Idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját a ma Járműszerelvényt Gyártó Zrt. néven ismert palotai vállalkozás. A vállalatot Szarka Ferenc alapította 1916-ban, később pedig - a szocializmus néhány évtizede alatt - a Kismotor és Gépgyár II. számú gyáraként volt ismert. Rákospalota kevés számú ipari üzemeinek toplistáján kétségkívül helye volt, fénykorában több mint félezren dolgoztak itt.

Szarka Ferenc 1916-ban - 48 éves korában - alapította a saját nevét viselő lakatosáru, gépjavító és szerszámkovácsáru üzemét Rákospalotán a Kiss Ernő utca 35-ben (vagy 37-ben, de egy forrás úgy tartja, hogy a Báthori utca 15-ben volt a legelső üzem). Hogy miért volt szükség erre az érett férfikorban történt váltásra, az nem derült ki az adatokból, Szarka ugyanis korábban fővárosi gyárakban mint tisztviselő dolgozott. Különös az időpontválasztás is, hiszen az I. világháború időszaka legkevésbé sem a vállalkozások felfutásáról szólt, hacsak nem a hadiipari konjuktúra hullámait meg nem ülte az alapító. Annyit tudunk, hogy ez az üzem  méhészeti eszközöket, autó- és kocsialkatrészeket, zsalukereteket, lakatos- és kovácsszerszámokat, kötélverő gépeket gyártott, de esztergályos, marós és gyalusmunkákat is elvállalt.

Egy grafika a gyár elhelyezkedéséről az 1980-as évekből (forrás: Budapest Főváros Levéltára)

A családi vállalkozásnak kezdetben 20-50, később 100 fő alkalmazotta volt, de a létszám a megrendelések függvényében állandóan változott. Forgács József - későbbi igazgató - visszaemlékezése szerint Szarkához kötődik a precíziós öntés technológiájának magyarországi meghonosítása, az üzem ebből adódóan komoly öntészeti technológiát képviselt. A családfő 1946-ban hunyt el, neje, Szarka Ferencné, Tóth Lujza bár már 1942-től teljes jogú igazgatója volt a cégnek, jogilag csak 1947-ben vette át önállóan a vállalkozás irányítását. Nem sokáig vezethette a lakatosüzemet, mert azt 1948. december 23-án állami irányítás alá vették, majd 1950. március 2-án államosították, akkor még mint a KGM (Kohó- és Gépipari Minisztérium) Tömegcikkipari Igazgatóságának üzemét. Ekkor nyílt a ma is ismert főtelep amelynek egyik bejárata a Bácska utca 10-ben, a másik a Fő út 63-65-ben volt (ma már csak a Fő úti bejárat működik). Ezen a telken korábban Hajnal Miksa építőanyag- és fatelepe működött 1927-től 1948 tavaszáig. A gyár első igazgatója, Salgó István vezényelte le az államosítást, és vezette a vállalatot 1968-ig. Az államosítást követően nem sokkal már mint Járműfelszerelési Gyár működött az üzem. A Szarka-család a maiak visszaemlékezése szerint külföldre távozott, róluk további információt nem találtam.

1960-as évek elején jelentős átszervezések kezdődtek a hazai iparban, ez volt az úgynevezett "trösztösítés" időszaka. A Rákospalotai Növényolajgyár is ekkor veszítette el az önállóságát, s lett a Növényolajipari és Mosószergyártó Országos Vállalat egyik üzeme, a Járműfelszerelési Gyárat pedig a XI. Fehérvári úti volt Csonka Gépgyárhoz, vagyis az államosítás után már Kismotor és Gépgyárnak nevezett vállalathoz csatolták. Ekkor lett az addig önálló üzemből "a Kismotor" II. számú gyára 853 fős alkalmazotti létszámmal. A gyár ebben az időben már járművek fémszerelvényeinek és alkatrészeinek előállításával foglalkozott.

A Kismotor- és Gépgyár II. sz. gyárának központi épülete vélhetően a felépülte után (1955) készült képen (forrás: Rákospalotai Múzeum)

A gyár jellegzetesen szocreál stílusú, Bácska (akkor: Ságvári Endre) utcai központi üzemépületét - ami ma már a polgármesteri hivatalé - 1949-1955 között építették a BUVÁTI tervei alapján. 1968-ban a gyáregységnek négy telephelye is volt a kerületben: a precíziós öntöde a Kiss Ernő utca 35-ben, a galván- és csiszolóműhely a Kazinczy utca 29-31-ben, az Olajtelep az Ifjúgárda (ma: Károlyi Sándor) úton és az Aporháza utca 49-ben a munkásszálló, a keretgyártó és a TMK-műhely. A vállalatnak saját óvodája volt a Felszabadulás (ma: Szentmihályi) út 7.-ben, és egy, az NB III.-ba feljutó futballcsapata, a XV. kerületi Vasas (1967-ben szűnt meg). Ebben az évben (1968) vette át a gyár vezetését Püspöki István, aki második igazgatóként 1985-ig állt a vállalat élén.

1984-ben kísérletképpen egyes kijelölt cégeknél bevezették az úgynevezett vállalati termelésirányítói rendszert. Ez többek között azt jelentette, hogy a vállalat dolgozói választhatták meg az igazgatót, ami nagy felbolydulást jelentett az üzem életében és a XV. kerületi közéletében egyaránt. Az ilyesféle demokratizálódási kísérleteknek támogatói és ellenzői egyaránt voltak. Hiába a magas helyről elindított folyamat, a helyi pártszervek részéről nagy ellenállásba ütközött a kísérlet, amit végül Grósz Károly akkori budapesti pártfőtitkár közrehatásával sikerült megvalósítani. Ekkor szakadt el a II. sz. gyáregység az anyavállalattól és lett ismét önálló Járműfelszerelési Gyár néven. 1986-ban választották meg igazgatónak Forgács Józsefet, aki ugyan ma is az igazgatótanács tagja, de a vállalatot csak 2014-ig vezette igazgatóként.

A Kismotor és Gépgyár II. sz. gyárának óvodája a Felszabadulás (ma: Szentmihályi) út 7.-ben. A bejárat előtt álló Felszabadulás-emlékmű másolat sorsa rejtély, igen sokat nyomoztam utána, de nem jutottam dűlőre. Bárki bármit tud, kérem értesítsen! (a fotó készítőjéről, eredeti származási helyéről nincs információm, a Rákospalota Anno csoportban bukkant fel a Facebookon)

1984-től a gyár stabilizálódott, a szocialista időszak kevés számú nyereségesen működő üzemeinek egyikévé vált. A rendszerváltást követően a korábbi NDK-s kapcsolatokat kihasználva elsősorban a német vasutaknak szállított felszerelést. A korábbi nagy megrendelők, mint az Ikarus, a MÁV Dunakeszi és Istvántelki főműhelyei, a GANZ-MÁVAG, a Győri Vagon- és Gépgyár a rendszerváltást nem sokkal élték túl, ahogy a külkereskedelmi partnercég, a NIKEX sem. Így a beszállítói pozíció megtartása új piaci szereplők felkutatását és a gyártmányszerkezet átállítását kívánták. 1994-ben munkavállalói résztulajdonosi program keretében (MRP - ha emlékszik még erre valaki) privatizálták a gyárat, ami jelenleg zártkörű részvénytársaságként működik.

Míg korábban olyan egyszerűbb járműbelsőket gyártott az üzem, mint ablakkeretek, csomagtartók, kapaszkodók, fittingek, vagyis kisebb szerelvények: kilincsek, hamutartók, zárak, és apróbb cikkek, a privatizációt követően már komplett ablakokat, mozgatószerkezeteket, a világítást, és egyéb elektronikai eszközök tervezését és gyártását is vállalták. '94-ben 126 millió forintért vásárolták meg az üzemet az ott dolgozók (ez mai áron körülbelül 750 millió forintot jelent), ehhez bankkölcsönt vettek fel, amit 15 év alatt fizettek vissza. Ezt követően tudták fejleszteni bevételeikből a vállalatot, ami többek közt a gépsorok modernizálásár jelenti.

A Jármű Zrt. Fő úti épülete és bejárata ma (2015-ben)

2000-ben indult a gyárfejlesztési program, melynek során a Fő úton korszerű üzemcsarnokot építettek, és 2015-re átadták az új gyáregységet Tiszavasváriban. A gyár termékeinek a 96 százalékát exportálja, a svájci ICx-hez, a londoni tömegközlekedéshez, a német elővárosi programba szállítanak a Siemens és a Bombardier partnereként, de a harmadik nagy vasútijármű gyártó cégének, az Alstomnak is partnerei.

Források:

Forgács József személyes közlése
W. Somogyi Ágnes (szerk.): Adattár Budapest 15. kerülete történetének tanulmányozásához (1969)
Zsemley Oszkár (szerk.): Rákospalota és Rákosvidék (A magyar városok monográfiája kiadóhivatala 1938)
Czoma László (szerk.): Tanulmányok Rákospalota-Pestújhely történetéből  (XV. kerületi Tanács Végrehajtó bizottsága, Budapest, 1974)