Kapcsolat

palotabarat a gmailen, és XV. kerületi blog a Facebookon.

2015.12.09. 15:06 Rátonyi Gábor Tamás

Rákospalota közvilágítása

kicsi_kozvilagitas.jpg

Ahhoz képest, hogy a fővárosban a szervezett áramszolgáltatás 1893-ban indult meg, Rákospalotán csak meglehetősen későn, 1912-ben gyulladt fel az első elektromos közvilágítási lámpa, és ugyanekkortól számíthatjuk az áramszolgáltatást is a településen. Palota az áramot a szomszédos Újpesten működő erőműtől kapta. A villanyáram-szolgáltatás ügye egyébként a település és az áramszolgáltató között évtizedekig nagy hiriget jelentett.

 

A közvilágításról Buza Péter írt a Palotai tegnapok című könyvében, s itt idézi fel, hogy először - legalábbis amit az emlékezet megőrzött - a Rongyos kocsmánál, a tűzoltótorony közelében telepítettek közvilágítási lámpát. Ennek az eseménynek a pontos dátumát nem tudjuk, csak azt, hogy még 1894 előtt történt. Ám ez még nem elektromos világítás volt, hanem vélhetően olajlámpa, ami egyedül árválkodott a községben, ugyanis akkoriban csak itt ezen az egy helyen volt éjszaka közvilágítás. Az első szervezett közvilágítási akció 1895-ös: a Budapesti Ásványolajgyár Rt.-vel kötött szerződést a község 75 gázolajlámpás felszerelésére - idézi fel Buza a könyvében.

fo_ut_kozvilagitas.jpgFischer Dezső könyvnyomdája a Fő út 57. szám alatt, előtte egy közvilágítási lámpa. Sajnos nem tudjuk mikor adták ki a képeslapot, de a Fischer-könyvkereskedés 1914-ben még működött. Villanypózna és vezeték is látható a képen, ez azonban lehetett a villamosé is. Mindenesetre gyanúm szerint ez még nem villanyos utcai lámpa, hanem olajos...

Azonban ezekkel baj van: a lámpa üveglemezei kormolódnak és nincs kapacitás rendes tisztításukra. A lámpásokat még minden bizonnyal lámpagyújtogató "keltette életre" este és oltotta el reggel, tehát nem volt központ, ahonnan a világítást szabályozni lehetett. Szintén Buza említi az első magánkezdeményezésű gázvilágítási kísérletet: 1901-ben Horváthné, a szülésznő szereltette fel házára, hogy éjszaka is megtalálják. Ugyanebből az évből származó információ: a közvilágítási lámpákat petróleummal töltötték fel. Többen próbálkoztak hasonló alkalmatossággal, de ezek meglehetősen tűzveszélyesnek bizonyultak, ráadásul nem pont ott világítottak a lámpások, ahol a legnagyobb volt a forgalom, hanem ahol a háziak biztonságosan haza akartak találni.

Rákospalota elmaradott közművei közül az elektromos világítás kérdése annyira foglalkoztatta a képviselőtestületet, hogy igen sokáig külön bizottság foglalkozott a kérdéssel. Előbb közvilágítási-, majd később az áramszolgáltató nevéből eredően Phöbusz-bizottság néven (ez utóbbi majd csak 1928-38 között). Már az 1900-as évek elejétől számtalanszor tárgyaltak a kérdésről, több vállalattal is folytattak megbeszéléseket, míg végül a Phöbus nevű cégre esett a választásuk.

ujpesti_eromu_panoramio.jpg
Az Újpesti Erőmű ma - vagyis 2011-ben - wexor1 képén. Ez volt a Phöbus Villamos Vállalatok Rt. központja, innen látták el delejjel Rákospalotát, majd később Pestújhelyet is.



A Phöbusról korábban már olvashattatok, most elég annyit felidézni, hogy ez a cég Újpesten, az Elem utca és a Berlini utca sarkán építette fel erőművét, ami Tó utca 1. szám alatt a mai napig működik Újpesti Erőmű néven. Rákospalota közvilágítási programjának megvalósítása érdekében 1910-ben szerződött a Phöbus-szal, és 1912. május 15-én gyúltak fel először a wolframlámpák a községben. Még két dátumot tudunk biztosan: a Kovácsi-telepen 1926. december 13-án, a Pótlékdűlőben 1927. február 1-jétől van közvilágítás. Eredetileg szénszálas ívlámpákról volt szó, menet közben módosított a Phöbus a wolframra (itt érdemes megjegyezni, hogy a wolframmal kezelt izzószál magyar találmány, 1904-ben Just Sándor és Hanaman Ferenc jegyeztette be a szabadalmat, és a Tungsramban gyártották először). Kereken ezer lámpás világított, de csak tíz, úgynevezett "egész éjjeles" lámpaoszlopról van tudomásunk, vagyis olyan lámpáról, ami oszlopon állt és estétől reggelig világított. Igen valószínű - és korabeli fényképek is ezt támasztják alá -, hogy a többi 990 lámpa házfalakra szerelve, vagy légvezetéken lógva az út fölött szórta fényét.

Rögtön a szolgáltatás indításakor egy komoly vita alakult ki a település és az áramszolgáltató között: Rákospalota hónapokon keresztül nem fizetett a szolgáltatásért, mondván: nem történt meg a hálózat átadása-átvétele. Az áramszolgáltató azon az állásponton volt, hogy mivel az egész hálózat a Phöbus tulajdonában van, semmi szükség átadás-átvételre. Végül 1912 novemberében bejárták a terepet, ahol megállapították, hogy a vezetékeket tartó oszlopok környékén a feltépett járdákat nem állították helyre, valamint minden oszlop mellett egy sitthalom állt. Az oszlopok nincsenek lefestve, és az ígért számokat sem festették rájuk - ezzel nyilván ellenőrizhető lett volna, hogy darabszámra minden oszlop a helyén van-e. Végül aztán megegyeztek, és a község fizetett. Ha már ott volt az áram az utcán, onnan már könnyebb volt bevezetni a lakásokba is. De akkoriban az ügyfelek nem az áramszolgáltatóval szerződtek ám, hanem a községgel. A rendkívül bonyolult szerződés szabályozta a település által továbbosztott áram fogyasztásának árát, mely attól függött, hogy világításra, háztartási gépek üzemeltetésére vagy motor hajtására (értsd: villanymotor) használták-e.

reformatus_imahaz_varga_istvan.jpgA Régi Fóti úti református imaház képe egyetlen okból kerül ide: az előtte légvezetéken lógó közvilágítási lámpa miatt. Ilyen alkalmatosságok szórták be (gyenge) fényükkel Rákospalota utcáit.

Nem volt ám olcsó mulatság az elektromos áramot magánszemélyként használni. Egy 1931-es árjegyzék szerint a mérőberendezésért, azaz a villanyóráért havonta egy pengőt kell fizetni, a villanyáram kilowattóránként -  évi 48 kW-ig - 65 fillér, 48 kW fölött már csak 20 fillér. A motorhajtásra használt áramdíj teljesen eltérő volt. Nem túl pontos, de nagyságrendileg stimmel, hogy a pengőt 1000 forinttal számoljuk, a fillért pedig tízzel felszorozva konvertáljuk át forinttá. Tehát 1931-ben kb. 650 mai forint volt egy kiloWattnyi áram, a mérőóráért pedig havonta egy mai ezrest kellett fizetni. A mai áramár - az Elmű honlapja alapján  - a rendszerhasználati díjjal együtt is csak 20-40 forint/kW körül van.

Tulajdonképpen a közvilágítás és általában a villanyvilágítás rákospalotai megjelenése, vagyis 1912 óta állandó viták voltak a község és a szolgáltató között. A község mindig drágállta a szolgáltatást, és elégedetlen volt a közvilágítással. A közvilágítással kapcsolatos hivatalos levelezés szókincsének kimaradhatatlan szavai voltak a hunyorgó, halovány, botladozni. Számos hibabejelentést adott le a község, és ezek javítását állandóan számonkérte, reklamálta. Felemlegette, hogy egyes lámpák hónapokig nem világítanak, mások hol adnak fényt, hol nem. Problémát okozott az is, amikor a szolgáltató az 1920-as években közvetlenül az ügyfelekkel akart szerződni, hiszen veszni látszott a Palotával kötött szerződésből fakadó nagybani továbbértékesítésből fakadó anyagi előny. Palota állandóan fölhánytorgatta, hogy a Phöbus a befektetéseket a város és a magánszemélyek pénzén eszközli - értsd: a hálózat kiépítését ki kellett fizetnie a megrendelőnek -, ám a bevétel egyedül az övé, az áramdíj pedig igen magas.

aramszamla_1935_b_800.jpgA Phöbus 1935-ös áramszámlájának hátoldala árakkal és szigorú felhasználási feltételekkel (a képre kattintva a számla mérete megnő és olvasható lesz)

De a Phöbusnak is volt mit a palotaiak szemére hánynia: a gyerekek a közvilágítási lámpákat csúzlival lődözték, valóságos versengés alakult ki, hogy eltalálják a lámpákat. Szintén a szolgáltató nehezményezte, hogy papírsárkány eregetése közben a vezetékekhez érő, és azokat összeszorító madzag rendszeresen zárlatot okoz. Általában sok a rongálás, a házilagos átalakítás, Rákospalota is jobban vigyázhatna az elektromos hálózatra és a közvilágítás berendezéseire.

A viták - különösen az áramdíj miattiak - odáig fajultak, hogy Rákospalota az 1930-as években számonkérte a szolgáltatótól: valójában mit fizettet meg a településsel? A Phöbus által hivatkozott költségtételeket Palota olyan módon akarta ellenőrizni, hogy a képviselő-testület egy bizottságot állított fel, melynek feladata lett volna a Phöbus újpesti székhelyét felkeresni és összeszámolni az ott dolgozó alkalmazottak számát, mivel a szolgáltató nem küldte meg a kért adatokat.

kozvilagitasi_naptar_felirattal.jpgRákospalota nagyközség közvilágítási naptára 1912-ből. A napkelte és napnyugta időpontjaihoz igazodva működtették a közvilágítást (forrás: Budapest Főváros Levéltára)

A viták ellenére megállíthatatlanul terjedt az elektromos áram használata. Ahol lett közvilágítás, ott már a lakásokba is bevezethették a delejt. A Kovácsy-telepre 1926 december 13-án vezették be a közvilágítást, a Pótlék-dűlőn pedig 1927 február 1-ján gyúltak fel először az utcai lámpák. A penetráció lehetővé tette, hogy a Phöbus 1928-ban magánszemélyek számára eltörölte a hálózatépítési díjat, vagyis már nem kellett a kiépítés költségét megfizetni (persze, hiszen addigra nagyjából kiépült a településen a hálózat gerince...) A számtalan vitának, Palota nyomásának pedig végül az lett az eredménye, hogy a Phöbus 1931-ben 1200 lámpáig ingyenessé tette a közvilágításhoz adott áramot.

Azt tehát tudjuk, hogy a közvilágítás 1912-ben 1000 lámpással kezdődött, 1931-ben már biztosan több volt, mint 1200, hiszen annyinak az ingyenességét garantálta a Phöbus. A következő adat 1964-ből van: 4000 utcai lámpa működik az egész XV. kerületben, zömük 60 vagy 100 Wattos égőkkel - volt is panasz a sötétségre. A BDK (Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.) 2015-ös tájékoztatása szerint ma 8079 lámpatest világít közterületen, 36, 50, 70, 100, 150, 250 Wattos teljesítménnyel.

Összességében a Phöbus a korszak (1912-1945) egyik fontos, meghatározó cége volt a község, majd város életében. Megítélését valahogy úgy lehetne érzékeltetni, mint ma a BKV-ét: megkerülhetetlen vállalat, aminek használjuk szolgáltatásait, de a vállalat nevét inkább keserűen vagy dühöngve mondjuk ki, mint áradozva.

 facebook_kovetes.jpg

Források:

Budapest Főváros Levéltára V.572.d 12. kisdoboz
Buza Péter: Palotai tegnapok (Csokonai Művelődési Ház 1995)
Járosi Márton, Varga István (szerk.): A Budapesti Hőerőmű Vállalat történetéből (BHV, Budapest 1990)
Budapest áramellátásának története 1893-1933 (Budapest Székesfőváros, 1934)

Szólj hozzá!

Címkék: történelem közvilágítás közművek 1912 Rákospalota Phöbus Villamossági Vállalat


A bejegyzés trackback címe:

https://bpxv.blog.hu/api/trackback/id/tr818146570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.