Kapcsolat

palotabarat a gmailen, és XV. kerületi blog a Facebookon.

2013.03.17. 12:00 Rátonyi Gábor Tamás

A 10-es villamos rövid története

kicsitatra.jpg

A 10-es egy 1985-ben megszűnt villamosjárat volt, ami Rákospalotát kötötte össze Megyerrel Újpesten keresztül. Lássuk be: ez a villamos alapvetően újpesti járat volt. Sok szálon indult a története, s ezek zöme bizony a IV. kerülethez kötődik. A villamos így, ezzel a számjelzéssel 1954. szeptember 6-tól 1985. május 31-ig járt, tehát mindössze 31 évig közlekedett, de az előzményei alapján igen régi vonal, és egy ideig Rákospalota Fő útjának meghatározó villamosa volt.


A 10-es villamos története két szálon indul. Az egyik kicsit távolinak tűnik, az újpesti váci úton kiépített villamosközlekedéssel függ össze. 1910-ben 87-es jelzéssel járt villamos a Váci úton az újpesti vasúti összekötő hídtól a Béla utcáig (itt ma is van buszmegálló, pont eggyel a Tungsram után, kifelé). 1938-ban adták át Újpesten a Tungsram strandot (a Tungit, ami valamivel kijjebb, a Rév utca magasságában volt), s Aschner Lipót, a gyár alapító-igazgatója (nem mellesleg: a strand létrehozója) anyagilag is hozzájárult, hogy a villamosvonalat meghosszabbítsák a fürdőig. 1947-ben újabb bővítésre került sor: a 87-es immár a Megyeri Csárdáig járt. Később ez lett a 10-es villamos újpesti végállomása.

Újpest, Rákospalota térképrészlet 1910-bőlTérképrészlet 1910-ből. A fekete vonalak mutatják a villamosokat. Sajnos a számozás nincs feltüntetve, de így is beazonosítható melyik melyik. (kösz a térképet a MyBudapest bloggerének)


A másik szál régebbről indul, az újpesti Árpád út és a rákospalotai Fő út közti villamos összeköttetés idejéből. Ennek a vonalnak a megnyitása 1896-ra esett, a mai Lehel térről indult a villamos, a Lehel utcán, Béke utcán, újpesti Pozsonyi és István utakon jött, majd az Árpád útra jutott ki. A víztorony után egy egyvágányos felüljárón zötyögött át egyenesen a Fő útra, majd ezen végighaladva nagyjából a mai Kossuth utcai végállomásig közlekedett. Akkor még kicsit máshogy nézett ki a palotai villamosvégállomás: a remíz volt az egyik oldalon, a régi községháza a másikon (a szép tűtornyos templom helyén). Ezt a vonalat egy másik villamostársaság üzemeltette, a Budapest–Újpest–Rákospalotai Villamos Közúti Vasút, rövidítve BÚRV, vagy ahogy sokáig emlegették a környék lakói: a "búrvasút". Ennek igen sokáig nem száma, hanem betűjelzése volt: "A" vonalnak nevezték, de csak 1910 után, addig mindenféle színes tárcsákkal és zászlócskákkal no meg az útirány kiírásával különböztették meg magukat a villamosok. A rákospalotai villamos reggel hattól 21:15-ig járt negyedóránként, de vasárnap indult egy úgynevezett vásárvonat is, hajnali négykor. 1910-ban indult egy új villamosjárat 55-ös jelzéssel, amely a Váci út felől érkezve az Árpád út - István út - mai Görgey Artúr utca - Szilágyi utca - Pozsony utca útvonalon jutott el Rákospalotára. Ennek a vonalvezetést tekintve nem sok köze van a későbbi 10-eshez, de mint 55-ös viszonylat később visszaköszön majd.

Villamosfelüljáró Újpest és Rákospalota közöttA villamos egyvágányos felüljárója az Árpád út és a Fő út között. A közúti és gyalogosforgalom a felüljáró melletti vasúti átjáróban zajlott (forrás: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada – Budapest 1987, Indóház Online Arra a kis időre?).


Szintén 1910-es érdekesség, hogy a Kossuth utcai végállomás még nem egészen úgy nézett ki, mint most: a Fő úton érkező villamos jobbra bekanyarodott Kossuth utcába, majd szintén jobbra a Kismező utcába, tovább jobbra a Juhos utcába és úgy érte el a Fő utat ismét, vagyis egy hurokvégállomás volt itt (1944 után a jobboldali közlekedés Magyarországi bevezetésével a villamosok útiránya megváltozott, az imént leírttal épp ellentétesen, szembe közlekedtek)2. Ez még a 10-es villamos megszűnése után is megvolt, sőt, mivel a Juhos és a Kismező utcákon sem volt szilárd burkolat, talán ez volt Budapest utolsó olyan földútja, melyen villamos járt. 1989-ben számolták fel a hurokvégállomást és alakult ki véglegesen a kihúzóvágányos, ma is látható elrendezés.

1918-ban köztulajdonba vették és egyesítették a budapesti villamostársaságokat (akkoriban 6 vállalkozás üzemeltetett villamosokat, a "búrvasút" a kisebbek közé tartozott). Ezt a döntést a tanácsköztársaság megerősítette, és 1922-ig fennmaradt a status quo, noha a magántársaságok - érthető okokból - hevesen tiltakoztak és kártérítést követeltek. Az I. világháborús veszteségek és a községesítés alaposan szétzilálták az addig jólszervezett villamosközlekedést, volt olyan időszak 1918 és 1922 között, amikor a villamosok csak reggel 9 és délután 5 óra között közlekedtek. 1923-ban megalakult a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság (BSZKRt, vagyis a "beszkárt"), ezzel véglegesen egybeforrasztotta az addig megosztott hálózatot. 

7i villamos RákospalotánEgy 7i jelű villamos ereszkedik alá az egyvágányos felüljárón Újpestről Rákospalota felé. Ilyen jelzéssel 1961 és 1971 között közlekedtek villamosok (forrás: Rákospalota Anno képei a Facebookon) .


Érdekesség, hogy egészen 1938-ig az újpesti Árpád út-István út kereszteződésében a villamosok nem tudtak egyenesen haladni, a pálya úgy volt kiépítve, hogy a Váci út felől érkező villamosok (55-ös) balra kanyarodtak az István útra, a Rákospalota felől az Árpád úton érkezők ("A" járat) pedig szintén balra fordultak a Béke utca-Lehel utca vonal irányába. Az Árpád úton tehát nem haladt egyenesen a villamos, hanem bármerről is érkezett, biztosan elkanyarodott.

1938-ban alakították át úgy a kereszteződést, hogy az 55-ös villamos egyenesen végig tudott haladni az Árpád úton. A II. világháború, közelebbről pedig Budapest ostroma alaposan szétzilálta a város villamosközlekedését. Sok más mellett az Árpád utat a Fő úttal összekötő kis felüljáró is felrobbantották a németek, bár azt egyszerű szerkezete miatt sikerült hamar újjáépíteni, a 87-es azonban nem közlekedett 1944 és 1945 májusa között. A háború óriási károkat okozott: a járműállomány cirka háromnegyede megsemmisült vagy súlyosan megrongálódott, a felsővezetékeknek pedig a 90 százaléka tűnt el. Ennek ellenére van egy rekorder: az 55-ös viszonylaton indult meg a közlekedés először Pesten: 1945. február 7-én az újpesti víztoronytól a Forgách utcáig -ekkor még Buda a németeké volt!

Rákospalota, Kossuth utcai villamosvégállomás10-es villamos a Kossuth utcai végállomáson 1976-ban (fotó: Tim Boric)

1954. szeptember 6-án megszüntették a 87-es villamost, és ugyanaznap indul az új járat 10-es jelzéssel a Megyeri Csárda - Külső Váci út - Árpád út útvonalon az újpesti víztoronyig (lám, csak most jutottunk el ténylegesen a 10-eshez). Azért csak addig, mert a már emlegetett felüljáró a Fő út - Árpád út között csak egyvágányos volt, tehát szűk áteresztő képességű, azon csak az 55-ös villamosokat engedték áthaladni. 1955-ben 10A jelzéssel indítanak betétjáratot, amely csak az újpesti Fóti útig közlekedett, de ez már átment a felüljárón a Kossuth utcáig - igaz, csak munkanapokon (hogy kihangsúlyozzam: a 10-es villamos csak az újpesti víztoronyig járt, Rákospalotára, a Kossuth utcába a 10A ment át1). 1961-ben 10B jelzéssel működött egy másik betétjárat is, amely a Víztorony és az Egyesült Izzó között járt. 1961-ben városszerte betűjelzéses villamosjáratokat indították az ipari üzemek jobb megközelíthetősége érdekében. A csak csúcsidőben közlekedő villamos itt "R" (a Rákospalota kezdőbetűjéből) jelzést kaptak, és a 10A villamost váltotta fel: a Kossuth utcai végállomástól a Fő út Árpád út Váci út útvonalon járt a Fóti útig. Ezeket a járatokat az 1966. évi tarifareform előkészítése idején számolták fel, konkrétan az "R" járatnak csak a jelzése változott meg egy fura számra: "7i" lett a száma.

Térképrészlet 1963-ból1963-as térképrészlet Újpestről és Rákospalotáról. Van rajta 10-es, 55-ös és 3-as villamos is (kösz a térképet a MyBudapest bloggerének).



1971-ben elkezdték építeni a ma is létező Árpád úti felüljárót, a Hubay Jenő tér irányába. A munkálatok első fázisa a villamos egyvágányú felüljárójának elbontása, és nagyjából a helyére egy ideiglenes gyalogos felüljáró építése. A 7i járat száma 10A-ra változott. A három évig tartó építkezés során minden Újpestről érkező villamos végállomása a víztoronyhoz került, a rövid rákospalotai szakaszon (gyakorlatilag a Fő út elejétől a végéig) 55A jelzéssel ideiglenes villamosjárat közlekedett.

1974-re készült el a felüljáró, melynek átadását egy mulatságos baki árnyékolta be. November 7-ére (a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára) szerették volna átadni az új létesítményt, ám a rohammunkában befejezett építkezés miatt bejárásra már nem volt idő. Az 1974. november 6-án megindult forgalom során észlelték, hogy a villamos felsővezetékét tartó keresztsodronyt egy helyen magasabban feszítették meg, mint ahova a villamosok áramszedője felért volna. Így a felüljáróra/ról érkező villamosok egy szakaszon áram nélkül maradtak. A helyzeten úgy emelkedtek felül, hogy vagy lendületből haladtak át az áram nélküli szakaszon, vagy bevárták egymást a villamosok, és az egyik áttolta a másikat. Másnapra, azaz november 7-ére kijavították a felsővezetéket tartó sodronyt, és immár normálisan járhattak a villamosok.

Rákospalota és Újpest közti új felüljáróA Rákospalota és Újpest közötti felüljáró hajdanán.



A felüljáró átadása nagy változást eredményezett, hiszen a Fő út Széchenyi tér utáni szakaszáról lekerült a villamosközlekedés, és áthelyeződött a felüljáró - Hubay Jenő tér - Bácska utca Fő út útvonalra. Ettől kezdve a 10-es villamos is áthaladt Rákospalotára, így végállomásai Rákospalota Kossuth utca és a Megyeri Csárda lettek (természetesen az 55-ös és 12-es villamosok is a Kossuth utcáig jártak). 1980-ban megszűnt a 10A villamos, s bár 1982-ben újraindították, 1984-ben végleg leállították a közlekedését. Az alacsony forgalmú 10-es vonalán éjszaka is beindult a közlekedés: 1982-től 10É jelzéssel Rákospalota Kossuth utcától a Váci úti remízig közlekedett éjszakai járat. 1984. december 1-jén előbb megszűnt a 10É, (helyette a 12-es járt éjjel is), majd pont hat hónappal később, 1985. május 31-én végleg megszűnt a 10-es villamos: helyette indították a ma is közlekedő 104-es buszt.

A villamos sínjei évekig megvoltak a felüljárón, a Bácska utcában és a Fő úton is. A felüljáróról 2001-ben, egy felújítás során tűntek el, a Fő útról valamivel később, illetve egy nagyon kis szakaszon még máig láthatók (a templom előtt). Noha a 10-es villamos üzemideje alatt nem volt a legforgalmasabb, legmeghatározóbb rákospalotai villamosjárat, előzményeivel együtt mégis a két település: Újpest és Rákospalota hálózatának fontos, meghatározó szakaszán közlekedett. Ma már persze azok az uticélok sem léteznek, amelyek miatt korábban fontos volt villamost közlekedtetni, ám lettek más, fontos elérendő helyszínek: megszűnt a Tungsram strand, megszűnt a Külső Váci út iparnegyede, nincs bőrgyár, sem cérnagyár. Van viszont metró és van Auchan bevásárlóközpont Dunakeszin. Valami hasonló járatra ma is lenne igény: nagyjából a 196 és 196A buszok vonalán Újpalotáról a Szentmihályi út - Árpád út útvonalon bizonyosan elférne egy villamosjárat.

10-es villamos az Árpád útonÉs végül egy régi, szép esti kép a 10-esről az Árpád út - István út kereszteződésében 1976 körül (fotó: Tim Boric)


Általában a kerület tömegközlekedéséről elmondható: 1938-ban 3 busz, és 2 villamosvonal közlekedett az akkor még önálló Rákospalotán és Pestújhelyen. 1968-ban 6 busz és 9 villamosjárata volt a XV. kerületnek. Ma, 2013-ban 22 busz- (5, 25, 46, 96, 104, 104A, 124, 125, 130, 146, 170, 173, 173E, 175, 196, 196A, 204, 224, 225, 231, 277, 296) és 4 villamosjárat (12, 62, 62A, 69) közlekedik a kerületben.

Jegyzetek:

1 A kihangsúlyozást utólag, 2013. március 19-én toldottam bele, miután Krizsán Sándor, Újpest közlekedéstörténetének szakavatott krónikása szóban megerősítette a feltételezésemet.
2A bal- és jobboldali közlekedéssel kapcsolatos mondatot szintén március 19-én pontosítottam, Krizsán Sándor szóbeli közlése alapján.

 

Érdekel a XV. kerület közlekedéstörténete? Más bejegyzéseket is elolvasnál? Nézd át mik jelentek meg a blogon ebben a témában!

 

facebook_kovetes.jpg

Források:


A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada – Budapest 1987
Varga Ákos Endre: Villamosok Újpesten és Rákospalotán I.
Varga Ákos Endre: Tovább a Váci úton: a Megyeri csárdáig
Kemsei Zoltán: Arra a kis időre? (Indóház Onlinr 2011.10.15)

3 komment

Címkék: 1985 közlekedéstörténet 1954 Újpest Rákospalota Fő út 10-es villamos Kossuth utca


A bejegyzés trackback címe:

https://bpxv.blog.hu/api/trackback/id/tr705136026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

„Ismét az 1738+39-es ikerkocsi Újpesten, az Árpád út - István út kereszteződésében 1976 körül, a 10-es vonalon.” A kép forrása: villamosok.hu/nza/1700.html
A találat forrása: www.google.hu/imghp?hl=hu&tab=wi
„1971-ben elkezdték építeni a ma is létező Árpád úti felüljárót ...

1974-re készült el a felüljáró, melynek átadását egy mulatságos baki árnyékolta be. November 7-ére (a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára) szerették volna átadni az új létesítményt, ám a rohammunkában befejezett építkezés miatt bejárásra már nem volt idő. Az 1974. november 6-án megindult forgalom során észlelték, hogy a villamos felsővezetékét tartó keresztsodronyt egy helyen magasabban feszítették meg, mint ahova a villamosok áramszedője felért volna. Így a felüljáróra/ról érkező villamosok egy szakaszon áram nélkül maradtak. A helyzeten úgy emelkedtek felül, hogy vagy lendületből haladtak át az áram nélküli szakaszon, vagy bevárták egymást a villamosok, és az egyik áttolta a másikat. Másnapra, azaz november 7-ére kijavították a felsővezetéket tartó sodronyt, és immár normálisan járhattak a villamosok.”

Ha ezt Moldova megírta volna a hetvenes években... :-))
süti beállítások módosítása