Kapcsolat

palotabarat a gmailen, és XV. kerületi blog a Facebookon.

2015.12.11. 21:24 Rátonyi Gábor Tamás

Így jutsz hozzá a XV. kerület helytörténeti folyóiratához

Már kapható, sőt, elő is fizethető Rákospalota, Pestújhely és Újpalota helytörténeti folyóirata, a negyedévente megjelenő Helyem házam palotám. Minden, amit a folyóiratról tudni lehet, vagyis ez itt a reklám helye!

 

Más fórumokon már talán értesültetek róla, hogy 2015. november 20-án megjelent a XV. kerület helytörténeti folyóiratának, a Helyem házam palotámnak az első száma. A lap negyedévente jelenik majd meg, tehát 2016-ban februárban, májusban, augusztusban és novemberben.Az első lap címlapja és tartalomjegyzéke a lenti képen látható, olvasható:

hhp20151.jpgA Helyem Házam Palotám 2015 novemberi első számának címoldala és tartalomjegyzéke (kattintásra megnő)

A lap akkor marad fenn hosszú távon, ha minél többen megvásárolják.

A Helyem Házam Palotám megvásárolható:

A lap példányonkénti ára: 400 forint.

Csokonai Művelődési és Sportközpont:  Rákospalota, Eötvös u. 64-66.
Dokumentumtár és Információs Központ: Rákospalota, Bocskai utca 74-78.
Rákospalotai Múzeum: Pestújhely, Pestújhelyi út 81.
Újpalotai Szabadidő Központ (USZIK), Újpalota, Zsókavár u. 2

A lap az intézmények nyitvatartási idejében vásárolható meg, erről érdemes tájékozódni a honlapjukon!

A Helyem házam palotám előfizethető:

A lap éves előfizetési díja: 1600 forint.

Előfizetni akár magadnak, akár valakinek ajándékba oly módon tudsz, hogy levelet írsz a múzeum hhp@rakospalotaimuzeum.hu címére, amiben megírod annak a nevét és címét, akinek előfizeted a lapot, megírod annak a nevét és címét, akinek elküldjék a számlát (ha a kettő ugyanaz, akkor értelemszerűen csak egyszer kell leírni), és a lap 2016-os előfizetési díját - 1600 forintot - átutalod a Csokonai bankszámlaszámára, ide:

Csokonai Művelődési és Sportközpont: 11784009-15831251-00000000

A közleményben szerepeljen a "HHP 2017" szöveg, különben a befizetést nem tudják azonosítani. Ha az átutaló és az előfizető neve nem egyezik, akkor az előfizető nevét is érdemes feltüntetni a közleményben. Például ha téged Tóth Istvánnak hívnak, és Fehér Virágnak szeretnéd előfizetni a lapot, akkor ezt írd be a közlemény rovatba: "HHP 2017 Fehér Virág". Az átutalás mellett ne felejts el e-mailt is írni a múzeumnak az adatokkal!

Személyesen is elő lehet fizetni a Rákospalotai Múzeumban illetve a Dokumentumtár és Információs Központban (azok nyitvatartási idejében).

Ha van olyan barátod, családtagod, akiről tudod, hogy érdekli a kerület múltja, érdemes meglepni egy ajándék előfizetéssel.

Internetes változat:

Csak a távlati terveink közt szerepel internetes változat indítása, ahol majd jelentős késleltetéssel jelennek meg a cikkek. Erről majd később születik döntés.

Fővárosi helytörténeti folyóiratok:

Érdemes büszkének lenni erre a folyóiratra, mert tudomásom szerint a fővárosban mindössze három olyan periodika jelenik meg, amely egy-egy kerület vagy városrész életéről csak helytörténeti tematikájú írásokat közöl. Az Újpesti Helytörténeti Értesítő 1994 óta jelenik meg szintén negyedévenként (internetes változata itt elérhető), a Herminamező polgári köre pedig a tagjai számára ad ki a XIV. kerület egészéről szóló helytörténeti kiadványt (ha jól tudom évente egyszer jelenik meg, inkább könyv, mint folyóirat jellegű).

Természetesen valamennyi helyi önkormányzati lap közöl történeti cikkeket, de olyan folyóirat, ami csak ezzel a témával foglalkozik, csak itt Észak-Pesten jelenik meg.

Szeressétek, olvassátok, terjesszétek!

1 komment

Címkék: sajtó szolgálati közlemény Helyem házam palotám


A bejegyzés trackback címe:

https://bpxv.blog.hu/api/trackback/id/tr658155266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Itt nőttem fel. Imádom Rákospalotát.
süti beállítások módosítása