Budapest, XV. kerületi blog

Először is boldog új évet! Másodszor: ma 65 éve, 1950. január 1-jén jött létre Nagy-Budapest, s lett része a fővárosnak Rákospalota és Pestújhely is. A kettő együtt alkotja a XV. kerületet. De miért épp XV. (arab számmal 15.) a kerületünk sorszáma? És hogy lehet, hogy mellettünk Újpest a IV., míg másik szomszédunk, Rákosszentmihály a XVI. számot kapta? A válasz se nem túl logikus, se nem túl bonyolult, ám kicsit be kell ásnunk magunkat a mai Budapest kialakulásának történetébe.

1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésével létrehozták Budapestet, azonban ez nem azt jelentette, hogy a város csak három kerületből állt. Választókörzetekben gondolkodtak az egységesített főváros megálmodói, s ezeket a körzeteket igyekeztek közel azonos lélekszámú területeken kialakítani. Ma már különös, távoli érdekességnek tűnik, de akkoriban sokat kellett sakkozni a városrészekkel: a Margitszigetet először Óbudához (III. kerület) akarták csatolni, később került Lipótvároshoz (V. kerület). Kőbányát az első elképzelések alapján hol Józsefvároshoz (VIII.), hol Ferencvároshoz (IX.) akarták passzintani, míg végül kitalálták, hogy legyen inkább egy önálló X. kerület is.

1873-ban már adottak voltak egyes városrészek is (Józsefváros, Terézváros stb.), a ma ismert kerületek alapjai tehát akkor alakultak ki, amikor az első helyhatósági választáshoz létrehozták a választókerületeket. Számos lakatlan, vagy csak részben lakott külterületet (Kelenföld, Kőbánya külterülete, Lőportár-dűlő stb.) is az újonnan létrehozott városhoz csatoltak. A választókerületeket ekkor kezdték római számokkal jelölni, s ezt a hagyományt a mai napig őrizzük, a helyesírási szabályok szerint is így kell írni, nem pedig arab számmal. Nézzük meg mindezt egy 1885-ben kiadott térképen:

Budapest 1885-ös közigazgatási felosztása

A történetünk szempontjából fontos eltérés, hogy akkoriban a Belváros - vagyis a mai Vámház, Múzeum, Károly körutak, a Deák Ferenc utca és a Duna által határolt terület IV., az ettől északra elterülő Lipótváros pedig az V. kerület lett, vagyis a ma V. kerületként ismert kerület két részből állt. A Lipótváros egyébként akkor nem ért véget a mai Szent István, akkor Lipót körútnál (ahol ma az V. és XIII. kerületek határvonala húzódik), hanem északra továbbhúzódott a Váci út és a Duna által határolt területen Újpestig, ami akkor önálló település volt, vagyis vidék. A másik érdekesség, hogy 1873-ban még Erzsébetváros sem létezett, a VI. és a VII. kerületeket egyaránt Terézvárosnak hívták, Erzsébet neve majd csak 1883-ban bukkan fel, a királyné iránt érzett tisztelet egyik megnyilvánulásaként.

Bár nem tartozik szorosan a témához, de érdemes felfigyelni arra, hogy a Budát alkotó három kerület (I., II., III.) igencsak más beosztású volt, mint manapság. A II. kerület egészen vékony sáv volt, a mai Szilágyi Erzsébet fasor és a Törökvészi út mentén húzódott a határa. Ami ettől délre húzódott egészen Budafokig, beleértve Kelenföldet és Lágymányost is, az volt az I., ami északra terült el, az mind a III. kerületet alkotta. Már itt látható, hogy a kerületszámokat praktikusan, az óramutató járásával megegyezően jelölték ki: a bal alsó (dél-nyugati) kerület volt az I. kerület, a középen elhelyezkedő Belváros és Lipótváros a IV., V. a többi pedig körben emelkedő számsorrendben következik, egészen a X. kerületig (Kőbánya), amit az alakuló főváros csak némi hezitálás után tett önálló kerületté.

Ez a választókerületekre épülő közigazgatási beosztás maradt érvényben cirka 60 éven át. Azonban épp ez a hatvan év volt az, amikor a város robbanásszerű fejlődésen ment keresztül. A lakosság száma 1870-ben alig 300 ezer volt, 1930-ban azonban már meghaladta az egymilliót, ami 250 százalékos növekedést jelent! A beépített terület egyre nőtt, az addig csak dűlőként, szántóként, ilyen-olyan földrajzi névvel illetett lakatlan területek lassan városrésszé alakultak. Az alapításkori közigazgatási-választókerületi beosztás hamar gátja lett a fejlődésnek, hiszen a kerületek között a lakosságszámban és fejlettségben egyaránt aránytalanságok, torzulások mutatkoztak.

Budapest kerületi beosztása 1930-ban (forrás:M. Kir. Állami Térképészet, 1931. egykor.hu)

1930-ban tehát további öt kerületet alakított ki a városvezetés - legalábbis elvben. Ekkor született a XI. (akkor: Szent Imre-város, ma Albertfalva, Lágymányos, Kelenföld), a XII. (akkor: Mátyás király város, ma a budai hegyvidék), a XIII., de csak a mai Dráva utcától északra elterülő vidék (akkor: Magdolnaváros, ma: Angyalföld) és a XIV. kerület (Zugló). A római számos jelzést, mint hagyományt megtartotta a városvezetés, és a számozáskor ugyanazt az elvet követte, mint elődjeik 1873-ban: dél-nyugatról az óramutató járásával megegyezően számozta az új kerületeket. Így kerülhetett az I. kerület alá a XI., mellé pedig a XII., és így lett az V. (Lipótváros) fölött a XIII., az addig Terézvároshoz és Erzsébetvároshoz tartozó Zugló (pontosabban Szugló) pedig a XIV. kerület. Ekkor még a város határai nem változtak, vagyis a rendelkezésre álló terület ugyanakkora (194,44 km2) volt, csak annak közigazgatási felosztása módosult (csekély változást jelentett a budakeszi erdő, budaörsi repülőtér és a csepeli szabadkikötő fővároshoz csatolása az 1930-as években).

Egy Nagy-Budapest-terv - érdemes belenagyítani a részletekért!

1950 előtt számos terv született Nagy-Budapest létrehozására, és ezekben sokféle közigazgatási felosztás is felbukkant. Korábban már olvashattatok arról, hogy az egyik terv szerint Rákospalota a 32., Pestújhely pedig a 27. kerület lett volna, de ez csak egy - bár a fenti térképpel szépen dokumentált - elképzelés volt a sok közül. Több terv is úgy számolt, hogy Újpestet, Rákospalotát és Pestújhelyet egy kerületbe vonja, az ún. Szendy-terv (Szendy Károly javaslata) szerint például XVI. kerületként Pestújhely, Rákospalota, Szigetmonostor és Újpest alkotott volna egy kerületet.

1950-ben létrehozták Nagy-Budapestet. Máig vitákra ad okot a nagyváros létrejöttének levezénylése, a háttérben kimutatható politikai szándék, de kétségtelen tény, hogy félszáz éves álom vált valóra, hiszen szakmai Nagy-Budapest-tervek a századforduló óta születtek, megvalósításuk azonban a megyei-városi érdekellentétek, háborúk, forradalmak közepette kudarcba fúlt. 1950-ben egyesítették a IV. és V. kerületeket Belváros-Lipótváros néven, így a IV-es szám mondhatni felszabadult. Az új közigazgatási struktúra kialakítói azonban szakítva a korábbi gyakorlattal, nem a dél-nyugati régióban kezdték az újonnan létrehozott kerületek számozását - ebben az esetben Budafok-Nagytétény lett volna a IV. kerület -, hanem az óra 12-es számjegyénél, vagyis épp a Duna vonalában.

Egy lehetséges közigazgatási terv 1949 októberéből: Újpest a XII., a mai Hegyvidék a IV. kerület, de Rákospalota-Pestújhely itt is a XV. (forrás: Források Budapest történetéhez, 1945-1950. Források Budapest múltjából 4. 1973.)

Így lett Újpest a főváros IV. kerülete (vagyis az összevont Lipót- és Belvárosból az utóbbi sorszámát örökölte), az óramutató járásának megfelelő szomszédos kerület - Rákospalota és Pestújhely - pedig az 1930-ban XIV.-nél befejezett számozástól kezdődő jelölést kapott: XV. lett. Innen tovább emelkednek a számok ahogy a mutató jár: a XVI. lett Rákosszentmihály, Cinkota, Mátyásföld, a XVII. a mai Rákosmente stb. Érdekesség, hogy volt olyan elképzelés (lásd a fenti képet), ami az akkor már létező XII. kerületnek szánta volna a IV.-es számot, vagyis a ma Hegyvidékként ismert kerület lett volna a IV., Újpest pedig a XII. Ennek az lett volna az értelme, hogy a budai oldalon egymás mellett helyezkedett volna el az I., II., III. és a IV. kerület. Valószínűleg azért vetették el az ötletet, mert a XI. és a XXII. kerületek egyébként is borították ezt a fajta logikát.

Az 1950-es Nagy-Budapest létrehozását követően csak a rendszerváltás hozott jelentős közigazgatási változást: a XX. kerület egyik alkotóeleme, Soroksár lakói szavaztak úgy, hogy elszakadnak Pesterzsébettől. Így jött létre Budapest XXIII. kerülete, ami - egyelőre - a legmagasabb sorszámot viseli.

A mai (2001-es) XV. kerület egy térképen

Mint látható, Budapest közigazgatási felosztására - ezen belül a kerületek számozására - több koncepció is létezett. Hogy melyik időszakban melyik változatot fogadták el, az az adott korszak politikai erőviszonyaitól, a koncepciót jegyzők szakmai-politikai kapcsolataitól függött. Mondhatni: az, hogy kerületünk a XV. számot kapta valójában véletlen volt: a többféle logikus koncepcióból épp ez lett a befutó.

Források:

Források Budapest történetéhez, 1945-1950. Források Budapest múltjából 4. (Budapest, 1973)
Dr. Gárdonyi Albert: A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Korabeli térképek, közigazgatási felosztási koncepciók

Ajánlott cikkek:

Inforádió: Kesze-kusza kerületszámok 2006. január 27.
Wenszky Nóra: Az eltűnt Szugló nyomában Nyest, 2014. november 27.