Kapcsolat

palotabarat a gmailen, és XV. kerületi blog a Facebookon.

2014.05.21. 10:30 Rátonyi Gábor Tamás

Búcsú a kerület utolsó HÉV-állomásépületétől

kicsi_hev_nadasto_allomas.jpg

Miközben az anyaggyűjtéssel bíbelődtem, 2014 áprilisában lebontották a már igen rossz állapotban lévő, 1912-ben Rákospalota-Nádastó néven megnyitott, a bontásig Újpalota területén található helyiérdekű vasúti állomást. A 102 éves állomásépületnek valójában nem volt jelentős szerepe a kerület életében, a lakótelep felépítéséig viszonylag néptelen, mezőgazdasági művelés alatt álló területen feküdt, Újpalota építésének megkezdését követően nem sokkal pedig megszűnt a városi vasúti forgalom ezen a vonalon.

A címben szereplő állomásépület a nemrég bemutatott Pestújhely-Rákospalotai helyiérdekű vasút vonalán állt. Egészen az utóbbi időkig látható volt a XV. Késmárk utcában, a 231-es és 277-es buszok Késmárk utca 11. nevű megállójánál, valószínűleg azonban kevesen tudták, hogy állomásépületről van szó, hiszen sínek már rég nem voltak körülötte. Kétségtelen, hogy az épület nagyon rossz állapotban volt, és az is tény, hogy megmentése esetén ezen a távoli munkahelyi területen nehéz lett volna megfelelő funkciót találni neki. Egyébként - követendő példa lehetett volna - ugyanennek a helyiérdekű vonalnak a már szintén nem használt sashalmi állomásépületét nem bontották le, felújították és találtak neki funkciót (legalábbis az Urbanista blog 2009-es bejegyzése szerint)

Rákospalota-Nádastó HÉV-állomás alaprajzaAz állomásépület 1912-es helyszínrajza (forrás: Budapest Főváros Levéltára)

Érdemes megnézni az állomásépület 1912-ben, felépítésekor készült helyszínrajzát (fent). Egyfelől látszik, hogy a Késmárk utca (ami majd csak az 1920-as, '30-as években lesz Késmárk, addig névtelen közterület) a vasútállomás mögött húzódik "Dűlő út" megnevezéssel. A sínek az állomásépület túlfelén találhatók, a pálya ma már nem, de a töltés még egy kicsit látszik mostanság is. A síneknek ezen az oldalán is volt egy út, ami helyenként ma is látszik, tulajdonképpen a honfoglalástelepi gyárak, üzemek, munkahelyek bejárataihoz vezető szervizút gyanánt (a mai Késmárk utca páros számairól van szó). A 130 négyzetméteres felvételi épülethez kút, szabadtéri sütőkemence, árnyékszék, "szemétverem", árubódé és raktár tartozott, valamint egy állomási kerttel egészült ki. A HÉV-állomásépületekre is voltak típustervek, bár előfordult attól való jelentős eltérés is. A Szabó Angéla-Wettstein Domokos: Helyiérdekű vasutak építészete c. cikkében szereplő állomási helyszínrajzból látható, hogy a Rákospalota-Nádastó is a típuselrendezét követte, az állomásépület azonban némileg eltért az ott bemutatott épületszabványoktól. Nem valószínű azonban, hogy valami nagyon egyedi épület lett volna, inkább csak valamiféle modernizált típustervről lehet szó (kerestem egyébként a Szabó-Wettstein cikk elérhető szerzőjét, de sajnos nem reagált).

Rákospalota-Nádastó HÉV-állomásÍgy nézett ki a HÉV-állomás 2014 februárjában. Sajnos már üresen, magárahagyatva. Bal kézre húzódik a Késmárk utca, jobb oldalon a volt vágányok töltése (egyik sem látszik a képen a sűrű növényzettől)

Részben az épület tartozékaiból, részben az egyetlen fennmaradt korabeli fényképből tudjuk, hogy az állomásnak személyzete is volt, legalábbis állomásfőnök bizonyosan. Azt azonban, hogy meddig volt itt  személyzet, nem tudni: előfordult, hogy maga a helyiérdekű vasút sem állt meg az állomáson (a MÁV menetrendek szerint például 1925-ben), így lehetséges, hogy az épület már jóval korábban állandó munkatárs nélkül maradt. A mellette húzódó dűlőút történetéhez tartozik, hogy 1916-ban már kapóra jött volna a pestújhelyieknek, hogy Rákosszentmihály felé kiépített összeköttetés létezik, így kérelmezték, hogy a vasúti síneken tegyék lehetővé a szilárd burkolatú úton való haladást (vagyis a pályát lakítsák át közúttá, melyen a HÉV is haladhat). Ezt azonban a BURV elutasította, mondván: nem a társaság, hanem Pestújhely község feladata a közúti összeköttetés megteremtése.

hev_nadasto_1912_felirattal.jpgA Rákospalota-Nádastó állomásról fennmaradt - tudomásom szerint egyetlen - korabeli fénykép. Az állomásépület előtt vélhetően a személyzet pózol (forrás: Mojzes Ildikó (szerk.): Város születik - a Rákospalotai Múzeum kiadványa 2008-ból)

A HÉV tulajdonképpen 1952-ben megszűnt, ettől kezdve a 69-es villamos járt a megmaradt síneken. Van egy helyszínharajz az épületről 1965-ös dátummal. Azon látszik, hogy nem sok változás történt, noha már nem HÉV, hanem villamosközlekedés zajlik a vonalon. 1965-ben még megvolt a kút, a kemence és az őrkert is. Érdemesnek tartom itt megemlíteni, hogy ezen a HÉV-vonalon volt még egy komolyabban kiépített állomásépület, a Kinizsi utca mh. nevű, ami a mai Rákos út - Szent Korona útja - Kinizsi utca által határolt telken feküdt. Ennek az állomásnak a telek sajátosságaiból adódóan egész más elrendezése volt, de lényegében mindaz megtalálható volt rajta, mint a Rákospalota-Nádastó állomáson. Ma ezen a telken már társasházak állnak, a Kinizsi utcai megállóról nem maradt fenn fénykép, amit közzétehetnék, csak a lenti helyszínrajz.

Kinizsi utca HÉV megálló helyszínrajzaA Kinizsi utca megállóhely helyszínrajza 1965-ből. Ekkor már csak villamosmegálló volt itt, Rákos út néven (forrás: MÁV-Levéltár

1952-ben a vonalon a helyiérdekű vasúti közlekedés megszűnt - bár ez korábban is csak névleges volt, hiszen errefelé zömmel villamoskocsik jártak, és azokat villamostársaság üzemeltette, még ha a pálya és az épületek a BHÉV tulajdonában is voltak. Az állomásépületek elvesztették funkciójukat, különös tekintettel arra, hogy 1942-ben a háborús anyaghiány és a vonal alacsony forgalma miatt az egyik vágányt felszedték, mindössze néhány kitérőt hagyva meg, melyeknél a szembeközlekedő szerelvényeknek be kellett várniuk egymást. Hamster közlekedéstörténeti oldala szerint a villamosközlekedés indulásakor az állomásépület előtti vágányhálózatot felszámolták, a kitérőt a Thököly út magasságában építették meg, egy 1963-as megállófelsorolásban a mi állomásunk már nem is szerepel, helyette "Késmárki út kitérő" néven az új helyre költöztetett vágányoknál alakítottak ki megállót.

Rákospalota-Nádastó HÉV-állomásAz állomásépület 2014 februárjában


1963 és 1965 között kerültek át az állomásépületek, illetve ezek egyes részei az FVV tulajdonából az akkori XV. kerületi tanácshoz. Vélhetően ekkor már személyzet sem működött az állomásokon, hiszen csak a 69-es villamos néhány kocsija zörgött végig a vonalon. A villamosközlekedés megszűnése (1970) majd a vágányok teljes felszedése után az épület funkciója is átalakult, lakóépületté vált. A kifejezetten rossz elhelyezkedésű épület állaga leromlott, az utóbbi években már zömében hajlélktalanok lakták, illetve illegális szemétlerakóként tartották számon. Sorsa 2014 áprilisában pecsételődött meg, mikor a Palotaholding Zrt. lebontatta. Fennált 1912 és 2014 között, 102 éven át.

Rákospalota-Nádastó HÉV-állomásAz állomásépület, és hűlt helye ugyanabból a buszmegállóból fényképezve, ilyen volt, ilyen lett képpárként. A buszmegálló a 231-es, 277-es vonalán található a Késmárk utcában. A bal oldali kép 2014 februári, a jobb oldali áprilisi.

 

Érdekel a XV. kerület közlekedéstörténete? Más bejegyzéseket is elolvasnál? Nézd át mik jelentek meg a blogon ebben a témában!

 

facebook_kovetes.jpg

Források:

Mojzes Ildikó (szerk.): Város születik (Rákospalotai Múzeum, 2008)
BKV Központi Irattár korabeli forgalmi és szolgálati utasítások
MÁV Levéltár
Budapest Főváros Levéltára XI. 1519 s. 23.d.

4 komment

Címkék: történelem 2014 1952 közlekedéstörténet 1912 Rákospalota Újpalota Kinizsi utca Rákos út Késmárk utca helyiérdekű vasút állomásépület


A bejegyzés trackback címe:

https://bpxv.blog.hu/api/trackback/id/tr386181020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fakk, erről most hallok először, 20 éve alatt.
@Albu: Igen, hát gyanítom, hogy az elmúlt 20 évben már zömében hajléktalantanya volt, meg üresen omladozott, szóval ha fel is hívta magára a figyelmet, inkább riasztó volt, mint érdekes.

Hamster oldalán még talán egy fokkal jobb állapotban volt, de ő nem ír dátumot, hogy mikor készült a leírás

hampage.hu/kozlekedes/69-es/index.html#kesmarkutca
@Palotabarát: Na, akkor még lehetőségem is lett volna felfedezni, ha alaposan végigolvasom.

Immár felkerült az elveszett állomások oldalára is: www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=rkpn

Köszi a cikket.
Elkeserített a bontása, gyerekkoromban sokat játszottunk arrafelé, a 69-es villamosról mindig csodáltam ezt az idetévedt vasutas épületet. Palota felé a következő megálló a KITÉRŐ volt, ahol botot cseréltek a villamosvezetők.
süti beállítások módosítása