Kapcsolat

palotabarat a gmailen, és XV. kerületi blog a Facebookon.

2012.10.07. 20:09 Rátonyi Gábor Tamás

Több mint száz kerületi épület vált védetté

kicsi_batthyany_utca.jpg

Szeptemberben alkotta meg a képviselőtestület azt a rendeletet, amelyik a helyi védettséggel kapcsolatos szabályokat tartalmazza. A rendelettel együtt 136 XV. kerületi épület védettségéről is határoztak, valamint kimondták egész utcaszakaszok, kisebb telepek, sőt, egy kislakótelep védettségét is. A védett épületek Rákospalotán és Pestújhelyen találhatók, Újpalotán végül nem határoztak meg óvásra méltó épületet - bár egy esélyes azért volt...

Az épített környezetének védelme egy meglehetősen bonyolult rendszert jelent, amibe belefér a műemléki védelem (ilyen például az Észak-Pesti kórház női és férfi szociális pavilonjai), a fővárosi helyi védelem (például a MÁV-telep) és a kerületi védelem, mely utóbbi most született meg. A kívülálló számára nem túl logikus struktúra olyan nehezen érthető helyzeteket szül, mint például két Sződliget utcai villa esete, ahol a 9. szám alatti épület fővárosi, a 19. ellenben már kerületi védelmet kapott.

Rákospalota, Sződliget utca 9.Sződliget utca 9., "kúria-szerű villaként" emlegetik a védettségi leírásban. 1993 óta védett épület.

A védettséggel általában az a célja a hivataloknak, hogy azokat az épített értékeket, amik még az eredeti állapotukban maradtak meg, és jellegzetes, értékes pontjai egy-egy város (kerület, városrész, vagy éppen csak egy utca) korabeli képének, lehetőség szerint megőrizzék. De nem csak épületeket lehet védetté nyilvánítani, hanem más építményeket, fákat, utcabútorokat, útburkolatot, üzemépületet, gépészeti berendezést stb., bármit, ami értékes jellegzetessége az adott épített környezet múltjának.

Rákospalota, Sződliget utca 19.Sződliget utca 19., 2012. szeptembere óta helyi védelemben részesül, a leírás szerint utcai kerítése eredeti.

Természetesen a védettséggel kapcsolatban nagyon sokféle érdek és vélemény ütközik, például egy szép régi, értékes ház védettsége az arrajáró gyalogos számára pozitívum, a benne lakók számára egy felújítás vagy korszerűsítés kapcsán már nem feltétlenül az. A XV. kerület már 2010-ben felmérette a helyi értékeket, amelyekből egy 600(!) tételből álló lista készült. Ezt a mennyiséget azonban a képviselőtestület sokallta, mondván: ha mindent védünk, nem védünk semmit, így a lista lszűkítését kérte.

Ebből született az a 136 tételből álló lista, ami 2012. szeptember 28-tól, az önkormányzati rendelet kihirdetésétől védetté vált. A konkrét lakóházakon kívül védetté nyilvánítottak településrészeket, mint például az Őrjárat utcai (Kolozsvár utcai, a 62-es villamos végállomása mellett található) szocreál lakótelepet, a Gubó utcai munkáslakóházakat, a Régi Fóti út egy szakaszát, a volt Rákospalotai Növényolajgyár üzemépületeit (mindet nem sorolom fel külön, hiszen alant a lista), valamint előkészületben van néhány utca- és városrésznév védettségének kimondása is.

Újpalota, Nyírpalot út 71.
Nyírpalota út 71., a húszemeletes víztorony-ház éjszaka (fotó: Szendrei Gábor). A helyi értékeket bemutató felmérésben még szerepelt, mint védésre érdemes épület, a rendeletben azonban már nem.

A képviselőtestületi ülésen felmerült még két épület, a Széchenyi tér 4/a és a Rekettye utca 58. alatti villa védettségének kérdése, ezt azonban elvetették. A 600-as listából értelemszerűen számos épület, építmény kimaradt, többek között a Nyírpalota utcai 20 emeletes víztorony-ház is, ami Újpalota egyetlen épületeként kapott volna védettséget. A védettségre egyébként bárki tehet javaslatot - kellően dokumentálva persze a védelem okát. Nem mellesleg a védettségről szóló rendelet tartalmazza azt is, hogy az önkormányzat pályázati úton kompenzálni kívánja a felújítások során a tulajdonosnál jelentkező többletköltségeket.

Rákospalota, Rekettye utca 58.
Rekettye utca 58., a volt MDF-székház jelenleg elhagyatottan álló épülete. Még a képviselőtestületi ülésen is felmerült, hogy védeni kellene, de a képviselők ezt leszavazták.

És most nézzük a listát a XV. kerület helyi védettséget élvező épületeiről és építményeiről. A fővárosi, illetve műemléki védettséggel bíró épületekről itt található egy igen jól dokumentált lista, illetve van egy kerületi térkép, amin látható a helyi, fővárosi, műemléki védettség (elég nagy pdf dokumentum, érdemes gyors internettel és fejlett géppel nekikezdeni a böngészésnek), magának a rendeletnek a teljes szövege pedig innen tölthető le.

Tiszteletteljes kérés:

Aki az alanti listában található épületek valamelyikében lakik, és megtenné, hogy beenged a házba/lakásba, hogy fényképeket készítsek róla, kérem keressen meg a palotabarat [kukac] gmail [pont] com e-mail címen. Apránként szívesen megírnám az összes védett épület történetét, bemutatnám értékeit. Egy ilyen beszámoló azonban akkor lenne teljes, ha illusztrálni lehetne képekkel. Azok jelentkezését is várom, akiknek régi fotója (fotói) van(nak) a lenti listában szereplő épületek valamelyikéről.

Rákospalota és Pestújhely védett épületeinek, építményeinek listája:

Ady Endre utca 13.-15. – Szűcs István utca 24.
Ady Endre utca 20.
Ady Endre utca 32. – Klebelsberg Kunó utca 18/ a.
Ady Endre utca 34.
Ady Endre utca 36.
Ady Endre utca 41.
Ady Endre utca 47.
Attila utca 6.
Attila utca 8.
Attila utca 14.
Árvavár utca 7/a.
Árvavár utca 19.
Árvavár utca 21/a, b – Molnár Viktor utca 1/a.
Bartók Béla utca 14/a.
Batthyány utca 7. – Rákóczi utca 19.
Batthyány utca 22.
Batthyány utca 26.
Batthyány utca 31/b
Batthyány utca 34.
Batthyány utca 36.
Batthyány utca 37.
Batthyány utca 40/b.
Bácska utca 1. – Széchenyi tér 5. – Jókai utca 4.
Bácska utca 3.
Bácska utca 17. – Bethlen Gábor utca 2.
Bácska utca 25. – Pázmány Péter utca 6.
Beller Imre utca 76.
Beller Imre utca 163.
Beller Imre utca 165/a.
Bethlen Gábor utca 3.
Bethlen Gábor utca 5.
Bethlen Gábor utca 7.
Bethlen Gábor utca 9. – Dobó utca 6.
Bethlen Gábor utca 11.– Dobó utca 9.
Bethlen Gábor utca 41.
Bethlen Gábor utca 51.
Bethlen Gábor utca 57
Bethlen Gábor utca 71.
Bethlen Gábor utca 103.
Bethlen Gábor utca 109.
Bethlen Gábor utca 121.
Bethlen Gábor utca 124.
Bezsilla Nándor utca 17.
Bezsilla Nándor utca 29.
Bezsilla Nándor utca 36.
Bocskai utca 38.
Bocskai utca 45.
Bocskai utca 53. – Rädda Barnen utca 27.
Bocskai utca 64. – Rädda Barnen utca 29.
Bocskai utca 65.
Bocskai utca 70 -78.
Bocskai utca 103.
Bocskai utca 175.
Dobó utca 3.
Dobó utca 5.
Dobó utca 18.
Eötvös utca 3.
Eötvös utca 8.
Eötvös utca 10.
Eötvös utca 15/b – Dobó utca 14.
Eötvös utca 17. – Dobó utca 17.
Eötvös utca 18. – Dobó utca 19.
Eötvös utca 19.
Eötvös utca 46.
Eötvös utca 67.
Eötvös utca 69.
Eötvös utca 71.
Eötvös utca 79.
Eötvös utca 135/a, b.
Eötvös utca 151.
Énekes utca 10/b – Horváth Mihály utca 9.
Fő út 2. – Énekes utca 1/a.
Fő út 33. – 35.
Fő út 39.
Fő út 41.
Fő út 62.
Fő út 76.
Fő út 86.
Gergő utca 85. - Hősők útja 6. sarok (feszület)
Gubó utca 2.- 4.
Gubó utca 6.- 8. (munkáslakóházak együttese)
Horváth Mihály utca 1 - 5. (ipari épületek)
Illyés Gyula utca 15. – Beller Imre utca sarka
József Attila utca 49.
Juhos köz 4.
Kert köz 2.
Kinizsi utca 86. Rákospalotai Baptista Gyülekezet
Kisfaludy utca 14.
Klebelsberg Kunó utca 24.
Klebelsberg Kunó utca 39.
Klebelsberg Kunó utca 43.
Kossuth utca 10. – Kismező utca – Attila utca 9.
Kozák tér 13.- 16.
Közvágóhíd utca 13. – Esthajnal utca 2.
Közvágóhíd utca 30.- 31. (volt vágóhíd)
Molnár Viktor utca 59.
Pázmány Péter utca 1/c.
Pázmány Péter utca 98. – Szerencs utca 3.
Pázmány Péter utca 111.
Pestújhelyi tér - Pestújhelyi Keresztelő Szent János r. k. Plébániatemplom
Pestújhelyi út 31. – Molnár Viktor utca 53/a.
Pestújhelyi út mindkét oldala a Molnár Viktor utca és a Szerencs utca között egy telek mélységig
Pestújhelyi út 35/b
Pestújhelyi út 72.
Pestújhelyi út 74. – Templom tér 6.
Pozsony utca 10. és 20. közötti szakasza egy telek mélységig
Pozsony utca 26/a., 26/b.
Pozsony utca 37.
Pozsony utca 39.
Pozsony utca 47. – Sződliget utca 2.
Pozsony utca 51.
Pozsony utca 57. – Sín utca 2.
Rákos út 52.
Rákos út 58.
Rákospalotai körvasútsor 43. (feszület)
Rákospalotai Körvasútsor 49.
Régi Fóti út a 45/a-b. és 53. szám közötti szakasza egy telek mélységig (falusias, hossztornácos házsor)
Régi Fóti út 42.
Régi Fóti út 75. Református Imaház
Régi Fóti út 77. Zsinagóga
Sín utca 7. – Batthyány utca 45.
Sín utca 10. – Batthyány utca 47/a.
Sín utca 12.
Sín utca 13. – Morzsa utca 2.
Sín utca 15. – Morzsa utca 1.-3.
Sín utca 17.
Sín utca 24.
Sín utca 25.
Sződliget utca 19.
Sződliget utca 21.
Sződliget utca 24-30.
Sződliget utca 40.
Sződliget utca 43.
Sztárai Mihály tér 3.- Pestújhelyi Református Egyházközösség Temploma
Szűcs István utca 14.
Szűcs István utca 16.
Szűcs István utca 20.
Szűcs István utca 23.
Szűcs István utca 75.
Vörösmarty utca 19.

Mostanra ugyan a Gergő utcai  sárga keramitról szóló cikket ígértem, de máshogy alakult. A következő cikkben sem lesz még útburkolat, de lesz egy marha izgalmas térkép 1947-ből, egy még izgalmasabb Nagy-Budapest elképzeléssel, ami azonban végül nem valósult meg...

 

20 komment

Címkék: jelen helyi értékek Rákospalota Pestújhely Újpalota


A bejegyzés trackback címe:

https://bpxv.blog.hu/api/trackback/id/tr324824621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szia
Meg tudnád mondani, hol tudok utánanézni az indoklásnak, hogy melyik épület miért védett?
A 2010-es 600 tételből álló felmérés során készültek ún. értéklapok, amelyek egy-egy utca, vagy terület értékeit veszik sorra tételesen. Ebben van viszonylagos dokumentáció, de az a helyzet, hogy a 600-ból én csak 3-at találtam meg. Rajta vagyok, hogy elkérjem mindegyiket, de publikálni nemigen lehetne őket, nincs az a tárhely, ami ilyen mennyiséget elbírna - és hát ez a dokumentáció is olyan-amilyen (legalábbis az a három, ami megvan nem túl szószátyár). Ha adsz e-mail címet, egyet elküldök neked mintaképpen.

Egyébként az önkormányzatnál bizonyára lehet iratbetekintést kérni, de hát az lenne a jó, ha itt a gépemen meg tudnám nyitni azt, amelyik érdekel...
@Palotabarát: Köszi.
kgmkozpont - kukac- vipmail.hu

Állati kíváncsi lennék, pl a Sződliget 43, az egy nem túl izgalmas ház ránézésre, de biztos van valami rejtett kincs ott, amiről nem tudok. A Sződliget 24-30, az meg az iskola sztem, oda biztos beengednek fényképezni. Én oda jártam általánosba, de semmit nem tudok az épület történetéről.
"Radda Barmen"

>>

Rädda Barnen.

"Mentsük meg a gyermekeket!" - svéd vöröskereszt gyermekjóléti mozgalma a 2. világháború után, palotai központja a mai Kovács Pál Gimnáziumban (korábban évtizedekig: Rädda Barnen utcai Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola) épületében volt. Innen az utcanév.
@die nadel:

A Sződliget, Sín, Batthyány, Pozsony utcákban védett épületek az egykori palotai Nyaralótelep romantikus-eklektikus épületei, még ha ma már nem látszik rajtuk.
@Buszvezető:

Kedves Buszvezető

Úgy jön ide, hogy listában kétszer is szerepelt a Rädda Barnen utca neve - rosszul, Radda Barmen alakban. :)

Ezért írtam le, hogy mi az utcanév helyesen, és hogy mit jelent.
De látom a blogger már javította...
Milyen érdekes, hogy az Eötvös u. egyik házában, ami védett, az alpolgármesterasszony lakik a férjével, aki szintén képviselő...
Építész is az alpolgármesterasszony...

Ahogy a polgármester is. Tényleg, az ő háza is védett lett?

Egyébként alpolgármesterasszony és képviselő férje lakóháza mitől miért védett? Tucatjával bontottak el ilyen házakat a környéken, és építettek újat a helyükre, és áll még több ezer hasonló a kerületben...

No comment..

Egyébként az önkormányzat írt egy levelet az érintetteknek, hogy van egy ilyen terv.

Ismerős háza rajta volt, telefonáltak, hogy WTF?

Hát ez még csak egy terv, megkérdezik a lakosság véleményét. Bravo.
Kérdezték, hogy ha a ház védett, az mivel jár. Nem tudták megmondani...

Az ügyintéző hölgy szerint lakossági fórum és egyeztetés lesz majd erről, és konzultálnak az érintettekkel.
Konkrétan kérdésként felmerült nyílásszáró cseréje, hőszigetelés stb.

Persze nem volt se több levél, se értesítés, se semmi.

A ház védett lett úgy, hogy a tulajnak fogalma sem volt róla eddig a blogbejegyzésig.

A rendelet szerint erről értesíteni kellett volna a tulajdonost...
@+1.: Ha megmondod a házszámot, megmondom miért lett védett.

A védés előtti felmérést egyébként egy önkormányzattól független, neves építész készítette, és amikor soknak találták a 600 házat, ugyanőt kérték fel a szűkítésre is.
Ne fáradj, éppen keresem azt a képviselőtestületi ülésről szóló jegyzőkönyvet, illetve a bizottsági ülések jegyzőkönyveit, ahol erről döntöttek.

Gondolom az előterjesztést is el lehet olvasni a nagy megtiszteltetésben részesült lakóknak, akiknek fogalmuk sem volt erről.

Nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni, vagy a neves építés szakértő véleményét megkérdőjelezni.

Minden esetre furcsának találom, hogy egy igen hatalmas kerületrész kellős közepén áll egy védett ház (12 egy tucat), amiben az egyik döntéshozó lakik.

Se közel, se távol védett épület nincs.

Lehet viszont pályázni az önkormányzatnál mindenfélére, mert a kerület majd így támogatja a védett épületben lakókat.
@+1.: Jegyzőkönyv van, de a védési dokumentumokat nem csatolták, több gigabájtnyi anyagról van szó (600 épület fényképekkel).
Már megtaláltam. Ez másoknak is feltűnt, természetesen alpolgármester asszony meglepődve tapasztalta, hogy az ő háza is védett lesz, és természetesen nem fog pályázni, ezt ki is jelentette.

Az egyik hozzászólást had idézzem:

" Célszerű lett volna bevonni a leválogatásba a lakosokat is."

Nagyon tanulságos a jegyzőkönyv, mely szerint a döntés-előkészítő biztottságok a házakat sem látták, még képeken sem, csak néhányat, és fogalmuk sincs semmiről.

Csodálatos.

www.bpxv.hu/docok/jegyzokonyvek/2012/kt_jegyzokonyv_20120926.pdf
A Rekettye utca 58. tudtommal nem (csak) arról nevezetes, hogy ez a volt MDF-székház, hanem "leánykori nevén" Karády-villa; azt hiszem, egykor Karády Katalin lakott benne.
@Norman Nailer: Igen, erről én is hallottam, sőt, a képviselőtestületi ülésen is elhangzott, de egyelőre semmilyen írásos említést nem találtam róla.
Hm, a Wikipedia szerint (hu.wikipedia.org/wiki/Kar%C3%A1dy_Katalin) Karády valóban a XII. kerületben lakott. Most így valami rémlik arról, hogy talán az édesanyja számára vásárolta...
@Norman Nailer: Én úgy tudom a II. kerületben lakott, a Lepke utcában, a XII. kerületi neki tulajdonított épületben valójában sosem lakott (talán Schmitt Pál lakik most benne?). De nem 100 %, az már a Duna túlpartja, nem vagyok ismerős :)

Egyébként Karády-villa néven nekem a Google XVIII. kerületi ingatlant is kidobott, szóval bármi lehetséges. Jó lenne valami írást találni erről.
Meglepetésként ért hogy érintetté váltam.
Erről nem kaptam sem levelet, sem értesítést.
Senki nem tájékoztatott ez a védettség milyen előnyökkel-hátrányokkal jár, senki nem kérte ki a véleményem.
Tud valaki részletes infót adni ezekről!
Kik- mi alapján döntöttek és mikor, hogy értesítik az érintetteket
@kisdöme: Belinkeltem a rendelet teljes szövegét, abban van infó, hogy mit is jelent ez pontosan. Az értesítésekről az önkormányzatot érdemes kérdezni, kik mi alapján döntöttekről fentebb le van írva nagyjából minden, de konkrét cím nélkül annyira általános a kérdés, hogy lehetetlen rá pontosan válaszolni.

Egyébként felújításnál, korszerűsítésnél, ingatlan eladásnál van inkább jelentősége. Örülni kell neki, ez egy jó dolog.
Kellett ez már a kerületnek, mint egy falat kenyér.

Biztos nem sokan osztják a véleményemet, de az Üdülőterületen és a Kertvárosban számos épület kaphatott volna magasabb védelmet. Legalább utcaképi szintet, pl. Sín utca.

Ez így „mókás”, hogy a Régi Fóti úton lévő, nem rég épült áruház védelmi szintje megegyezik Blaha Lujza nyaralójával (Sín utca 9).

Ugyanakkor ez a védelem koránt sem biztosítja az épületek megőrzését, lásd pl. műemlékileg védett Liva malom
Üdv!

Kedves Palotabarát! A cikkedben szereplő Sződliget u. 9. kúria szerű villa 2/3-ához jutottunk hozzá egy évvel ezelőtt. Nálunk lehet fotózni. Dióhéjban annyit, hogy bár ez az egyetlen főv. rendelettel védett lakóépülete volt a kerületnek, erre sem vigyázott az önkormányzat. Csak 2000-ben lett társasház és adták el az albetéteket. A 40 éves IKV-s időszak alatt szinte minden érték megsemmisült. Sok milliónál járunk a felújításban, és még alig látszik valami. Az önkormányzati pályázatok úgy vannak kiírva, hogy azok pont annyival drágítják a felújítást, mint amennyi pénzt meg lehet tőlük szerezni. Társasházkezelőként tragikusan látom az összes régi épület sorsát. Esélytelen a korabeli homlokzatokat, lépcsőházakat, míves famunkákat helyreállítani. Vajon a mi házunk esetében hova tűnhetett az eredeti kovácsoltvas tornácvas és kerítés?
Sajnos nem tudtam kideríteni kié lehetett a ház, mi a védettsége fő oka. A homlokzaton az ajtó feletti (és most leszerelt) félkörív famunkát, a timpanonon levő címert még idén felújítjuk.

A cikked egyébként hasznos, de én kőkeményen bevezetném a védett házakban okozott károk szankcionálását is. Érdemes megnézni a Battyhyány utca - Sződliget utca sarki kék házat, amiben a kisbolt van, milyen szépen betettek a közepibe egy műanyag ablakot.

Üdv! H.Cs.
süti beállítások módosítása