Kapcsolat

palotabarat a gmailen, és XV. kerületi blog a Facebookon.

2012.11.12. 12:19 Rátonyi Gábor Tamás

A 25-ös busz rövid története

 

buszkicsi.jpg

Apránként valamennyi tömegközlekedési vonal bemutatását szeretném, de a 25-össel kezdem. Nem csak azért, mert ez a két legrégebben a kerületben közlekedő buszjárat egyike - melynek a viszonylatszáma sem változott meg - hanem személyes okokból is. A bevezetőben említettem, hogy sok évig utazgattam a kerületen keresztül, s ezeknek az utaknak a jórésze a 25-össel történt. Számomra is régi ismerős tehát ez a buszjárat.

 

A kerület tömegközlekedésében nagyjából a gazdasági világválságig a villamos- és HÉV-közlekedés volt a meghatározó. A villamosok ugyan közvetlen összeköttetést teremtettek Újpesten keresztül a Nyugati, Rákosszentmihályon át HÉV-ként pedig a Keleti pályaudvarral, dél, azaz Zugló irányába nem volt közvetlen kapcsolat. Ha magunk elé képzeljük ezeket az oldalirányba mutató összeköttetéseket, bizony látjuk: minden kapcsolat jelentős kerülőt, jelentős időveszteséget jelentett, ráadásul a településen belül sem volt biztosított az észak-déli összeköttetés. A városközpont - Ófalu - a település észak-keleti fertályán terül el, a rajta "csüngő" városrészekből nehézkes volt a feljutás.


Külön problémát jelentett Pestújhely, melynek 1912-ig egyáltalán nem volt tömegközlekedési kapcsolata a fővárossal (sőt, Rákospalotával sem) annak ellenére, hogy a 67-es villamos (1930-ig 65-ös jelzéssel) már ott kopogott a bejáratnál: az Erzsébet királyné útja végén, a körvasút sornál volt a végállomása. Buza könyve megemlíti, hogy 1922-től egy helybéli fogorvos közlekedtetett autóbuszjáratot az Erzsébet királyné úti villamosvégállomás, és Pestújhely között körforgalom jelleggel, majd a '20-as évek második felétől két további vállalkozó is magánjáratot indított. Ezek azonban még mindig nem mennek sem Rákospalotára sem pedig be a városba.

25-ös buszTildy Tibor valószínűleg egy garázsmenetes 25-öst kapott el Zuglóban a Thököly út-Hungária körút sarkán. Mellette a jó öreg 67-es. Melyik évben készülhetett a kép?


1929-ben a fővárosban két autóbusztársaság működött. A város tulajdonában lévő Székesfővárosi Autóbuszüzem (SZAÜ) és a magánvállalkozók részvénytársaságba tömörülése után létrejött cég, a Budapesti Autóbuszközlekedési Rt. (BARt). Ez utóbbi a főváros előírásainak megfelelően megrendelés alapján közlekedtette járműveit. 1929 nyarán a főváros kidolgozta a Budapest környéki településeket bekapcsoló vonalhálózat tervét. Ne feledjük: ekkoriban még Budapest is sokkal kisebb volt, nem létezett például XIV. kerület sem. Az elképzelés szerint Pestújhely, Rákospalota, Újpest, Pesthidegkút, Budakeszi Budaörs és Soroksár került volna bele a fővárosi autóbuszközlekedés vérkeringésébe. Számos környéki település azonban kimaradt a fejlesztésből, s ennek oka prózai volt: nem volt megfelelő minőségű az ottani utak állapota, így autóbusz nem közlekedhetett rajtuk.

Hosszas előkészítő munka, és számos vita után 1929. december 1-jén a BARt elindította környéki járatait: a 20-ast Újpestre, a 24-est Pestújhelyre1, a 25-öst Rákospalotára2. Ez volt a mi 25-ösünk debütálása. Az útvonal a következő volt: a mai Dózsa György út és István út kereszteződésétől indultak a buszok, keresztülhajtottak a Városligeten, majd ráfordultak az Erzsébet királyné útjára. Ekkor még a szolnoki vasútvonal szintbeli kereszteződésen átjárható volt, tehát a ligetből egyenesen továbbhaladhattak a buszok. Végigmentek az Erzsébet királyné útján, át a korvasúton, majd a mai Rákospalotai körvasút soron balra kanyarodva érték el a Rákos utat. Ezt követően a pontos útvonal a felejtés homályába vész, de a források a Pozsony utcát jelölik meg végállomásként. A viszonylatszámozási koncepció nem volt túl bonyolult: az 1 és 19 közti számokkal jelzett vonalakat a SZAÜ, a 20 fölötti számokat a BARt-buszok viselték. A főváros akkori autóbusz vonalhálózatának még elegendő volt ennyi számjelzés.

Autóbuszmenetrend 1958Autóbuszmenetrend részlet 1967-ből. A 25-ös már a Székely Elek (volt: Sipos Dénes) útig jár. A 24Y a későbbi 77-es, a mai 277-es. (forrás: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada BKV, 1987 III. 296. o.)

Az új vonalon közlekedő BART-buszok színe piros volt. Az első balesetre sem kellett sokat várni: az MTI híradása szerint 1930. november 8-án történt a Körvasút sor és a Perczel Mór utcák sarkán. Egy teherautóval ütközött a 25-ös, egy utas is megsérült. A 25-ös rákospalotai végállomása az 1930-as években már bizonyosan a Hubay Jenő téren volt, palotai útvonala pedig a Rákos út - Arany János utca - Bocskai utca volt (minden bizonnyal ugyanez, vagy valami nagyon hasonló lehetett az induláskori útvonal is, ám a források alapján nem lehet bizonyosat mondani). 1939-ben (valószínűleg korábban is) már a Hősök teréről indult a járat. Valamennyi útvonalmódosítást lehetetlen közölni - annál is inkább, mert rendezvények miatt előfordult, hogy ide-oda terelgették a járatot, a Hősök terei végállomást sem mindig érte el.

1939_buszmenetrend_kisebb.jpg

Autóbuszmenetrend 1939-ből (forrás: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada BKV, 1987 III. 171. o.) Kattintásra megnő!


Egy 1939-es menetrend szerint a busz 8,3 kilométeres útvonalán 30 perc volt a menetidő, napközben 12-20, 22 óra után pedig 60 percenként jártak a buszok. Az első járatok 5 és 6, az utolsók 23:30 és 24 órakor indultak. A vonalat három szakaszra bontották, ennek a viteldíjak szempontjából volt jelentősége. A második világháború idején, 1940-ben előbb jelentős járatritkítás lépett életbe - gyakorlatilag csak a reggeli órákban járt a busz, délelőtt 9-kor indult az utolsó - majd fel is függesztették a 25-ös közlekedését (számos más viszonylatéval egyetemben). A felfüggesztés ideiglenes jellegű volt, többször is újraindult a közlekedés, majd ismét leállt 1944-ig, mikoris a főváros ostroma idejére teljesen megszűnt a 25-ös közlekedése. A járat 1946 októberében indul újra 25A jelzéssel Öv utcai végállomással a Hubay Jenő térig. 1948-tól újra teljes útvonalon járt a 25-ös, a belső végállomás pedig a Bosnyák térre került.

1949-ben az időközben BSZKRt-vé alakult egységes fővárosi tömegközlekedési vállalatból leválasztották az egyes ágazatokat, és megalakult a Fővárosi Autóbuszüzem (FAÜ). 1950-ben pedig létrejött Nagy-Budapest, Rákospalota és Pestújhely XV. kerületként került a város közigazgatásába. Ez a változás a 25-ös közlekedését nem befolyásolta, de a kerületben ebben az évtizedben több új járat is indult. Egy kommentelő hívta fel a figyelmemet, és egy 1956-os térkép igazolta, hogy az '50-es években a 25-ös az Arany János utcáról a Bocskai utcába fordulva jutott el a Hubay Jenő térre, ellenkező irányból pedig az Eötvös utcán jött vissza. Nem tudni mettől meddig tartott ez a különös ellenirányú forgalom, de a térkép megjelenési időpontja alapján 1956-ban még biztosan így járt a busz.

A busz végállomása 1958-ban már a Székely Elek (volt: Sipos Dénes) útnál volt, az épülő raktárváros miatt. 1961-ben bevezették a fővárosban az "Y" jelzést azoknál a viszonylatoknál, melyek egy másik járattal részben azonos útvonalon közlekedtek, majd a két vonal elágazott (az Y betű képe is ezt jelzi: az egyenes vonal felül kettéágazik). Ekkoriban indult 25Y jelzéssel egy új járat a Bosnyák tértől szintén a mai Székely Elek úti raktárvároshoz. A térképek szerint 1969-ban a 25Y járatszámát 70-esre változtatták, ez volt, a mai 125-ös elődje. 1968-ban megszűnt a FAÜ és létrejött a ma ismert BKV.

Térképrészlet 1963-ból
Térképrészlet 1963-ból. Még nincs káposztásmegyeri és újpalotai lakótelep, nincs M3-as autópálya, sem Árpád úti felüljáró Újpest felé. A térképen jól látszik a 25-ös, 25Y (a későbbi 70-es, mai 125-ös), 24-es buszok vonalvezetése, és persze a villamosoké... (a térkép kattintásra megnő nagyobbra. Köszönet a szkennelésért d'oh-nak)


1970 végén átadták a Kacsóh Pongrác úti felüljáró egy részét - ez azonban még nem volt azonos a ma ismert felüljárórendszerrel. Ez év december 22-től a 25-ös végállomása a ma ismert helyére, a Mexikói úthoz költözött. (A felüljáró építésének idején a 25-ösök a közeli Korong utcából indultak.) Szintén innen indult indult az akkor még 125-ösként ismert gyorsjárat, mely a rákospalotai raktárakig járt. 1965-től létezett egy 25A jelű busz is, amelyik a Kacsóh Pongrác úti lakótelepet tárta fel - tehát nem jött át Rákospalotára, maradt Zuglóban. 1977-ben már 74-es busz járt erre, amit a 74-es troli váltott fel, 1987-ben pedig elindult a 74A troli is, a 25A tehát megszűnt. 1973-ban adták át a kisföldalatti meghosszabbított vonalát, ekkor kapta igazi funkcióját a Mexikói úti buszvégállomás, s ekkoriban indult el ugyanerről a végpontról a 69-es villamos is Újpalotára.

mexikoi utAz 1970-ben kialakított buszvégállomás a Mexikói útnál. Látható, hogy a Kacsóh Pongrác úti felüljáró nem azt jelenti, amit ma ismerünk, még nincs M3-as autópálya. (forrás: Vissza a múltba a Facebookon)



1977. január 1-jén a 125-ös járatszámát (piros) 25gy-re változtatták. Ez a dátum volt egyébként a fővárosi buszhálózat számozási rendszerének első jelentős változásáé is: korábban a száznál magasabb számok a gyors, a száz alattiak a sima járatokat jelölték. 1977-ben vezették be a piros járatszámokat a gyorsjáratokra. Ugyan nem sok köze van a mai 25-öshoz, de a számok hasonlósága miatt érdemes megemlíteni, hogy 125-ös jelzéssel 1985-től közlekedett buszjárat a káposztásmegyeri lakótelepen. 1987-ben indították el a piros 25A-t, amelyik a Kacsóh Pongrác úttól a Hubay Jenő térig járt.

1990. december 11-én átadták a metró Újpestig közlekedő szakaszát (ami egyben e bejegyzés megjelenéséig az utolsó átadott metrószakasz). Ekkor a 25A gyorsjárat végállomását áthelyezték az Újpest-Központi metróállomáshoz. 1993-tól a 25-ös külső végállomása a rákospalotai MEDIMPEX lett. Az utolsó jelentős változás a 25-ös életében 2008. augusztus 1-jén lépett életbe: a rákospalotai végállomás megszűnt, a buszok a Hubay Jenő téren elkanyarodva Újpestre fordultak - és fordulnak ma is. Útvonaluk az újpesti szakaszon: Hubay Jenő tér - Árpád út - Újpest-Központ végállomás - István út - Tél utca - Rózsa utca - Árpád út. Ezzel együtt a gyors 25A megszűnt.


BU-12-12 e 600
Tildy Tibor fotója a Mexikói úton álló "régi" 25-ösről. A kép az 1980-as években készülhetett. Vajon pontosan mikor?

Általában a kerület tömegközlekedéséről elmondható: 1938-ban 3 busz, és 2 villamosvonal közlekedett az akkor még önálló Rákospalotán és Pestújhelyen. 1968-ban 6 busz és 9 villamosjárata volt a XV. kerületnek. 2012-ben 22 busz- (5, 25, 46, 96, 104, 104A, 124, 125, 130, 146, 170, 173, 173E, 175, 196, 196A, 204, 224, 225, 231, 277, 296) és 4 villamosjárat (12, 62, 62A, 69) közlekedik a kerületben. Ezek közül a legrégebbiek egyike kétségtelenül a 25-ös.

A fenti cikk nem kíván monografikus áttekintést nyújtani a kerület közlekedésének eme emblematikus járatáról, csak felvillantani olyan helyeket és eseményeket, amik mára talán kevésbé emlékezetesek, vagy egyenesen feledésbe merültek. Figyelembe kell venni, hogy számos forrásként felhasznált információt további forrásmegjelölés nélkül közöltek közlekedésbarátok.

1 A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada c. monográfia a 24-es indulási időpontjaként egy évvel későbbi, 1930. december 1-jei időpontot közöl.
2 Több forrás, így a Wikipédia is 1929. november 20-át jelöli meg, mint a 25-ös busz indulásának időpontját. Az MTI korabeli híradásai azonban még november 28-án is azt közlik, hogy "néhány napon belül" megindulhat a környéki autóbuszközlekedés. A legvalószínűbb dátum tehát az 1929. december 1.

 

Érdekel a XV. kerület közlekedéstörténete? Más bejegyzéseket is elolvasnál? Nézd át mik jelentek meg a blogon ebben a témában!

 

facebook_kovetes.jpg

Források:


Koroknai Ákos - Sudár Kornélia (szerk): A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada (BKV, 1987)
Deckner Tibor: A peremkerületek tömegközlekedése (Budapest folyóirat 1969. 3. szám)
Közlekedésbarátok gyűjtése
Tildy Tibor: A 260-as Ikarus (old-ikarus.hu)
Buza Péter: Palotai tegnapok (Csokonai Művelődési Ház Budapest, 1995)
Játattörténet: 25-ös
Index fórumán hozzászólások (A 25-ös autóbuszcsalád közlekedéstörténete)
A Magyar Távirati Iroda korabeli hírei

13 komment

Címkék: történelem közlekedéstörténet 1929 BKV Újpest Zugló Rákospalota Hubay Jenő tér 25-ös busz BARt


A bejegyzés trackback címe:

https://bpxv.blog.hu/api/trackback/id/tr694902390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fú az a Kacsóh P csomópont elég katyvasz volt így első ránézésre, bár a mostani állapot sem egyszerű. Piros 25A-hoz volt fém megállótáblám, de már nem tudom hol van.
Így első olvasásra: a 70-est nem 77-ben számozták át így a 25Y-ból, hanem jóval korábban.
@H.A.: Most jutott időm megnézni a jegyzeteimet, és a dátum az Index fórumának idézett topikjából származik, ahol forrásfeltüntetés nélkül ömlesztve küldték be az adatokat. Van egy másik, doksiban lévő adattár, sajnos szintén forrásfeltüntetés nélkül, az 1967 júliusát ír, de már 70-esként (mintha 25Y sosem lett volna).

Van továbbá két térképem, azok hitelesek, de a pontos dátum onnan sem azonosítható: 1963-ban még 25Y, 1975-ben már 70-es viszonylatszámmal járt a busz. Valamikor a kettő között kellett, hogy megváltozzon a száma, az lehet 1967, de 1970 is.

Ha írsz forrást, ki lehet deríteni, akkor javítom is, és felhasználom majd a 125-ös történetéhez is. Szóval lehet, hogy igazad van, de bizonyíték kellene :)
Kis finomítás: a 70-es busz régebben is létezett. A 25Y (Mexikói út-Rákospatak) és a Dózsa György útnál forduló 5-ös helyett a 74-es busz indult meg Tanács körút-Csáktornya park között, amit később troli váltott.

A 74-es busznak, majd később a trolinak is volt/van 74A jelű betétjárata.
@H.A.: Nem lehetett korábban, mert van 76-os térképem és ott még a régi járatszámozási rendszer van feltüntetve.
Köszönöm a 25Y-nal kapcsolatos bejegyzéseket, információkat. Majd lesz neki külön poszt.

Átnéztem a régi Budapest-térképeket. A BKV-nak (FAÜ-nek) nem jelent meg minden évben térképe, de várostérképekkel vegyítve az alábbiakat találtam:

1963-as BP-térkép (4409): 25Y
1965-ös FAÜ (4647): 25Y
1967-es BP (4418): 25Y
1968-as BP (4420): 25Y
1968. XII.15 várostérkép (4428): 70
1969-es BKV: (4434): 70
1970-es BKV: (4436): 70
Közvetlenül piros metró előti (vagy átadáskori) Budapest atlaszban még van 25Y, de az a Szőnyi úton fordult vissza, a körvasútig ment.
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Szerintem csak nyomot vesztettél, a 25Y végállomásának a Bosnyákon kell lennie...
@Palotabarát:

retronom.hu/files/images/bpatlasz1989.preview.jpg

Ez a fajta atlasz. Kettő darab is van belőle.

Adatok lezárása:
1969.03.21. (Még nincsen meg a Kacsóh felüljáró, sorompó van.)
25Y útvonala:
Mexikói út vá. - Kacsóh Pongrác út - Rákospatak u. (patak előtt) - Ungvár u. - Kassai tér - Kelen József (ma: Horváth Boldizsár) u. - Amerikai út - Erzsébet királyné útja - Mexikói út - Mexikói út vá.

Adatok lezárása:
1970.12.31. (Már kész az első üteme a Kacsóh felüljárónak)
25Y útvonala:
Mexikói út vá. - Kacsóh Pongrác út - Csáktornya park - Ungvár u. - Kassai tér - Kelen József (ma: Horváth Boldizsár) u. - Mexikói út vá.

.

Mindkettőben a Bosnyákról a Telepes utcában 24-24Y-70 buszok mennek, mindkettőben a 7C a Lumumba (ma: Róna) utcánál bemegy balra a Varsó u. - Révai József u. - Telepes u. - Lőcsei út - Bosnyák tér útvonalon fordul.
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Kösz! Megvan a megoldás: a Kacsóh Pongrác úti lakótelep tömegközlekedéséhez hoztak létre egy járatot 1968-ban. Ugyanebben az évben változtatták meg a 25Y viszonylatszámát 70-esre, a szabaddá vált 25Y-t pedig megkapta az a járat, amiből később 74A busz, majd még később a mai 74A trolibusz lett.

Nekem új volt ez az információ, úgyhogy kösz, hogy rávezettél.
11 éves koromig, 1959-ig a rákospalotai Arany János utcában laktam. A 25-ös busz az ablakunk előtt jött-ment. Úgy emlékszem, hogy az 50-es évek közepe táján a Bocskai utcában ment a Hubay tér felé, onnan vissza pedig az Eötvös utcán jött. Hogy ez a hurokszerű útvonal időben mettől-meddig tartott, azt nem tudom. Rég volt, én meg apró gyerek voltam. Az viszont biztos, hogy az 50-es évek vége felé már oda-vissza az Eötvös utcán járt.
@Gibsz Jakap: Köszönöm a kiegészítést, találtam egy 1956-os térképet, az alátámasztotta az általad írtakat, a busz valóban két különböző utcán járt oda és vissza. Kiegészítettem vele a bejegyzést.
A képaláírásokban megjelent két (meglehet: költői) kérdésre tippelnék válasz gyanánt:
Hungária - Thököly: '60-as évek vége. A Barkas miatt csak '62 után, az Ikarus 630(?) miatt '72 előtt.
Mexikói út: '80-as évek közepe-vége: az M3-as felüljáró láthatólag kész (~'80), a szökőkút téliesítve (burkolva). Ilyen a '90-es évektől már nem volt, régóta nem "szökik", ma már csak romjai vannak burjánzó ecetfák között.
süti beállítások módosítása