Budapest, XV. kerületi blog

Pontosabban az intézmény mai neve: Csokonai Művelődési Központ, s mint ilyen, a kerület közművelődésének szereplőit fogja össze (múzeum, közösségi ház stb.), de amiről ma szó lesz az a "Csoki", vagyis az Eötvös utca 64-66. szám alatti épületben működő művelődési ház. Az épület maga 103 éves, ezen belül a Csokonai - ha igaz -, 2014-ben volt 60. Hogy miért bizonytalan az alapítás dátuma, az is kiderül.

A Rákospalotai Ipartestület 1893-ban alakult, székházuk pedig 1912-re épült fel. Ez a régi épület mindmáig a XV. kerület legreprezentatívabb kulturális és a szórakoztató funkciót ellátó épületeinek egyike. A kerületben közismert tény, hogy a rákospalotai születésű Szikora Róbert dalszerző-énekes dédnagyapja Nagy János építőmester keze munkáját dicséri az épület. Az ipartestületek - ahogy korábban már szó volt róla - az iparos érdekvédelem és képzés feladatain túl minden településen jelentős közművelődési szerepet is betöltöttek.

A Csokonai Művelődési Ház talán a '80-as években (forrás: Ilyenek voltunk 1955-2005 DVD)

A székház mindenféle bál, táncmulatság, színi- és egyéb előadás, vagy bármilyen más összejövetel helyszíne volt. Ezeket nem csak az iparosok szervezték, hiszen a színházterem és a többi helyiség bérelhető volt, és mint Rákospalota erre a célra - a Vigadó mellett - legalkalmasabb épülete, jelentős forgalmat bonyolított. 1948-ban az ipartestületeket feloszlatták, székházaikat államosították. Erre a sorsra jutott az Eötvös utcai épület is, ami évekig csupán szocialista hivatalok, irodák helyszíne volt csupán. 1951-ben a XV. Kerületi Tanács hivatalnokai felismerték, hogy a népművelési munkához kultúrotthon dukál, így kijelölték a pestújhelyi József Attila utcai (Emlék téri) ipartestületi székházat a közművelődés kerületi székhelyévé. 1953-ban pedig már forszírozták, hogy legyen Rákospalotán is helyszíne a művelődésnek.

S hogy miért nem tudjuk a Csokonai alapításának pontos dátumát? Mert az eredeti alapító okiratok (vélhetően az 1956-os forradalom eseményei alatt) elvesztek. 1958-ban ugyan újra kikérte az akkori igazgató a hatósági működési engedélyeket, de azok már az akkori időpont (1958) feltüntetésével készültek el, noha ebben az időben már évek óta működött az intézmény. Nem maradtak fent az iratok a levéltárban sem: Buza Péter (aki Rákospalota és Pestújhely krónikáját is megírta a '90-es években) levéltári kutatómunkát végzett a Csokonai történetének feldolgozásához, s mint írja: a tanácsi jegyzőkönyvekből csak utalások, célzások alapján lehet belőni mikortól működött az intézmény. Így adódott, hogy a művelődési ház 50 éves évfordulóját 2005-ben ünnepelték, a 60.-at viszont 2014-ban.

Van vélekedés, miszerint a rosszemlékű '50-es években szándékosan intézték úgy, hogy ne maradjon fenn dokumentum a művelődési ház történetéről. Ez azonban nem valószínű - bár persze kizárni sem lehet -, a homályt azonban növeli, hogy különösen a kezdeti időkben sűrűn cserélődtek az intézmény vezetői, s egy részük képzetlen, ahogy akkor nevezték: "kultúrmunkában" járatlan volt, akik csupán munkásszármazásuknak, vagy párthűségüknek köszönhették a kinevezést. Így a korábbi vezetők megkeresése - már ha élnek még - sem vezet eredményre - részben nem is tudjuk pontosan kik is voltak ők.

Tulajdonképpen bizonyosan azt sem tudjuk, hogy miért épp Csokonai Vitéz Mihály lett a névadó, hiszen a debreceni költőnek nem volt köze Rákospalotához. Feltételezést azonban kidolgozhatunk: 1955-ben volt Csokonai halálának 150. évfordulója, s ennek jelentőségére a Népművelő c. folyóirat szerkesztői is felhívták a művelődésügy terén dolgozók figyelmét. S hogy miért nem a költő teljes nevét kapta az intézmény? Biztos válasz erre sincs, de árulkodó egy abban az időben született hivatalos irat, ami csak "Csokonai Mihály" névvel illeti a művházat, mivel a Vitéz kifejezés a sötét '50-es években nem hangzott valami jól. Feltételezhetjük, hogy inkább csak a vezetéknevet használták, hogy ne bonyolódjanak bele valamilyen névértelmezési vagy átkeresztelési szituációba.

A Csokonai a '90-es években (forrás: Ilyenek voltunk 1955-2005 DVD)

A Csokonai Művelődési Ház alapításának legvalószínűbb időpontja tehát 1954, a névadásé pedig 1956 január (vélhetően az 1955-ös jubileumi évben született az elhatározás, de a megvalósítás átcsúszott a következő év elejére). Ugyanekkor keresztelhették el a volt pestújhelyi ipartestületi székházban működő "művházat" József Attilára. Kezdetben nem volt egyszerű a népművelési elvárásoknak eleget tenni. Az Eötvös utcai épületben akkoriban a hadkiegészítő parancsnokság működött, meg kellett várni, amíg lassanként kihurcolkodik a hidegháború idején oly fontos intézmény. Utána egy gyors felújítás következett a lelakott épületben, ami csak arra volt elég, hogy 1956-ban megállapíthassák: telente a napi átlaghőmérséklet 12 fok (és azért az ötvenes években igen kemény telek jártak errefelé), a színielőadásokat kabátban ülte végig a kevés számú közönség, ezért a színpadra(!) cserépkályhát építettek, de ez sem sokat segített a nagyméretű terem klimatikus viszonyain (és az akusztikán sem).

A Csokonai és a József Attila kultúrotthonok közös székkészlettel bírtak, amit a nagyobb előadások színhelyeire cipeltek ide-oda. Ezek a logisztikai mutatványok azonban csak arra voltak jók, hogy a székek a szállítások ideje alatt törtek-sérültek - tehát fogytak. A művelődés - ahogy Buza írja - ebben az időben a szakkörök, ismeretterjesztő és propaganda előadások körül mozogtak, valamint a korszaknak megfelelően a politikai ünnepek tömegrendezvényinek szervezésében merült ki. 1958-tól két szabadtéri színpad is működött a Csokonaihoz kötődve: a Kozák és a Régi téren. 1959-re költözött ki teljesen a "hadkieg", ugyanekkor sikerült - kiemelkedően jelentős költségvetési tételként - a férőhely kérdését megoldani székek vásárlásával. A sok felújítás és fűtési kísérletek egyetlen érzékelhető eredménye, hogy 1960-ban tűz ütött ki a színpadon, a kár közel akkora volt, mint amennyit korábban a székekre költöttek, s a tűzoltóság is megtiltotta a színházterem használatát, ezért 1960-ban egy újabb, immár sokadik felújítás-korszerűsítás kezdődött.

A Rákospalotai Múzeum Kossuth utcai épületének falusias hangulatú udvara valamikor az 1980-as években (forrás: Budapest Főváros Levéltára)

Szintén 1960 a Rákospalotai Múzeum alapításának az éve. Ez az intézmény máig fennmaradt, bár a kalandos sorsú, a megszüntetés szélére sodort múzeum előbb önálló egységként, hol a Csokonai művelődési hálózatának részeként működött, előbb a Kossuth, majd - ma is - a pestújhelyi Gergő utcában. 1962-ben az eddigiekhez képest egy "meglepő" döntést hozott a tanács: a Csokonai nagyfelújítására kell sort keríteni: elsősorban megfelelteni az épületet a tűzvédelmi szabályoknak, a világítási rendszert kell korszerűsíteni, nyílászárókat cserélni és a homlokzatot rendbehozni. 1965-ben a pestújhelyi József Attila művelődési házat átkeresztelték, új neve: Zalka Máté lett. A hatvanas években a Csokonai két dolgozója is jó színházi kapcsolatokkal rendelkezett: Bojti Imréné Mohácsi Irén az igazgató korábban a Madách Színház színésze, valamint a gazdasági vezető Bessenyei (Szederkényi) Ada, aki Bessenyei Ferenc első felesége volt. Kettejük erőfeszítéseinek köszönhetően számos ismert színész látogatott ide, a külvárosba, így a repertoár végre közönségsikert arató műsorokkal bővült, elkezdett fellendülni a Csokonai látogatottsága.

1968-ban a tanács népművelődési vezetője Czine Mihályné volt (Czine Mihály irodalomtörténész felesége), akit ebben az évben váltott fel Padisák Mihályné. A művelődési ház vezetője pedig egy év múlva Gerő Lóránt lett, akinek a személyében végre viszonylag hosszú időre stabil vezetője volt az intézménynek, s akinek a nevéhez olyan, a közművelődés területén a mai napig unikálisnak számító kezdeményezés fűződik, mint a Csokonai házinyomdája (mely aztán áttételesen ugyan, de később Gerő vesztét is okozta).

A Csokonai a 2000-es években feketén, fehéren

1970-re a Csokonait ismét a felújítás veszélye fenyegette: elavult a színpadi technika, a fűtésrendszer pedig még mindig nem tudott telente 10-12 foknál melegebbet varázsolni a házba, valamit tenni kellett. Ugyanekkorra vált a Zalka (ex-József Attila) életveszélyes állapotúvá, s a "melyikre költsünk" dilemmáját a tanácsban úgy oldották fel, hogy a Zalka Máté művelődési házat bezárták, a Csokonait pedig ismét felújították. 1970-ben zajlott egy tévés helytörténeti vetélkedő Fekete-fehér, igen-nem címen, ami nem csak a kerület művelődési dolgozóit, hanem a lakóit is megmozgatta.A Csokonai volt az adatgyűjtés, szervezés központja, s szinte az egész kerület megmozdult, hogy a múltbeli emlékeket összegyűjtse. Sőt, a vetélkedő hatására megszülettek az 1945 utáni első helytörténeti művek is (az Adattár és a Rákospalota-Pestújhely monográfia), a tévé miatti felbuzdulás tehát jelentős eredményeket hozott, a művelődési dolgozók kihoztak magukból is és az itt élőkből is mindent, amit lehetett.

1970 még egy jelentős tényezőt hozott: elkezdték építeni az Újpalotai lakótelepet. Néhány év alatt a telepre mégegyszer annyi ember költözött be, mint ahányan korábban Rákospalotán és Pestújhelyen laktak, miközben a tervezett közművelődési intézmény nem épült fel (mindmáig). A Csokonai munkatársai egy azóta a szakmában elismert működési elvvel, az önálló helyiséggel nem rendelkező közművelődési intézménnyel próbáltak közeledni a lakótelepen élőkhöz. Az újpalotai művelődésügy emblematikus alakja volt Péterfi Ferenc, aki már elhagyta ugyan a kerületet, de a visszaemlékezésekben rendre felbukkan a neve. 1974-ben Rákospalotán, Újpalota határához közel hozták létre a Kozák téri Közösségi Házat,  egy évre rá a Frankovics (később: Végvár) Ifjúsági Központot, 1977-ben pedig megalakult az Újpalotai Szabadidő Központ (USZIK). Ezeknek a házaknak a kialakításáig az Eötvös utcából szervezték Újpalota közművelődését.

Újpalota, Zsókavár utca az 1980-as években (forrás: Fortepan)

Gerő Lórántot a hetvenes évek végén kényszernyugdíjazták. Ennek hátterében számos konfliktus állt a tanácsi apparátus és az egyre népszerűbb, ismertebb művelődési ház vezetője között. Gerő érdeme, hogy bevételt hozó rendezvényeket szervezett, a művelődési házat a szakma számára is ismertté tette, s hogy túl tudott lépni a politikai színezetű rendezvényeken igényesebb művelődési műsorok, előadások, szakkörök létrehozásával. Utóda Padisák Mihályné lett, aki korábban a tanács művelődési osztályának vezetőjeként a főnöke volt.

Érdemes szólni a Csokonaiban, illetve annak holdudvarában megszületett csoportokról: 1952-ben alakult (tehát még a művház létrejötte előtt) a rendszerváltás után Szent István nevét felvevő bélyeggyűjtő kör. A filatélia ugyan nem sport, amivel eredményeket lehet elérni, de széles körű történelmi ismereteket kívánó, emberi kapcsolatokat kialakító, a nyugdíjaséveket hasznos hobbival megtöltő tevékenység. Cseszka Edit (1935-1991) alapította 1961-ben a Tavasz Női Kart a Rädda Barnen utcai ének-zene tagozatos általános iskola tanítványiból. A kar azóta is működik, több nemzetközi elismerés mellett tévé- és rádiófelvételek, kiadott albumok, számos előadás kísérte több mint ötven éves működésüket, a Kiváló Együttes cím elnyerése pedig művészeti munkájuk egyik legnagyobb elismerése. A karvezető jelenleg Tóth András.

A Csokonai teljes programkínálata 1983-ból (forrás: Palota-Pestújhely c. helyi lap) A kép kattintásra megnő, olvashatóbb lesz!

A '80-as években országszerte ismertté tette a Csokonait a számítógépes klub, ami még a PC-k megjelenése előtti, a Commodore- és Spectrum gépek idejében szerveződött. A klub lehetőséget teremtett a (még az internet előtti világban) a számítógépek használói számára a személyes találkozásokra, programcserére, szakmai tapasztalatok átadására. Az 1990-es évek közepéig, az internet elterjedéséig és a szerzői jogok erőteljesebb érvényesüléséig tartott a klub fénykora, nemritkán százakat mozgatva meg egy-egy nagyobb rendezvényen. A klub tulajdonképpen ma is működik, bár mára az alapító tagok baráti társaságának összejöveteleire korlátozódik.

A Csokonai története kiválóan példázza az 1950-es évek vonalas munkásművelődési intézményétől egy városrész és kerület színvonalas közművelődési hálózatáig tartó átmenetet. Ez persze sok buktatóval nehezített út volt, az ívet pedig alapvetően meghatározta a külvárosi környezet, s a városfejlődés anomáliái egyaránt. Ugyanakkor az ott dolgozók erőfeszítései, ötletei mindenképpen feljegyzésre érdemesek, nemritkán példaértékű, tankönyvbe kívánkozó megoldásaik okán is.

A Számítógépes Klub a '80-as években már nem fért el a Csokonaiban, a műegyetem aulájában tartották karácsonyi összejövetelüket (fotó: Sebes Gábor)

A Csokonai Művelődési Ház, illetve az intézményhálózat vezetői voltak:

Baracskai Sándorné, Báti Bódog, Bodméri Géza, Bojti Imréné, Dózsa Emma, Gallai Géza, Gerő Lóránt, Nagy Ervin Padisák Mihályné, Száraz György,  Török Virág, Tóth Lajos (jelenleg is), Vas Károlyné

Források:

Buza Péter: A Csokonai - A nép/és közművelődés intézménytörténete a XV. kerületben (Budapesti Művelődési Központ, 2005)
Frenyóné Újfaludi Edit: Krónika és Ki kicsoda? (Pedagógiai Szakkönyvtár, 2009)
A Palota-Pestújhely c. lap számai (a Hazafias Népfront lapja)
Tóth Lajos szíves közlése
Apáthy László szíves közlése