![]() |
Az épületek védettsége után közterületek neveinek védelmével is foglalkozott a kerületi közgyűlés még szeptemberben. Némi vita után 22 XV. kerületi utca nevét javasolják védetté tenni (a lista a cikk alján található), vagyis ezeket - ha a Fővárosi Közgyűlés is rábólint - nem lehet később megváltoztatni.
Új utcanévvédelmi rendelet meghozatalát tervezi a Fővárosi Önkormányzat 2013-tól. A korábbi, a Fővárosi Tanács által 1989-ben hozott rendeletet, valamint számos, még az 1960-as években hozott tanácsi határozatot felváltó új jogszabály szerint a védett utcaneveket nem lehet megváltoztatni (a régi rendeletnek is ez volt a lényege). A főváros előzetesen körkérdést intézett a kerületekhez, hogy mely közterületek neveit szeretnék védeni, ezért került szóba nálunk is a közgyűlésen.
Korábban két védett utcanév volt a XV. kerületben, a Régi Fóti út és a Pestújhelyi út. A képviselőtestület úgy határozott, hogy ezen a két közterületen kívül hat személyről elnevezett utca, hat, a MÁV-telepen található, vasúthoz kapcsolódó utcanév és nyolc újpalotai utcanév védettségét kezdeményezi, összesen tehát 22 védett utcanév lesz a kerületben, melyeket később sem lehet megváltoztatni.
Védett telep, védett utcanév. Vadromantikus idill a MÁV-telepen.
A képviselőtestületi vita során felmerült, hogy az 1849-es aradi vértanúkról elnevezett közterületeket is védeni kellene. Ám a XV. kerületben nincs mind a 13 vértanúról utca elnevezve. Nincs utcája Knezich Károly, Schweidel József és Lahner György tábornokoknak, sem Lázár Vilmos ezredesnek. A fővárosban egyedül a szomszédos IV. kerület az, ahol valamennyi vértanúnak saját utcaneve van. Abban tehát nincs különlegesség, hogy a XV. kerületben (is) elneveztek néhány utcát az aradi vértanúk némelyikéről. A vita során szóba került a kerület egyik legrégebbi közterülete, a Kossuth utca neve is, ám védelmet végül ez sem kapott.
A polgármester szerint azok az utcanevek érdemesek védelemre, amelyek a helyi identitást erősítik. Ezért kerültek a javaslatba az 1850 előtti dűlőnevekről, vasutas szakmákról és a városrészek történelméhez kapcsolódó személyekről elnevezett utcák. Ez a határozat azonban csak egy javaslat. Arról, hogy végül mely utcanevek lesznek ténylegesen védettek, a Fővárosi Közgyűlés dönt majd.
Kettős iránymutatás a Páskomliget utcában. Védett lett a név.
Hogy az új fővárosi rendelet pontosan hogy szól majd, még nem tudni. A korábbi - ma még hatályban lévő - rendelet háromféle védelmet ismer: az egyedi védett kategória azt jelenti, hogy olyan nevű közterület Budapesten csak egy lehet - ilyen nálunk a Régi Fóti út. A többes védett kategóriába azok az utcanevek tartoznak, amelyekből lehet több is a fővárosban, de közülük csak egy élvez védelmet. Volt egy különleges kategória is, az ún. meg nem változtatható, melybe azok az utcanevek tartoznak, melyek ugyan nem védettek, de megváltoztatni őket nem lehet (hogy ez utóbbinak mi az értelme, pontosan nem értem magam sem: a védettség már eleve azt jelenti, hogy az utcanév nem változtatható meg).
Az új rendelettervezet a három kategóriát egységesítené, bár hogy miként, azt ma még pontosan nem tudni. Jellemző a tanácstalanságra, hogy a kerületekhez intézett körkérdés kapcsán született határozatok közül van, amelyik tippelget, miként értelmezhető a rendelet, és csak olyan utcaneveket javasol védelemre, amelyek kizárólag az adott kerületben találhatók. Az egyes kerületek különböző vehemenciával vetették bele magukat a védelemre javasolt utcanevek összegyűjtésébe: a szomszédos XVI. kerület 16, a XVII. kerület 17, a VIII. kerület 31, a XXII. kerület 56 utca nevét javasolta védelemre, a XVIII. kerületben viszont több mint száz közterület nevét védenék, sőt, egy javaslat nemes egyszerűséggel amellett foglal állást, hogy legyen védett a kerület összes utcaneve.
Megkopott ugyan az alapító neve, de védett lett.
A XV. kerületi javaslat érdekessége hogy ősi, eredeti utcanév nincs a listában (kivéve persze az újpalotaiak, amelyek a lakótelep építésével egyidősek). Nem kapott védettséget a Kossuth utca (bár azt "csak" 1893 óta nevezik így, korábban Pataksor volt), sem az a nagyon kevés utcanév, melyek még sosem változtak meg. Ilyen például a pestújhelyi Madách és Neptun utca, a rákospalotai Kisfaludy vagy Jókai utca, illetve Kert köz stb. Kevés ilyen utca van már a kerületben, nálunk is érvényesült a nagy Budapesti tendencia: minden utca neve átlagosan már legalább kétszer megváltozott.
Különösen érdekesek a vasutastelepi utcanevek: a lenti táblázatból is kiderül, hogy valamennyi vasutasszakmával összefüggő utcanév 1954-es kreálmány, míg a telep eredeti, 1905 körül adott utcanevei nem válnak majd védetté: a Szent korona útja, valamint az Alkotmány és Wesselényi utcák egyike sem került be a javaslatba.
A lenti listában összegyűjtöttem a védelemre javasolt neveket, az elnevezés időpontját, korábbi neveiket és a névadási dátumokat. Az adatok zöme Buza Péter többször idézett kismonográfiáinak utcanévgyűjteményéből származik. Az újpalotai utcanevek mindegyikéhez nagyvonalúan 1969-et írtam, akkor hívták létre azt a bizottságot, mely javaslatokat tehetett az új városrész utcaneveire (lásd a lentebb belinkelt cikkben a névadási eredettörténetet). Az első lakó 1971-ben költözött be, s a lakóépületek 1974-re lettek készen, így az utcanevek köztudatba kerülése ezalatt az öt év alatt zajlott le. ez Az újpalotai utcanevek eredetéről, magyarázatáról korábban már írtam néhány sort.
A védelemre javasolt utcanevek
Azokat az utcaneveket, amelyekről már volt szó a blogban, a megfelelő cikkhez linkeltem.
utcanév | elnevezés éve | korábbi név (elnevezés dátuma) |
Beller Imre utca | 1930-as évek | Imre utca (1902) |
Benkő István utca | 1920-as évek | Szilágyi sor |
Bezsilla Nándor utca | 1920, 1991 | Mosolygó Antal utca (1953), Nándor /Nádor/ utca 1898 |
Cserba Elemér út | 1991 | Czabán Samu út (1954), Köztemető utca (1946), Horthy István utca (1944), Temető út (1929) |
Hartyán köz | 1969 | |
Kazán utca | 1954 | Homok utca (1910-es évek) |
Kovácsi Kálmán tér | 1930-as évek | |
Kőrakás park | 1969 | |
Mozdonyfűtő utca | 1954 | Német utca (1910-es évek),Katona József utca (1949) |
Mozdonyvezető utca | 1954 | Honvéd utca |
Nádastó park | 1969 | |
Nádastó utca | 1969 | |
Nyírpalota út | 1991 | Hevesi Gyula út (1970) |
Páskom park | 1969 | |
Páskomliget utca | 1969 | |
Pestújhelyi út | 1953 | Budapest sugárút (1898), gróf Andrássy Gyula út (1910), Somogyi Béla utca (1945) |
Régi Fóti út | 1954 | Fóti út |
Sárfű utca | 1969 | |
Szücs István utca | 1915 | László utca |
Vasutasház utca | 1954 | Lengyel utca |
Vasutaskert utca | 1954 | Bosnyák utca |
Vasutastelep utca | 1954 | Szabadság utca (1929) |
A következő cikkben a városrészekről, azok határairól lesz szó. A múltkor ígért, a kerülethez kötődő személyekről szóló cikksorozat első epizódja pedig majd ezt követően jelenik meg. |
Források:
Buza Péter: Pestújhely emlékkönyve Rákospalotai Múzeum 1997)
Buza Péter: Palotai tegnapok (Csokonai Művelődési Ház Budapest, 1995)
Kerületi képviselőtestületi ülések jegyzőkönyvei, határozati javaslatai
Újpest.hu: Október 6. - Nemzeti emlékezetünk (2011.10.06)
Bp18.hu: Védik az utcaneveket (2012. október 19.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bloggerman77 2012.10.27. 06:06:57
(Tóth István Palota legendás bírája, aki 40 évig volt községi bíró, Palota jobbágyfaluból várossá fejlődése az ő hivatali évtizedei alatt történt)
mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2012.10.30. 13:21:37
Ellenben így megmaradnak olyan dolgok az utcanevek révén a köztudatban, mint a Páskomliget amiről a mai fiatalok utcanév híján azt sem tudnák hogy létező szó.
Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2012.10.30. 13:41:37
Egyébként jobban zavar pl. hogy nem őrzi közterületnév a régvolt települések nevét (a Nyírpalotát kivéve, de az meg milyen nyakatekert már). Nincs Regtelek, nincs Párdi, és sok dűlőnév is eltűnt (függetlenül attól, hogy valóban az Újpalotai utcák megőriztek néhányat).
Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2012.10.30. 13:42:59
+1. 2012.11.01. 11:48:29
maximálisan egyetértek
Hajós. 2012.11.14. 13:39:10
aMegmondóEmber 2017.07.11. 23:32:09