Van egy eldugott templom három lakótelep árnyékában: a MÁV-telep, a Rákos úti pontházak és a Rákos úti új MÁV-lakótelep veszik körül a Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve plébániatemplomot. A templom hivatalos címe Mozdonyvezető utca 2., s a kerület eldugott egyházi épületei közé tartozik, mert a lakótelepi házak takarásában az útról nem látható. Minden templom története egy közösség generációinak története is. Azoké, akik akarták a templomot, sokat tettek érte hogy felépüljön, s azoké, akik azért fáradoztak, hogy fennmaradjon. A Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve plébániatemplom ebben a hónapban ünnepelte felszentelésének 75. évfordulóját: ez éppen három generáció történelme.

Az első világháború végére a MÁV-telep zöme kiépült. Az Istvántelki Főműhely dolgozóinak a száma meghaladta az ezret, az ott dolgozók folyamatosan benépesítették a környék városrészeit: Istvántelket, a MÁV-telepet, Rákospalota-Újfalut és a Széchenyi-telepet (a későbbi Pestújhelyet). 1920 körül alakult meg a MÁV-telepi katolikus közösség, akik a közeli Rákos úton kialakított kis kápolnát használták liturgikus összejöveteleikre. Templom azonban csak távol, Öregpalotán volt, s egyre többször nehezményezték az idősek, betegek, gyermekesek által nehezen abszolválható két kilométeres távolságot. Az 1920-as években több ízben is kérelmezték saját templom építését, ez azonban a  Magyarok Nagyasszonya templom részéről jelentős ellenállásba ütközött.

A templom nem sokkal az átadását (1938) követően (forrás: Rákospalota Anno képei / Rákospalotai Múzeum).

Egy világi asszony, Várady Berta végül ügyes lobbizással megszerezte a váci püspök jóváhagyását a templomépítéshez, majd a megalakult templomépítő bizottság mellett (melynek kizárólag urak voltak a tagjai) egy hölgybizottságot hozott létre. Bizony, az adománygyűjtésben sikeresebbek voltak a nők: Berta asszony igen találékonyan és következetesen dolgozott évekig, mindent bevetve, hogy adakozásra bírja a környék lakóit, vállalkozásait. Novák Veronika: Otthonunk az Isten háza című, a templom 75 évét bemutató, idén megjelent könyvében eredeti dokumentumokkal teszi érthetővé ennek az adománygyűjtő munkának a szerteágazó voltát: rendeztek kerti ünnepélyeket, "ipari vásárokat", színielőadásokat, teaestélyeket, vacsorákat, gyűjtöttek templomi perselyekben, utcai urnákban, adományokat fogadtak márványtáblákra, stációképekre, templomablakokra, mozaikpadlóra, harangra, kibocsátottak téglajegyeket, tartottak mozielőadást, és mindezek bevételeit a templom építésére, berendezésére, díszítésére fordították.

A telepi templom valamikor a 40-es években (forrás: Rákospalota Anno képei / Rákospalotai Múzeum).

Túl az anyagiakon ezek a rendezvények a közösséget is összekovácsolták. Az építkezés teljes költségét - 175 000 pengőt - ugyan nem sikerült teljesen összegyűjteniük, de az összes kiadás 40 százalékát igen: 70 ezer pengőt szerzett az agilis Berta asszonyság. (Nem precíz, de praktikus számolási segédlet: egy pengő 2013-ban cirka ezer forintot érhet). A MÁV a kezdetektől következetesen támogatta a templomépítést: a telket ingyen adták a közösségnek, és nemcsak konkrét pénzösszeggel - 42 ezer pengővel -, de az Istvántelki Főműhely dolgozóinak különmunkájával, nyersanyag- és géphasználat engedélyezésével is sokat adott a vasútvállalat a templom építőinek. Támogatta a kezdeményezést a város (Rákospalota 14 ezer pengővel) és az egyház is (27 ezerrel).

A templombelső még a freskó nélkül 1938-ban (forrás: Novák Veronika: Otthonunk az Isten háza 2013)

A templomépületet Heintz Béla műépítész tervezte (az ő munkája a Wekerle telep főterén álló Budapesti Munkás Szent József katolikus templom is) az úgynevezett római iskola hatását ötvözve a kor modern felfogásával. A kivitelezést egy rákospalotai építőmesterre, Fülöp Józsefre bízták. Szintén a római iskolához tartozott Leszkovszky György festőművész, aki az oltár freskóképét és a templom valamennyi festett díszét alkotta. A római iskolát a Klebelsberg Kúnó kulturális minisztersége idején létrehozott külföldi magyar kulturális intézményrendszernek köszönhetjük: a római magyar Collegium Hungaricum ösztöndíjjal támogatta alkotóművészek egyéves itáliai tartózkodását és továbbképzését. Az ösztöndíj célja az volt, hogy ne egyének, hanem művészek közösségei tehessék magukévá a régi Róma emelkedett légkörét a modern Róma frissességévek. A római iskolát így az olasz neoklasszicizmus, a novecento művészetének a magyar változatának nevezhetjük.

Az építkezést 1934-ben kezdték el, és 1935-re a munkálatok jelentősebb része elkészült: álltak a falak, megvolt a torony, készen voltak a vakolással. A templombelső azonban a következő három évben vált teljessé. A közösség apránként, anyagi helyzetének függvényében, az eladósodást elkerülve bővítgette az új templomot. Voltak azonban félelmek is: a közösségben szárnyra kapott az a hír, hogy a vasbetonból készült falakban a vas elrozsdásodik és a templom 50-60 év múlva magától összedől. Ezt a téveszmét az építésznek kellett eloszlatnia. Szintén voltak félelmek a belső festményekkel kapcsolatban: Leszkovszky gyakran találkozott a közösség tagjaival, és ismertette velük terveit. Mégis, bizonytalanok voltak a hívek a modern irányzat miatt, tanakodtak: milyen képek kerülnek majd a falra, színes lesz-e vajon a templom? Leszkovszky egy különleges, régi technikával festette az oltárfreskót és a díszítéseket is. Az úgynevezett sgraffito csak a friss habarcsra vihető fel, és örökre, elválaszthatatlanul belediffundál a fogadórétegbe, méghozzá sajátos, enyhe bemélyedést képezve az egyébként sík falban. A templom valódi művészettörténeti jelentőségét nem is maga a Heintz-féle épület, hanem a Leszkovszky-freskó adja.

A templombelső 2013-ban - háttérben a freskó.

A színes üvegablakok tervezője Kölber Ernő volt (akit egyébként a déli vasúti összekötő híd újratervezőjeként tarthatunk számon), s Majoros Károly üvegfestő készítette el őket. Sajnos anélkül, hogy a tervek, vagy bármilyen képi emlék fennmaradt volna a legnagyobb üvegablakokról, azok a második világháború során egy közelben becsapódó bomba légnyomásától megsemmisültek. Helyreállításuk az eredeti tervek, fotók híján lehetetlennek mutatkozik. Talán ezért kötődik ezekhez az ablakokhoz a közösség egy legendája: eszerint az ablakokat a Budapest elleni légitámadások megkezdésekor a helyükről kibontották és máig ismeretlen helyen elásták (ebben az időben ezt a trükköt más templomoknál gyakran alkalmazták). Sajnos ezt a legendát cáfolja, hogy több visszaemlékező is határozottan és szinte napra pontosan emlékszik, hogy a színes, festett ablakok a robbanás miatt betörtek... A templom orgonája eredetileg egy szobaorgona volt, melyet Marczell Endre orgonaépítő készített és Gáldy Nándor MÁV-főtanácsos lakásában használtak, ő ajándékozta a templomnak. Az orgonát kibővítették, hogy a lakáshoz képest jóval nagyobb templomban is méltó hangot adjon, ám ez lett a veszte is: több éves használat után javításától a mesterek elzárkóztak, mondván: több darabból lett összeépítve, egyszerűbb venni egy újat. A ma működő hangszer eredetileg a Zeneakadémia gyakorlóorgonája volt.

A templom harangjainak külön történetük van. Négy harang van a toronyban: a 409 kilós Szent László, a 820 kg-os Szent István, a 248 kilós Szent Imre és a 105 kilót nyomó lélekharang, a Szent Anna. A legnagyobb, Szent István kivételével, ami 1946-ban készült, mindegyik 1938-as, vagyis a templom elkészültének és felszentelésénak évéből való. Valamennyi harangot Szlezák László készítette (akinek az unokatestvére, Szlezák Ráfáel is harangöntő volt, s Rákospalotán vitte műhelyét). Akkor - 1938-ban - a Szent István harang volt az Eucharisztikus Világkongresszus harangja: a Hősök terén állították fel, s ennek hangját közvetítette a rádió világszerte, hogy az ünnepségre hívja a világ híveit. A kongresszust követően a rákospalotaiak megvették a harangot, ám nem sokáig élvezhették a hangját: a II. világháború alatt a katonaság elvette és beöntette. Az új nagyharangot 1946 pünkösdjén szentelték meg.

Az egyik adományból készült stációkép, jobb oldalon pedig egy díszítőelem, felette - a képen nem látszik - egy modern reflektor az adományozó adataival

A templomot eredetileg a szaléziek közreműködésével Don Bosconak akarták ajánlani, ám végül a Jézus Szíve irányzat felé fordultak a templomépítők. Jézus szívének a tisztelete két, a XVII. században élt szentnek köszönhetően terjedt el, Alacoque Szent Margit és Colombiére Szent Kolos révén, akik a templomi oltárfreskón kiemelkedve szerepelnek. A Szent Szív kultusz elterjedése érdekében egyébként a jezsuiták fejtettek ki erőfeszítéseket, s a XIX. század közepére lett elfogadott az egyházon belül. Magyarországon a XIX. század végétől terjedt el a kultusz, az első Jézus Szíve oltárt a tihanyi apátságban állították fel, majd a XX. században, különösen az 1930-as években lett sok Jézus Szíve templom - ebben az időszakban épült a MÁV-telepi is.

A templomépítő közösség tagjainak adományairól szerte az épületben emléklapok, feliratok emlékeznek. Mindenki, aki akár egy kis összeggel is támogatta az építkezést vagy a felújítást meg lett örökítve valahol. A kisebb - a világháborút átvészelő - színes üvegablakokon éppúgy neveket találunk, mint  a stációképeken, a padok oldalán vagy a mai modern lámpákon. De a templom tornyán lévő kereszt gömbjében is van egy papírhenger azoknak a munkásoknak a nevével, akik szabadidejüket áldozták a padok, térdeplők elkészítéséért, vagy akárcsak 50 fillérrel is támogatták az építkezést.

A freskó közelebbről. Az elöl lévő (angyalos) kép jobb felső sarkában látható egy beázás okozta rongálódás.

A templom első plébánosa - aki még az építést megelőző előkészületeknek is aktív résztvevője volt - Klobentz Sándor volt 1965-ben bekövetkezett haláláig,  őt Varsányi Lajos (1990-ig), majd Vitai Attila követte, aki jelenleg is a gyülekezet vezetője. A templom kórusából nőtte ki magát 1998-ban egy lassan országszerte ismert gospel-kórus, a Lumen Christi, de zenekar, énekkar, cserkészcsapat és számos más közösség kötődik a MÁV telepi templomhoz.

A templom ma is jó állapotban van, apránként próbálják felújítani, illetve egy makacs, a Leszkovszky-freskót is lassan felemésztő beázás megszüntetését célzó renoválásra gyűjtenek éppen. A templom helyi - fővárosi - védettséget élvez, talán sikerül támogatást szerezni a kép restaurálásához.

Források:

Novák Veronika (szerk.): Otthonunk az Isten háza (Rákospalota MÁV-telepi plébánia, 2013)
2013. szeptember 21-i Örökségnapok előadásai - köszönet a szervezőknek.