Kapcsolat

palotabarat a gmailen, és XV. kerületi blog a Facebookon.

2014.07.06. 11:23 Rátonyi Gábor Tamás

Liebster Award-díjat kapott a blog - két helyről is

liebster.jpg

Borzasztóan röstellem, de már a második Liebster Award elismerést kaptam, mire megmozdult a kezem, hogy írjak róla. Ezt a díjat blogok szerkesztői adják egymásnak, amolyan belterjesen terjedő, egymásra-egymást figyelemfelhívó-elismerő jelleggel. A díj vírus módjára szaporodva terjed az interneten, az elismerésen kívül más nem jár vele - legfeljebb egy rózsaszín plecsni, ami a díjat jelképezi - itt látható baloldalon.

 

Az első Liebstert még májusban kaptam a Netfolk blog szerkesztőjétől. A népművészettel, hagyományokkal foglalkozó blog épp azt a tematikát viszi, amivel nekem is többet kellene foglalkoznom a blogomban.

Netfolk blog

Erzsébettel, a blog szerzőjével akkoriban váltottam is levelet, és írtam neki, hogy egyelőre nem tudok mit kezdeni a díjjal - a személyes gesztust nagyon sokra tartom, de hogy ez a virál módjára terjedő Liebster Award ér-e valamit, azt nem tudtam eldönteni.

Tegnap kaptam meg másodízben, ezúttal a Timelord blog szerzőjének jutottam eszébe. Frisnyák Zsuzsa közlekedéstörténész a kutatómunkája során előkerülő régi képek, cikkek alapján utaztat a múltba. Mint blogjában ő maga fogalmaz életképekkel a múltunkból, humoros, fájdalmas, kínos és szerethető apróságokkal foglalkozik.

Timelord blog

Szóval ezt a díjat bloggerek adják egymásnak. Van benne egyfelől valami kedves gesztus, hogy önzetlen módon felhívja a figyelmet az egyik blog szerkesztője a másik blogra, és van benne elismerés is, hiszen egy kiemelt posztot kap a díjazott. Ugyanakkor persze mivel nem áll a díj mögött semmiféle bizottság, amely ilyen-olyan szakmai szempontok szerint rangsorolná a blogokat, tulajdonképpen csak egy - talán pillanatnyi - benyomás alapján születik meg a díj továbbadásának elhatározása.

Mivel a díjat tovább kell adni, meglehetősen gyorsan terjed a neten, én úgy saccolom, hogy cirka egy-két év, és a magyar blogoszféra minden résztvevője Liebster Awardos lesz - így persze mint "díj", kétes értékű. A dolog annyiban szép, hogy a blogszerkesztés (olvasás-kutatás-írás) néha fáradságos és nem mindig hálás munkáját az olvasók visszajelzésén túl egy hasonló cipőben járó, a háttérmunkát jól ismerő személy is elismeri. A díjhoz jár egy kérdéssor is, amit meg kell válaszolni és tovább kell kérdezni a következő díjazott blog szerkesztőjétől.

Az általam választott blog, amelyiknek a díjat szívesen továbbadom, az a

Városliget blog
(alcíme: Ujjé a Ligetben!)

amely ugyan mostanában ritkábban frissül, mint szeretném, de talán ez az elismerés is orientáló hatású lesz. A Városliget blog - nem nehéz kitalálni - a lizséről szól, de olyan részletgazdagon és oly sok érdekességet, nem, vagy kevésbé ismert apróságot bemutatva, hogy engem elbűvölt. Jómagam nem lakom messze a Ligettől, de a blog ébresztett rá arra, hogy mennyire keveset tudok róla.

 És akkor igyekszem megválaszolni a még májusban, a Netfolk szerkesztőjétől kapott kérdéseket:

  • Miért és mióta írsz?

Tulajdonképpen az első írásom még 1997-ben jelent meg a Népszabadságban, szóval régóta írok, de ezt a blogot csak 2012-ben indítottam. Mindig is Budapest története állt az érdeklődésem középpontjában, de korábban újságíróként távközléssel foglalkoztam, a Budapest érdeklődés mindig másodállás, vagy műkedvelés volt nálam (a blog esetében nyilván az utóbbi).

  • Honnan ered a blogod neve és mit jelent?

A név (Bp. XV.) bár elég esetlennek és hivatalosnak tűnik, elég tudatos választás volt, hiszen nincs kizárólagosság a kerületet alkotó városrészek iránti érdeklődésemben. A blog éppúgy szól Pestújhelyről, Újpalotáról, mint Rákospalotáról, sőt, Istvántelekről, Káposztásmegyerről, mint a Palotát alkotó régi városrészekről. Ezért nem tudtam "Palota-blogot" indítani, hiszen az a név nem utalt volna Istvántelekre, Pestújhelyre stb.

  • Miért jó blogolni? Mit jelent a számodra?

Nagyon hiszek abban, hogy az egyetemes kultúrkincs szép apránként kerüljön fel az internetre. Én magam rendszeresen járok könyvtárba, levéltárba, nagyon büszke vagyok az itthoni tengernyi könyvemre, de tudom, hogy mára egész generációk nőttek fel, akiknek ha kérdésük van, természetesebb mozdulat a számítógép egeréhez nyúlni, mint leemelni egy lexikont a könyvespolcról. Ezért azt szeretném, ha a mai XV. kerületről minél több adat, információ, történet felkerülne az internetre. Ezért indítottam a blogot.

  • Az életedbe hogyan illeszted bele a blogolást? Mennyire kapcsolódnak a témáid a napi rutinodhoz?

Ma már fizikai munkát végzek főállásban, tehát nem kapcsolódik sehogy. Ledolgozom a 8-10 órát a munkahelyemen úgy, hogy nem nagyon foglalkozom a bloggal. A lekötetlen szellemi kapacitásomat fordítom szabadidőmben a blogra.

  • Mit gondolsz a Liebster díjról?

Nagyjábó la fentiekben megválaszoltam: kedves személyes gesztus, de mivel előbb-utóbb minden blog liebsteres lesz, nagy jelentőséget nem tulajdonítok neki.

  • Ha bárhol élhetnél a világon, hol élnél?

Sosem gondolkoztam Budapesten kívüli életben (bár nyilván vannak jó helyek még a világban, jártam is egy-kettőben).

  • Ha tudnál utazni az időben, mikor élnél? Melyik korszak vonz leginkább?

Talán a z 1914-1945 közötti időszak. Ekkor változott a világ a legnagyobbat, érdekes lett volna szemtanújának lenni forradalmaknak és ellenforradalmaknak, ideológiák kivirágzásának és elbukásának, a társadalom jelentős átalakulásának.

  • Ha akad 30 perc szabad időd, mivel ütöd el?

Biztos, hogy valami helytörténeti dologgal bíbelődnék.

  • Mi álmaid munkája?

Több mint 30 munkahelyem volt, sok mindent kipróbáltam. Ha lenne szakirányú diplomám, ma már valószínűleg levéltáros lennék, rengeteg izgalmas irat van a levéltárakban, jórészt feldolgozatlanul. A jelenlegi helyzetben viszont egy ideje azon töprengek, hogy tűzoltó még sosem voltam...

  • Szálloda vagy kemping?

Szálloda. 40 fölött az ember már punnyadékony.

És akkor néhány kérdés a Városliget blog szerzőjéhez (amiket csak akkor válaszolj meg, ha van kedved hozzá):

  • Mi volt az a gondolat, ami miatt a blog elindítása mellett döntöttél?
  • Mennyi időt szánsz egy-egy bejegyzés megírására?
  • Melyik visszajelzésnek örültél a leginkább?
  • Milyen jövőképed van a blogoddal kapcsolatban?
  • Írsz még máshova is? (blog, újság, könyv stb.)
  • Milyen blogokat olvasol rendszeresen?
  • Mikor jártál utoljára a Városligetben? :)

2 komment

Címkék: szolgálati közlemény liebster award


A bejegyzés trackback címe:

https://bpxv.blog.hu/api/trackback/id/tr966477107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gratulalok! Igazan erdemli meg az elismerest ez a blog. Palotai vagyok, es roppant erdekes beleovasni a kerulet tortenelmebe!
süti beállítások módosítása