Számos ma is ismert termék, és márka fűződik a Rákospalotai Növényolajgyárhoz, mely 166 évig volt a település egyik meghatározó  létesítménye, hiszen az Istvántelki Főműhely utáni második legnagyobb ipari üzeme volt Palotának. A gyárat 1840-ben alapították és 2006-ban zárták be: ma már csak biztonsági őrök vigyázzák álmát, amíg lakópark - vagy valami más - nem épül a helyén.

Malomból olajgyár

A rákospalotai gyár egy malomként indult, eredettörténete pedig két szálon futott: 1770-ben egy malom újjáépítéséről adtak hírt, mely a Szilas-patak partján állt. Felsőmalomnak hívták ezt a létesítményt, s egy bizonyos Kanitz Joachim vette bérbe, hogy 1818-ra köré építse posztógyárát. 1840-re Kanitz vállalkozása tönkrement, s az üzem profilt váltott: olajos magvak feltörésére használták a patak zúgójának erejét. Egyszer még, 1848-49-ben ismét posztógyárként működött az üzem, mivel a szabadságharc hadseregének egyenruha-ellátásához erre volt szükség, ám hamar visszatértek a magok feldolgozásához - s a későbbiekben ettől nem is tágítottak a ma már ismeretlen akkori tulajdonosok. (A rákospalotai céhjegyzékből igen kevés név maradt fenn, s egyáltalán, Palota kiegyezés előtti időszakának ipara meglehetősen ismeretlen terep a gazdaságtörténettel foglalkozóknak). A XIX. században számos faluban működtettek olajmalmokat a dió, mák, napraforgó és repce feldolgozására, a kapott végtermékből pedig sokan öntöttek gyertyát vagy főztek szappant.

1867-ben, a kiegyezéskor mindössze 15-20 munkást foglalkoztatott a gyár, és 1871-ig kellett várnia egy nagyobb befektető, az osztrák Olajipari Társaság Rt. (Oilindustrie A. G. Wien) megjelenésére. Ekkor repceolajat, gépzsírt gyártottak, és illóolajok finomításával foglalkoztak. Ezekben az években építették ki iparvágányukat Rákospalota-Újpest (akkor még csak Palota) vasútállomásra, ahová lóvasúti teherszállítás történt. 1910-re a fokozatos terjeszkedésnek köszönhetően a gyár már két hektáros területén hat épület helyezkedett el és a szakmunkások száma száz körül volt. Évente 60 tonna olajos magvat dolgoztak fel itt, és termékeit Ausztriába, de keleti országokba is kiszállították.

1927-es térképrészlet Rákospalotáról. A felső harmadban, a József utca melletti U alakú jel mutatja a növényolajgyárat. Később az utcát átnevezték Horváth Mihály utcára, majd lezárták, észak felé üzemi terület lett (forrás: Rákospalota monográfiája 1927)

Hutter & Lever

A másik szál eseményeit felgöngyölítve egy családi vállalkozás 1831-es alapítását kell megemlíteni, mely Terézvárosban, a mai Bajcsy-Zsilinszky út 30-ban történt. Tulajdonosa Hutter József szappanfőző mester volt, aki szappan- és gyertyaöntő műhelyét nyitotta meg itt. Az egyszerű családi vállalkozás lassan kinőtte magát, és 1906-ban részvénytársasággá alakult. 1925-ben a két szál összeért: a részvénytársaság felvásárolta a rákospalotai üzemet, és Hutter Szappangyár és Olajipari vállalat Rt. néven működött tovább. Nem mellesleg: a Hutter Rt. 1917-ben megalapította az Elida Magyar Illatszer és Pipereszappan Rt.-t, melyből később - további cégegyesülésekkel - kialakult a Caola néven ismert, szintén jelentős hazai nagyvállalat.

1930-ban módosult a tulajdonosi szerkezet: az új név Hutter és Lever Rt. lett, és figyeljünk, mert ez a Lever az a Lever: az Unilever. A brit-holland vállalatnak 45 százalékos részesedése lett a Hutter-féle részvénytársaságban. Nem sokkal később magukba olvasztották az Elidát, 1932-ben a Flóra Gyertya és Szappangyárat, 1938-ban pedig a Tisztaság Mosóporgyárat. Margaringyár 1942-ben létesült, a 13 emelet magas - Rákospalota városképéhez óhatatlanul is hozzátartozó - olajosmag-tároló silót pedig 1946-ban építették. 1948 tavaszán került sor a gyár államosítására. Ekkor 8-900 dolgozója volt a gyárnak, ezzel Rákospalota második legnagyobb ipari üzeme volt (az Istvántelki Főműhely volt az első).

Szappanreklámok a két világháború közti időszakból: Hutter a Szarvast, Baeder a Caolát futtatta (forrás: www.retronom.hu és a Caola honlapja)

Robbanás a gyárban

Alig valamivel az államosítás előtt történt egy súlyos baleset a gyárban: 1947. november 25-én hajnalban az úgynevezett extrakciós üzemben hatalmas robbanás történt, kilométerekkel odébb is lehetett hallani a detonáció hangját. A szalagcsöveken átpréselt olajosmagvak ugyanis különböző gőzöket és gázokat bocsátanak ki, melyek különösen robbanásveszélyessé teszik a gyártási folyamatot. A munkások már régóta szorgalmazták, hogy erős hajtású ventilátorokat beszerelve próbálják meg a gőzöket és gázokat kihajtani a csövekből - a ventilátorokat épp azon a héten akarták beszerelni. Aznap valószínűleg valamilyen elektromos szikra lobbanthatta be a zárt térben felgyülemlett gázokat. A robbanásnak egy halálos áldozata volt, és öten súlyosan megégtek - ők egy szemtanú szerint "mint égő fáklya repültek ki az üzemből".

Az államosítás időszakában itt, Rákospalotán állították elő az ország margarin- és olajszükségletének közel kétharmadát. Ekkoriban növényi olajakat, olajkeményítőt, étolajat, margarint, mosó- és tisztítóporokat gyártottak a gyárban. Az üzem termelése állandóan növekedett - ez csak részben volt köszönhető a sztahanovista mozgalomnak, valóban végrehajtottak korszerűsítéseket, illetve képezték a dolgozókat. Az 1960-as években például emelkedett a vállalaton belül alkalmazott mérnökök és közgazdászok aránya - az élelmiszeripari műszaki értelmiség egy része kötődött tehát Rákospalotához. 1958-tól gyártották itt a Liga margarint, egy évvel később a Lucullus étolajat. 1955-ben jelent meg a Rapid gyorsmosópor, 1958-ban az Ideál finommosópor és a Tip tisztítószer.

A növényolajgyár silója - ma már Rákospalota városképi eleme - a bezárás évében, 2006-ban. (Fotó: Németh Miklós)

1962 és 1964 között a népgazdaság számos vállalatát érintő összevonási-átszervezési hullám zajlott. 1964-ben létrejött a Növényolajipari és Mosószergyártó Országos Vállalat, melynek 6 gyár volt tagja, egy Budapesten - a rákospalotai -, a többi vidéken. A rendszerváltásig több-kevesebb sikerrel folytatódott a termelés Rákospalotán is.

Felszívta a munkanélkülieket

Érdemes néhány mondat erejéig kitérni a gyárnak a településre gyakorolt hatására. A mezőgazdaságból kiszorult parasztok egy részét betanított- vagy segédmunkási státuszban felszívta a gyár. Az 1930-as években a kisparaszti réteg (5-6 holdasok) közül sokan elszegényedtek. Más településekkel ellentétben itt, Rákospalotán nem alakult ki agrárproletár-réteg, mivel a parasztok úgy Pesten, mint Újpesten vagy helyben, a Növényolajgyárban munkát találhattak.

Egy apró változtatásra is sor került: régi térképeken jól látszik, hogy a gyár a mai Horváth Mihály (korábban: József) utcából nyílt. Ám ahogy bővült az üzem, új épületek létesültek, s az utca mindkét oldalát lassan beépítették. Így az utca már nem a bejáratot jelentette, hanem kettészelte az üzem területét. Az 1980-as években kiépült egy elkerülő út, a Horváth Mihály utcát pedig lezárták. Bár  a térképek ma is úgy jelzik, hogy ezen az  úton végig lehet menni a Közvágóhíd utcáig, a valóságban ez egy lezárt, portaszolgálattal védett üzemi út.

Rendszerváltás után

A rendszerváltást követő időszak feltérképezése legalább annyira nehéz, mint az induláskori tulajdonosváltozások nyomon követése. 1992-ben a gyár az olasz Cereol Rt.-hez került, pontosabban az olajmagfeldolgozó, étolajfinomító és palackozó üzem. A margarin- és mosószergyártás az Unileveré lett. 1994-ben a holland Unilever megalapította hazai leányvállalatát, az Unilever Magyarország Kft.-t, amely gyors ütemben kezdte felvásárolni a hazai élelmiszer alapanyaggyárakat, illetve feldolgozóüzemeket, valamint az Unilever hazai érdekeltségeit egyesítette. 1996-ban vásárolta ki a Cereolból az Unilever a palotai termelés maradékát. Ettől kezdve az egyes termékek, üzletágak, márkák ki- és beszervezése, költöztetése történt az Unilever-tulajdonban lévő hazai élelmiszeripari gyárak között.

2006-ra az Unilevernek négy magyarországi gyára maradt: Veszprémben jégkrémgyár, Nyírbátorban mosószer- és kozmetikai cikket gyártó üzem, Röszkén pedig ételízesítő- és levesporgyár működött, a negyedik a rákospalotai üzem, ahol margarin- és dresszinggyártás folytatódott. Ezeket a tevékenységeket vitte ki külföldre az Unilever, ami a Rákospalotai Növényolajgyár végleges bezárását is jelentette. Három városba került a gyártás: a csehországi Nelahozevesbe, a lengyel Katowicébe és a német Pratauba. A gyárbezárásról szóló hírek már csak 200 munkavállaló elbocsátásáról szóltak: az 1867-ben még alig egy-két tucat munkást foglalkoztató gyáracska az államosítástól a privatizációig foglalkoztatta a legtöbb dolgozót, 8-900 főt, ez a létszám apadt le a bezáráskori 200 dolgozóra.

Az üzem lebontása utánra álmodott lakópark, a "Szilas Városközpont" (forrás: In-Construction Kft.)

Az üzem területe 2006 óta üresen áll, jelenleg biztonsági szolgálat vigyázza. A terület jelenlegi tulajdonosa az Indotek Zrt., mely "Szilas Városközpont" néven hatalmas lakópark építését tervezi. Eszerint a 140 000 m²-es területen 90 000 m²-nyi lakóingatlan (1500 lakás), 20 000 m²-nyi kereskedelmi ingatlan, tízezer négyzetméteren oktatási célú fejlesztés és 20 000 m²-en szolgáltatás kap majd helyet a növényolajgyár területén. Az önkormányzat jelenleg az övezeti átsorolással bíbelődik. Hogy a most tapasztalható ingatlanpiaci mélyrepülés idején megvalósul-e a másfél ezer lakásnyi fejlesztés, s ha igen, mikor - még nem tudni.

Források:

Nagy Károly: Egy nyugdíjas visszaemlékezései (Unilever Tömegsport Egyesület, 2000)
Az Unilever Zrt. honlapja: www.unilever.hu
[origo]: Az Unilever bezárja rákospalotai gyárát 2006. január 23.
MTI hírek 1947. november 25.-26-án
Paál Zsuzsanna: Paraszti élet rákospalota-ófaluban (Magyar Elektronikus Könyvtár, 1991)
Dr. Czoma László: Tanulmányok Rákospalota és Pestújhely történetéből (Akadémiai Kiadó 1974)
Buza Péter: Palotai tegnapok (Csokonai Művelődési Ház Budapest, 1995)