzelés nem maradt visszhang nélkül itt sem, hiszen Rákospalota és a Széchenyi-telep (a későbbi Pestújhely) lakóit is érintette volna. A Rákospalotai Közlöny lelkendezve ecsetelte a jövőbeni egybeforrás előnyeit. Nem jelentéktelen szempontokról volt szó, a huzamosabb ideje folyó parcellázásokból folyó bevétel egyszeri volt, de a kiadások folyamatosak: a felparcellázott területekre utak kellettek, vízvezeték, csatorna, a betelepülők miatt több iskola, rendőr, hivatalnok. Palota ugyan nem lett volna önálló város, de Budapest kebelén remélhették, hogy ebbéli gondjaik megoldódnak. A városegyesítést mint ismeretes elnapolták, ellenben néhány évvel később, 1910-ben önállósodott Széchenyi-telep, amit a palotaiak traumaként éltek meg, hiszen a község jelentős területi (adóbevételi) veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Sőt, ebben az időben lángolt fel Istvántelek Újpesthez csatolásának kérdése is (ez a ma már a IV. kerülethez tartozó jelentős ipari- és kevésbé jelentős lakóterület akkor még Rákospalota részét képezte). Istvántelek kiválása ugyan átmenetileg lekerült a napirendről, de Pestújhely elveszett.

Emlékszünk Valkó László építészre? Bujtor István alakította Simó Sándor Szemüvegesek című filmjében 1969-ben, véletlenül épp az újpalotai lakótelep építésének kezdőévében. A filmbéli mérnök egy panelház tervezésén dolgozik, de jobbító szándékú ötletei rendre elbuknak a kollektíva konzervatív tagjainak hatására. Valahogy ilyennek képzelem Újpalota építészét, Tenke Tibort is, akinek nagyívű városépítő elképzeléseinek csak egy része valósulhatott meg a lakótelepen. Tenke a terveket Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézet (TTI) építészmérnökeként a Budapesti Várostervezési Intézet (BUVÁTI) munkatársával, Mester Árpáddal együtt készítette. A lakóépületeket Csordás Tibor, Selényi István és Callmeyer Ferenc tervezte. És - mint talán ki fog derülni - nem is volt olyan rossz a lakótelep alapgondolata.

A vasútállomás a miénk, vagyis Palotáé: nem csak a nevében szereplő két helységnév közti elsőség okán, hanem azért is, mert a két kerület határutcájának palotai felén fekszik, pontos lakcíme: XV. Szilágyi utca 9. Ráadásul eredetileg az állomás neve is csak ennyi volt: Palota.

1846. július 15-én nyílt meg Magyarország első gőzüzemű vasútvonala Pest és Vác között, mely a Magyar Középponti (központi) Vasút(társaság) tulajdonában volt. Már az átadást megelőzően, 1845. november 11-én megtartották az első próbautat Pest és Palota között: a Pest és Buda nevekre keresztelt gőzmozdonyok 14 perc alatt tették meg ezt az utat. A mai vasúti menetrend szerint 11-12 perc alatt teszik meg a vonatok ugyanezt a távolságot, igaz, azóta két állomás (Rákosrendező és Istvántelek) is beékelődött a Nyugati és a mi vasútállomásunk közé - ezek a vasútvonal 1846-os átadásakor még nem léteztek. Ha már itt tartunk: nem Palota ugyan, de érdemes megemlíteni, hogy a pesti Indóház (tervezője Zitterbarth Mátyás volt) sem a mai Nyugati pályaudvar telkén feküdt, hanem valamivel beljebb, ahol most a Skála Metró vegetál.

Sajnos, nem vagyok rákospalotai. Sem pestújhelyi, és nem is Újpalotán lakom. Valahogy úgy alakult, hogy gyerekkorom óra körbelaktam a XV. kerületet, állandóan csak átutaztam rajta. Hol Újpestről Zuglóba, hol Zuglóból Káposztásmegyerre - és persze számos más reláció is előfordult -, családtagokhoz, barátokhoz, mikor hova kellett menni. Aztán dolgoztam is itt, illetve még ma is azt csinálom, utazgatok benne. Megismertem sok arcát, láttam, látom és megszerettem apró szépségeit.